Egészség

Magyarországon 250-300 frissen diagnosztizált gyermeket érint évente az 1-es típusú diabétesz, ami háromszoros gyakoriságnövekedést jelent az elmúlt 30 évben. Különösen nyugtalanító jelenség, hogy a betegség előfordulása a hat év alatti korosztályban még az idősebb gyerekekkel összehasonlítva is aránytalan mértékben nő.

Az eddigi megfigyelések alapján a T2 alkalmas készítmény a testsúly csökkentésére és az inzulin rezisztenciát csökkentő hatása miatt az inzulin rezisztenciával járó állapotokban is (PCOS).

Miközben egyre több amerikai perli be a Johnson and Johnson céget azért, mert véleményük szerint az ő termékeik miatt lettek daganatos betegek, a cég tagad, és a szakértők sem egységesek annak eldöntésében, valóban tartalmaznak-e a hintőporok rákkeltő anyagokat.

Havonta egyszer 3, évente 36 perc. Egy kicsivel több, mint fél óra. Évente, de akár az életünk is múlhat rajta. Az időben felfedezett mellrák az esetek jelentős részében gyógyítható, amiért mi magunk is nagyon sokat tehetünk. Az otthoni önvizsgálat jelentőségéről beszélgettünk dr. Riedl Erikával, a Margit Medical Center radiológus főorvosával.

A felnőtt magyar lakosság közel kétharmada túlsúlyos vagy elhízott, ezzel az eredménnyel 2018-ban Magyarország volt a világ negyedik legelhízottabb országa. A fölösleges kilók nem csak esztétikai problémát okoznak, de rengeteg betegséghez is vezethetnek. Az elhízással kapcsolatos tanulmányok szerint, akin többletsúly van, annak 3-10 évvel is megrövidülhet az élete, ráadásul a túlsúlyos személy betegen eltöltött évei száma akár a 25-öt is elérheti árulta el Dr. Bajnok Éva, a Duna Medical Center

Székely László alapjogi biztos szerint olykor súlyosan aggályos, indokolatlan korlátozásokat tartalmaznak a kórházakban kezelt gyermekek mellett tartózkodó szülő elhelyezésének feltételei, díjat kérni ezért pedig törvénytelen.

Az intim együttlétek a kellemes pillanatok mellett sajnos kellemetlen tüneteket is okozhatnak. Szexuális úton ugyanis számos betegséget gyűjthetünk be még akkor is, ha tartós párkapcsolatban élünk. Mint a legtöbb esetben, ezeknél a betegségeknél is jellemző, hogy kezdetben akár tünetmentesek is lehetnek, ám vannak olyan egyértelmű jelek, amelyek problémára utalhatnak.

Sokan azt gondolják, hogy ha a szemüveget kontaktlencsére cserélik, akkor akár el is dobhatják azt, soha többet nem lesz szükségük rá. Ez azonban nincs így, a szemnek szüksége van pihenésre, a túlhordás pedig veszélyes lehet.

Amint látjuk, az immunrendszer támogatására számos lehetőség, módszer adódik, melyekkel érdemes élni, különösen a közösségbe járó gyermekeknél, azonban a megfelelő életmódot, táplálkozást, a higiéniás szabályok betartását egyik sem helyettesíti.

Az érintetteknél nemcsak a tehén-, hanem többek között a juh-, kecske-, bivalytej is kerülendő!

Akár húsz évvel a 2-es típusú cukorbetegség diagnosztizálása előtt megfigyelhetőek a betegség kialakulására figyelmeztető jelek: megemelkedett vércukorszintet és inzulinrezisztenciát tapasztaltak japán kutatók.

A gyerekek egyre kevesebb időt töltenek testmozgással, egyre többet ülnek a monitorok, elektronikus játékok kijelzői, vagy éppen a TV előtt. Ehhez a relatív mozgásszegény életmódhoz adódik a helytelen táplálkozás, melynek következményét jól látjuk, hiszen egyre több a túlsúlyos gyermek.

Kozmetikumok tisztaságát és hajszárítók biztonságos működését vizsgálta a fogyasztóvédelem.

Az invazív meningococcus betegség alatt kétféle nagyon súlyos megbetegedést is értünk, amelyek közül vagy az egyik, vagy a másik forma jelenik meg, de előfordul az együttes előfordulásuk is. Azért hívjuk invazívnak, mert a baktérium bekerülhet a véráramba és/vagy az agy-gerincvelői folyadékba, amelynek következtében gennyes agyhártyagyulladást és/vagy véráramfertőzést okozhat.

A nagy kérdés az volt, hogy ilyen betegség után lehet-e gyermeke?

Az alábbiakban sorra vesszük a közismert vitaminokat és ásványi anyagokat, valamint azt, hogy melyik milyen hatással van a szervezetünkre.

Elszorult a torkom, amikor megpillantottam. A szinte áttetsző, sápadt bőre, a kendő a fején... Életerős, vidám nő volt. Most csupán árnyéka a régi önmagának.

A modern ember hajlamos azt gondolni, hogy legyőztük a káros baktériumokat az antibiotikumok sokaságával. Épp ellenkezőleg.

Aki tapasztalta már, milyen elemi erővel tud rátörni az emberre a cukor és a szénhidrát utáni vágy, tudja, hogy milyen nehéz ezt kontrollálni.

Melyik pajzsmirigyhormont szedjem?