Jól vizsgázott az első iskolai szelektív hulladékgyűjtési projekt Budapesten. A IV. kerület Újpest Önkormányzata által elindított programban hat iskola és egy óvoda január óta gyűjtheti különválogatva az oktatási intézményekben keletkezett műanyag, papír és fém hulladékot.
Az elmúlt öt hónapban a gyerekek összesen 24 köbméter hulladékot gyűjtöttek szelektíven, de a begyűjtött mennyiségnél sokkal fontosabb, hogy az érintett oktatási intézmények a gyakorlatban is megvalósíthatják a környezeti nevelést. A projektet Újpest Önkormányzata és a Fővárosi Önkormányzat finanszírozta, a hulladék elszállítása a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. segítségével történt, míg a gyűjtési rendszer kialakítását és a projekt szakmai koordinációját az ÖKO-Pannon Kht. látta el.
A IV. kerületi iskolai szelektív hulladékgyűjtési projekt egyedülálló kezdeményezés Budapesten. Újpest az első olyan fővárosi kerület, ahol az önkormányzat támogatásával több oktatási intézményben egyszerre indították el a szelektív hulladékgyűjtést. A projekt előkészítése 2006. májusában kezdődött az Újpesti Önkormányzat kezdeményezésére, a szelektív hulladékgyűjtés pedig 2007. januárjában indult el hét oktatási intézményben (Játék Mozgás Kommunikáció Óvoda, Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnázium, Könyves Kálmán Gimnázium, Szűcs Sándor Általános Iskola, Szigeti József Általános Iskola, Karinthy Frigyes Művelődési Központ és Általános Iskola, Szőnyi István Általános Iskola). Az iskolákban az intézmény méretétől függően két-három gyűjtőpontot alakítottak ki, ahol a gyerekek és a pedagógusok a papír, műanyag, fém és italos kartondoboz (tejes és üdítős tégladoboz) hulladékot gyűjthetik szelektíven.
A IV. kerület kiemelkedően nagy figyelmet fordít a környezet védelmére, ezen belül is a szelektív hulladékgyűjtésre: a 600 budapesti gyűjtőszigetből 30 működik Újpesten.
A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
„Az iskolai gyűjtés kedvező fogadtatását látva úgy döntöttünk, hogy a következő tanévben is folytatjuk, és további intézményeknek adunk lehetőséget a szelektív gyűjtés elindítására – mondta Szalkai István, az Újpesti Önkormányzat alpolgármestere.
Az iskolai szelektív hulladékgyűjtés célja, hogy a tanulók számára természetessé, mindennapi gyakorlattá váljon a felelős hulladékkezelés. A projekt indításakor a pedagógusok egy oktatónap keretében megismerkedhettek a budapesti szelektív hulladékgyűjtési rendszerrel, a gyűjtés és hasznosítás folyamatával, valamint az iskolai gyűjtés gyakorlati tudnivalóival. A tanév során a gyerekek megkapták az ÖKO-Pannon Kht. szelektív hulladékgyűjtést támogató oktatási segédanyagait, ma pedig a szelektív road show segítségével játékos formában sajátíthatták el a hulladékok válogatásának szabályait.
Az oktatási intézmények udvarán felállított 1100 literes szelektív hulladékgyűjtő edényeket az FKF Zrt. igény szerinti rendszerességgel üríti, az épületekben elhelyezett gyűjtőpontok ürítése pedig a takarítószemélyzet és a diákok feladata.
„Az újpesti kezdeményezés példaértékű a fővárosban, ezért is tartotta fontosnak a Fővárosi Önkormányzat, hogy támogassa a projektet. Az iskolai gyűjtőprogram legnagyobb értéke, hogy környezettudatos viselkedésre neveli a gyerekeket, akik otthon a szülőket is bevonják a szelektálásba” – mondta Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes, majd hozzátette: „Budapesten jelenleg 600 gyűjtőszigeten lehet szelektíven gyűjteni a hulladékot, de várhatóan év végéig újabb 400 sziget kerül az utcákra”.
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)