Higi Vera, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet pszichológusa abban segít eligazodni, hogy milyen módon segíthetnek ezek a módszerek a gyermekre vágyó párok számára.
A meddőség kezelése a közhiedelem szerint egy alapvetően orvosi folyamat fizikai beavatkozásokkal. Hogy kapcsolódik a pszichológus a szűken vett orvosi szakterületekhez?
Higi Vera: A test és a lélek egymással összefüggő rendszert alkot, amelyet lehetetlen elválasztani. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a kezelés során nincsenek meg az önálló szakterületek, hiszen alapvetően az orvos a felelős a testi beavatkozásokért, míg a pszichológus feladata a lelki folyamatok megsegítése, ugyanakkor mindketten felelősek vagyunk „a másik oldalért” is. Az emberrel csak mint egészleges lénnyel lehet kapcsolatba lépni, egy orvos egy konzultáció során akkor is hat a pszichén keresztül a testi folyamatokra, amikor még hozzá sem ért a pácienshez, a pszichológus pedig a saját eszköztárával szintén segíti a testi gyógyulás előmozdítását.
Orvosi értelemben a meddőségkezelés sikere a megszületett kisbaba, pszichológusként mi az Ön kitűzött célja?
Higi Vera: Mindenekelőtt fontos célom, hogy a gyermekre vágyó párok elfogadják, hogy nemcsak az orvosi beavatkozásokon múlik a siker, hanem igenis sokat tehetnek a saját szülővé válásuk érdekében. Magyarországon jellemző, hogy a fogamzási problémával küzdők vagy pszichológushoz fordulnak, vagy meddőségi területen jártas nőgyógyász segítségét kérik, illetve emellett természetesen számos alternatív módszer is létezik. Pedig mindkét terület jelentősége óriási, hiszen a meddőségi területen jártas szülész-nőgyógyász külső segítséget nyújt a gyermek megfoganásához, a pszichológus pedig a belső erőforrásokat mobilizálva segíti a testi folyamatok kedvező változását, ezért együttműködve kell dolgoznunk a siker érdekében.
Mi az oka annak, hogy Magyarországon sokan akkor sem mennek el pszichológushoz, amikor lelkileg nagyon megterhelő élethelyzetben vannak?
Higi Vera: Elsősorban a férfiak részéről találkozunk azzal a vélekedéssel, hogy pszichológushoz fordulni a gyengeség jele. Én ennek az ellenkezőjét vallom, szerintem inkább egy nagyon bátor lépés a probléma felvállalása, amit már követhet egy közös elköteleződés a kedvező változás elősegítésének irányába. Fogamzási problémával küzdő pácienseknél sokszor azt érezzük, hogy azért is tartanak a pszichológustól, mert a testi beavatkozások során az egész szakmai team részese a szülővé válásnak, ezért legalább lelkileg szeretnék megélni az intimitást. Ez egy teljesen érthető kívánság a részükről, ugyanakkor ha végül mégis bizalmat szavaznak a mi munkánknak, akkor pont abban tudunk segíteni, hogy megéljék az intimitást és a biztonságot ebben a rendkívül bizonytalan élethelyzetben.
Hogyan dolgozik egy pszichológus egy fogamzási problémával küzdő pácienssel?
Higi Vera: Már a program elején lehetőség van egy feltáró beszélgetés során közösen körbejárni a gyermekre vágyó párokkal, hogy történt-e bármilyen életesemény, trauma, vagy akár kapcsolati probléma, amely összefügghet azzal, hogy miért késik a gyermekáldás. Hatalmas megkönnyebbülést jelent, amikor valaki megtalálja a válaszait a saját kérdéseire, különösen egy ilyen fontos – egész jövőt meghatározó - területen. A pszichoterápiás program vezetője, Dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta pedig elsősorban a donációs program résztvevőivel, egyedülálló párokkal, valamint a 40 év feletti párokkal foglalkozik, hiszen ezeknek a csoportoknak még több nehézséggel kell szembenézniük, ezért külön figyelmet érdemelnek.
Van- e bármilyen különleges módszer, amely segíti a gyermekvállalást?
Higi Vera: Idén indítottunk el egy hazánkban egyedülálló programot, amely során a gyermekre vágyó nők közvetlenül a beavatkozások – például az embrió visszaültetése - előtt relaxációt, illetve hipnózist vehetnek igénybe, ezáltal elősegítve annak a testi és lelki állapotnak az elérését, amely a lehető legfelkészültebben várja az embrió befogadását. A relaxációt többnyire már ismerik a párok, a hipnózissal kapcsolatban viszont fontos az előítéletek eloszlatása. Sokan tartanak attól, hogy nem fognak emlékezni semmire, pedig egy hasonlattal élve a hipnózis úgy működik, mint amikor egy moziban megnézünk egy olyan filmet, amely teljesen magával ragad minket. Ilyenkor a külső környezet nem számít, az időt is máshogy érzékeljük, bevonódunk az élménybe. Hipnózisban is hasonló módon dolgozunk, egy olyan élménybe való bevonódással segítjük az ellazulást, amelyet a reménybeli édesanya leginkább alkalmasnak tart arra, hogy kilépjen az itt és most szorongásából, és testileg-lelkileg nyugalmat találjon.
Miben segít ez a folyamat?
