Gyerekek fejlődése

Gyerekek fejlődéseBe nem áll a szája? Meg sem szólal? Gyakori kérdések a beszédről

Szinte szóhoz sem lehet mellette jutni, folyton közbevág? Már elmúlt 2 éves, de még nem beszél? Keresi a szavakat, kevés a szókincse? Gyakran feltett kérdéseiteket gyűjtöttük egy csokorba, és tanácsokat adunk a megoldásukhoz.

Gyerekek fejlődéseMontessori pedagógia a gyakorlatban: belestünk egy óvoda mindennapjaiba

Köridő, csendlecke, beszélgetőkör. Önálló gyerekek. Szabad tevékenységet ösztönző és segítő környezet. Pedagógus, aki csak annyit segít, amennyit muszáj, hiszen a több, az már nehezítés lenne. Hasznosság, felelősségtudat, mások különbözőségének elfogadása. A megszokottól eltérő látvány fogadja azokat, akik a Montessori óvodába lépnek be. A gyerekek játszva tanulnak, az eszközök és a környezet pedig az élet minden területére felkészíti őket. Önellenőrzést végeznek, a játékokon lévő színkódok segítségével. Nem másoknak, csakis maguknak kell megfelelniük. Nem zseniképző és nem is arról van szó, hogy mindent szabad a gyerekeknek, korlátok nélkül.

Gyerekek fejlődéseIrány a suli! címmel online programsorozat indul

Ingyenes, online előadások iskolaérettségről, iskolaválasztásról, beiratkozásról, fontos dátumokról, határidőkről nagycsoportos óvodás gyermeket nevelő szülőknek.

Gyerekek fejlődéseMost nem érek rá(d)!

Közhelyes mondat, de tagadhatatlanul a mindennapi életünk egyik szlogenje.

Gyerekek fejlődéseMár születésünk előtt eldől, hogy kiből lesz jó matekos?

Miért van az, hogy egyes gyerekek rajonganak a matek feladványokért, másokat pedig igazán embert próbáló feladat rávenni a gyakorlásra? Egy biztos, valamilyen szintű matematikai tudásra minden gyereknek szert kell tennie, hogy a világban boldogulni tudjon. Ezt a képességet pedig már kisgyermekkortól kezdődően fontos fejleszteni.

Gyerekek fejlődése"2 évesen már kést használ a fiam" - Mikortól váljon önállóvá a gyermek?

Reneszánszát éli a Montessori tanítási módszer, ami nagyobb önállóságra tanítja a gyerekeket, több szabadságot ad nekik, valamint mellőzi a dicséretet és a büntetést. Mi a helyes út? Vajon tényleg jó, ha egy kétéves gyermek magának főzi a teáját és vágja fel az ételét? Érdemes ilyen korán önállóságra nevelni?

Gyerekek fejlődéseMultitasking gyermekkorban? Árthat-e a megosztott figyelem?

Az iskolakezdésre fontos, hogy a gyermek szándékos figyelme megfelelően fejlett legyen, enélkül ugyanis sem az órán, sem az otthoni tanulás során nem tud majd megfelelően teljesíteni. Licsár Szilvia pedagógus, a Játékliget szakértője a figyelem fejlődéséről és fejlesztéséről beszélt.

Gyerekek fejlődéseRetró eszközök matekórán

Számolókorong, számolópálcika, színes rúd készlet, logikai készlet... Ismerős eszközök?

Gyerekek fejlődéseAz ADHD a rendszer betegsége, nem a gyerekeké

Szeptemberben újra indul a tanév, azokra a gyerekekre pedig, akik nem férnek bele a "normális" kategóriába - például nem tudnak 45 percen át egy helyben ülni és csendben lenni - ismét pszichiátriai szerek várnak. Hiperaktívnak, vagyis "betegnek" tekintik őket, holott közülük került ki rengeteg olimpikon és elismert művész a történelem során, akik éppen "rendellenességüknek" köszönhették sikereiket. Modern világunk gyengesége, hogy ezeket a különleges embereket diagnózisokkal címkézik fel ahelyett, hogy engednék őket kibontakozni. Egy jogvédő szervezet átfogó kiadványt készített erről a jelenségről, amely mostantól ingyenesen letölthető az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány honlapjáról.

Gyerekek fejlődésePopper Péter: "Mit csinálunk magunkból és a gyerekeinkből ebben a nagy rohanásban?"

Állandóan rohanunk. Siettetjük a fejlődést. Ha nem kúszik, mászik, áll, ül, indul el akkor, amikor a nagykönyvben meg van írva, máris rohanunk fejlesztésről fejlesztésre. Pedig aki később tanul meg beszélni, abból is remek kommunikációs szakember lehet. És aki nem szobatiszta 3 évesen, az sem fog bepisilni a nászéjszakáján. Rohanás helyett inkább éljük meg a pillanatot!

Gyerekek fejlődéseA sztárpár gyerekei csak akkor mosdanak, ha már nagyon koszosak - szükséges-e naponta fürdetni a gyerekeket?

