Már csak szerdára, csütörtökre és szombatra lehet napijegyet kapni a Szegedi Ifjúsági Napok idei nyárzáró fesztiváljára, ami szerdán, azaz augusztus 23-án délelőtt 10 órakor nyit és tart vasárnap hajnalig.
„Már az elővételes bérletek fogyásán éreztük, hogy idén minden korábbinál nagyobb érdeklődésre számíthatunk" – mondta Kolonics Erika, a Coca-Cola SZIN főszervezője. „Ezért a fesztivál tervezésekor eleve egy nagyobb vendégtérrel számoltunk. Azonban így is, már napokkal a fesztivál előtt le kellett állítanunk az elővételes bérletek kiadását, hogy még a napijegyesek is kényelmesen elférjenek" – tette hozzá a főszervező.
Két nappal a SZIN előtt pedig a péntekre szánt napijegyek is elfogytak. Ekkor érkezik majd például Azahriah, Majka vagy a nemzetközi sorból Timmy Trumpet.
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb hagyományokkal rendelkező bulisorozata, a Szegedi Ifjúsági Napok idén ünnepli 55. születésnapját, ez alkalommal egy egyedi early bird meglepetést is tartogat, már a 2024-es fesztiválra. „A szerdai nyitáskor érkező első 555 látogatónkat szeretnénk 1-1 „SZIN Fan Vagyok" kuponnal megajándékozni, amit extra kedvezménnyel lehet majd a 2024-es SZIN bérletre beváltani" – mondta a Kolonics Erika.
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)