Higi Vera: Erre azért is van nagy szükség, hiszen ezek a párok rengeteget tesznek annak érdekében, hogy szülővé váljanak, ezért érthető módon nagy a tét a beavatkozások előtt, amit a női test is megérez. A mi feladatunk, hogy közösen megtaláljuk azt a testi-lelki állapotot, amely a leginkább kedvez az embrió megtapadásának, de a munkánk itt nem ér véget. Egy ilyen várandóssághoz gyakran nagyobb szorongás társul, ezért egészen a gyermek születéséig, vagy akár azt követően is a pár mellett vagyunk, ha igénylik ezt a fajta támogatást.
Milyen sikereket értek el?
Higi Vera: Mindig nagy öröm, ha egy gyermekre vágyó nőnek a közös munkát követően – akár spontán módon – sikerül megfogannia. De azt hiszem már az is sikernek számít, ha egy pár rá tud hangolódni a szülővé válásra egy ilyen helyzetben, és nem csak passzívan „megtörténik vele”, vagy akár bizalommal el tudja mondani a félelmeit.
Keveset beszélünk róla, de néha a sikert sem könnyű feldolgozni. Gyakran tapasztaljuk, hogy ha valaki hosszú évek sikertelen próbálkozásait követően kerül a klinikára, és elsőre megfogan a gyermek, akkor nagyobb krízist él át, mintha újabb sikertelenséggel kellene szembenéznie. Ez egy természetes folyamat, hiszen ha valaki teljesen átadja magát annak az érzésnek, hogy biztosan sikerülni fog az IVF program, akkor hatalmas csalódásként éri, amikor negatív a terhességi teszt eredménye, és megjön a menstruáció. A kezdeti bizakodást tehát felváltja az óvatosság, majd az IVF programokban való „rutinszerű” részvétel, ahol a gyermek már egyre kevésbé kézzel foghatóan a jövőkép része. Talán ez is az oka annak, hogy a sok baba akkor fogan meg, amikor a szülei leteszik a terhet, és az örökbefogadást választják.
Miért épp a meddőség pszichológiájával kezdett el foglalkozni?
Higi Vera: Több oka is volt annak, hogy ezt a területet választottam. Az elsődleges inspiráció talán az volt, hogy egy közeli családtagomnál is előfordult hasonló probléma, ahol azóta szerencsére már két gyönyörű gyermek is született. Azt hiszem talán ez volt a fő oka annak, hogy a diplomamunkámat egy fogamzási problémákkal küzdő nőkből álló fókusz csoporttal való közös munkámról írtam, amelynek én voltam a csoportvezetője, és a visszajelzések arra bíztattak, hogy a pszichés támogatás fontos és hatékony módszer az ilyen problémákkal küzdők számára.
Meddőséggel foglalkozó pszichológusként mit javasol a fogamzási problémával küzdő pároknak?
Higi Vera: Kutatások sora bizonyítja, hogy a pszichés állapot jelentősen befolyásolja az embrió megtapadásának esélyét, ezért is érdemes a lelki oldalt is megsegíteni a program során. Ugyanakkor azt javaslom, hogy vizsgáltassák ki alaposan a fogamzási probléma okát, hiszen vannak olyan eltérések, amelyhez orvosi segítség szükséges. Ha egy nőnek például méhsövénye van, amely olyan módon helyezkedik el, hogy a magzatnak nincs helye a fejlődésre, akkor azt endoszkópos műtéttel szükséges korrigálni. Természetesen a műtéti felkészítés során igényelhető pszichológus segítsége, hiszen sokan még az egy napos műtéti beavatkozásoktól, és az altatástól is szoronganak, de a gyermekáldás szempontjából az ilyen esetekben a testi korrekció az elsődleges. Összességében minden gyermekre vágyó párnak azt ajánlom, hogy ne feledkezzenek meg arról, hogy az orvos és a technológia segítségével sok probléma gyógyítható, de közben tudatosítsák magukban, hogy ők is sokat tudnak tenni a siker érdekében.
Higi Vera – pszichológus, mediátor, klinikai szakpszichológus jelölt
Egyetemi tanulmányait a budapesti Károli Gáspár Református Egyetemen végezte, ahol klinikai és interperszonális szakirányból szerzett pszichológusi diplomát. A Prof. Dr. Bagdy Emőke nevével fémjelzett pszichológia szak gyakorlatorientált szemléletének köszönhetően már harmadéven belekóstolhatott a felnőtt- és gyermek klinikumba. Szakterületének a fogamzási problémákat választotta, szakdolgozatát egy olyan fogamzási problémákkal küzdő nőkből álló fókusz csoport alkotta, amelynek csoportvezetője volt. Az így szerzett tapasztalatok megerősítették abban, hogy a továbbiakban is ezzel a területtel szeretne foglalkozni, így jelenleg a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet munkatársaként nyújt különböző módszerek segítségével pszichés támogatást a hozzá forduló páciensek számára.
Forrás: www.versysclinics.com
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
|
Dr. Vereczkey AttilaMeddőségi és endoszkópos specialista (már nem fogad kérdéseket)Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet, Minimál invazív - endoszkópos sebészet részlegvezető főorvosa Elérhetőségeim: Telefon: 1/799-51-20 Honlap: www.versysclinics.com |
Bemutatkozás | Megjelent cikkek | Kérdezz-felelek |
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)