Nagy port kavart Mila Kunis és Ashton Kutcher kijelentése, miszerint nem fürdetik meg minden nap a gyerekeiket, csak akkor, ha már nagyon koszosak. Manapság egyre elfogadottabb, hogy az újszülötteket sem fürdetik a kórházban, csak a hazaengedésük előtt, aminek nem minden anyuka örül. Tényleg hanyagolnunk kéne a napi zuhanyzást?

Gyerekek fejlődéseÍgy fejleszti gyermeked jellemét, ha cica mellett nő fel

Nem is gondolnánk, mi mindenre jó egy macska a háznál - azon kívül, hogy távol tartja az egereket, a gyermekünket is rengeteg hasznos dologra taníthatja, például a beleegyezés fontosságára. Vajon mit tudhat jobban, mint mi?

Gyerekek fejlődéseÖrülj, hogy etetünk és eltartunk! - Tényleg végtelen hálával tartozik ezért a gyerek?

Tényleg szívességet teszünk azzal a gyereknek, hogy a házunkban lakhat és ehet, vagy ez szimplán a saját szülői kötelességünk, amit mi önként vállaltunk?

Gyerekek fejlődéseNorvégia törvénnyel harcol a testképzavar ellen - az influencerek nem fognak örülni az új szabálynak

A közösségi média tökéletes képeinek világában rendkívül nehéz megmondani, mi valós és mi szerkesztett. A fiatalok igyekeznek felérni az influenszerek által felállított, cseppet sem realisztikus szépségideálokhoz, ami rengeteg esetben testképzavarhoz vezet. Norvégia most megtette az első lépést annak érdekében, hogy a testképzavaros fiatalok száma csökkenjen.

Gyerekek fejlődéseA keresztény-konzervatív családból származó drag queen

Mennyit számít a neveltetés a gyerek szexuális irányultságában? Viktor keresztény-konzervatív családban nőtt fel, evangélikus gimnáziumba járt, mára pedig büszke LMBTQ tag, leendő tanár, szabadidejében pedig a drag művészetének hódol.

Gyerekek fejlődéseMiattuk lett a lányom öngyilkos! - Szülők, akik meleg gyereket nevelnek

Lehetséges egy gyerek meleggé nevelése? Meleg fiatalok szülei nyilatkoztak arról, hogyan élték meg azt, hogy a gyermekük más.

Gyerekek fejlődéseMeleg fiatalok a gyerekkorukról: tudtam, hogy más vagyok, csak azt nem, miben

Lehetséges-e meleggé nevelni egy gyereket? Választható-e a szexuális beállítottság? Feltétlenül heteroszexuális lesz-e, ha egyáltalán nem találkozik a homoszexualitással? Meleg fiatalok mesélnek a gyerekkorukról, neveltetésükről, másságuk megéléséről itthon és a határon túl.

Gyerekek fejlődéseNe nevelj tökéletes gyereket!

Minden szülő arra törekszik, hogy a legjobbat biztosítsa a gyereke számára. A legjobb óvodába, iskolába szeretnék íratni, jó környékre költöznek miatta, és a legelismertebb fejlesztő játékokat veszik meg neki, valamint neves tanárokhoz járatják. Természetesen elvárják, hogy a gyerek teljesítsen, ha már ennyi pénzt ölnek bele, ám ezekből a "tökéletes" gyerekekből lesznek később a depressziós felnőttek, akik nem tudnak mit kezdeni az életükkel.

Gyerekek fejlődéseJúnius 7., a Tourette-szindróma Európai napja, amely a diagnózisra hívja fel a figyelmet

Sűrű pislogás, vállrándítás, topogás, hümmögés, krákogás, obszcén szavak vagy mozdulatok ismételgetése - a Tourette-szindróma (TS) fő tünete a tikelés, amely a kisgyermekek akár 15-20%-ánál is jelentkezhet, de súlyos formában a felnőttek 1%-át érinti. Az első tünetek akár már óvodás korban is jelentkezhetnek, az érintetteknek, valamint környezetüknek, családjuknak pedig számos nehézséggel kell szembenézniük emiatt. Június 7-én, a Tourette-szindróma Európai napján ezekre az emberekre irányul a figyelem, valamint a diagnózis fontosságára, amely alapvetően határozza meg azt, hogy a Tourette-esek is teljes életet élhessenek.

Gyerekek fejlődéseTehetség és SNI - Two in one

Egyszer írtam egy mesét, ami egy bölcs öregemberről szólt. Akár jó is lehetett volna, de mivel az öregember semmiképp nem lehetett bölcsebb nálam, aki megteremtettem őt, sajnos a saját korlátaim miatt ez a karakter nem tudott kibontakozni, - sehogy sem tudtam okosabbá írni nálam. Ezért izgat a kérdés, hogy mi, átlagos felnőttek, átlagos aggyal hogyan ismerünk fel egy tehetséges gyereket? Milyen jellegzetességek lehetnek a figyelmünk felkeltői? És főleg, hogyan kerül a napvilágra, ha egy SNI-s gyerek egyben tehetség is?