„Nagyon fontos, hogy már a legapróbb bőrelváltozáskor felkeressük a szakorvost, hiszen a korai stádiumban diagnosztizált melanoma nagy eséllyel gyógyítható. Mint a legtöbb betegségnél, a bőrráknál sem lehet elégszer hangsúlyozni a megelőzés fontosságát, ezért fordítsunk fokozott figyelmet a megfelelő fényvédelemre és a napozásra vonatkozó szabályok betartására, a szolárium kerülésére és a rendszeres szűrővizsgálatra. Az elváltozásokat semmiképp se próbáljuk házi módszerekkel kezelni, hiszen ezzel csak árthatunk magunknak. Ha sok anyajegy található rajtunk vagy a családban előfordult már melanoma, abban az esetben fokozottan indokolt a rendszeres szűrés” – mondta Dr. Preisz Klaudia, PhD, a Budai Egészségközpont bőrgyógyász szakorvosa.
A megelőzés érdekében érdemes tisztában lennünk az alábbiakkal:
1. Évtizedenként megduplázódik a melanomások száma
Hazánkban évente több mint 2000 új betegnél diagnosztizálják a melanomát. Szomorú tény, hogy évente félezer körül van azok száma, akik túl későn fordulnak orvoshoz, és már nem lehet megmenteni őket.
2. A melanomára való hajlam öröklődhet
Akiknek a családjában előfordult a betegség, azok még jobban vigyázzanak magukra és járjanak rendszeresen szűrővizsgálatra! A rizikót fokozza a bőrtípus: különösen veszélyeztetettek, akiknek világos a bőrük és a hajuk, illetve akiknek vörös a hajuk és szeplősek.
3. A fiatalokat is érinti
Jóllehet a betegség leginkább a 40 év fölöttieket érinti, de egyre nagyobb számban fordul elő a 20-as, 30-as korosztálynál is. A 25-29 évesek körében ez a leggyakoribb rákfajta, a 15-29 évesek között pedig a második leggyakoribb.
4. A bőr nem felejt
Sajnos kevesen tudják, hogy ha az évek során többször leégtünk, esetleg hólyagok is kialakultak a bőrégés helyén, abban az esetben nagyobb az esély az elváltozásra. A bőr látszólag meggyógyul ugyan, de az ártalmak összeadódnak.
5. A melanoma sokszor anyajegymentes bőrfelszínen jelenik meg
A betegség kialakulhat már meglévő anyajegyből, de nagyobb százalékban anyajegymentes bőrfelszínen, azaz az ép bőrön jelenik meg.
6. A naptejek sem nyújtanak 100%-os biztonságot
Annál is inkább, mivel a rákképződéshez vezető DNS-károsodás a bőr "leégése" nélkül is bekövetkezhet idült fényártalom hatására. A melanoma kivédése szempontjából természetesen fontos a túlzott napozás kerülése, és a megfelelő védőruházat, kalap, UV-szűrős napszemüveg viselése, fényvédőkrémek használata. Utóbbiak faktorszáma arra utal, hogy az adott készítmény hányszorosára növeli azt az időt, amit lepirulás nélkül tölthetünk a napon, ugyanakkor az 50+ faktorszám sem garantálja a teljes védelmet. Amennyiben magas faktorszámú krémet használunk, akkor is másfél óránként ajánlott az újrakrémezés, illetve nem árt, ha fürdőzés után szintén megismételjük azt. Fényvédő krémre nemcsak a strandon van szükség, hanem bármilyen más szabadtéri program esetén is védeni kell vele a szabadon hagyott bőrfelületeket, hiszen nem csupán verőfényes időben kell számítani káros sugárzásra, mivel a vékonyabb felhőrétegen is áthatolnak a sugarak. A tükröződő sima felületek, például a víz, beton, jég, hó felszínéről visszaverődnek a sugarak, így ezek megtöbbszörözik az erejüket.
7. Nincs biztonságos szolárium!
A kérdésre, hogy létezik-e olyan szolárium, amely garantáltan nem károsítja a bőrt, a szakemberek röviden nemmel válaszolnak, hiszen minden szolárium használata kockázattal jár. A bronzbarna bőrre vágyók között elterjedt vélekedés az is, hogy a mesterséges napfürdő még mindig egészségesebb, mint a természetes napozás. Ez azonban egyszerűen nem igaz, nincs ilyen különbség: az ultraibolya, vagyis az UV-sugárzás károsítja a bőrt, függetlenül attól, hogy az a szolárium fénycsöveiből vagy a természetes napfénytől származik-e.
8. A melanoma tünetei a betegség korai stádiumában jelentkeznek
A legtöbb daganattípus már csak akkor okoz tüneteket, ha előrehaladott stádiumban van a betegség. A melanoma nem ilyen. A legjellemzőbb tünetei, mint például az anyajegy színének és formájának változása, már a betegség korai stádiumában jelentkeznek. Ha elváltozásokat tapasztalunk rajtuk vagy a bőrünkön, azonnal forduljunk szakorvoshoz!
9. Évente menjünk szűrésre!
Ha sok anyajegy található a testünkön, ajánlott az évenkénti rendszeres szűrővizsgálat. Ám abban az esetben, ha elváltozást tapasztalunk valamelyiken vagy új, pigmentált növedéket veszünk észre a bőrünkön, ne halogassuk felkeresni a szakorvost, ugyanis akár melanoma is okozhatja a panaszokat. Az időben diagnosztizált daganatnál jóval nagyobb, akár 100 százalékos a gyógyulás esélye.
10. A melanomaszűrés fájdalommentes és gyors
A vizsgálatot dermatoszkóppal vagy videodermatoszkóppal végzik. Utóbbi készülék felnagyítja az anyajegyek képét és segítségével lefényképezhető, a legteljesebb részletességgel rögzíthető a bőr állapota, a teljes test területén, feltérképezve a meglévő anyajegyek helyét és nagyságát. A gyanús bőrképletekről nagy felbontású felvételeket készítenek, amelyeket számítógép elemez, rögzít, hogy egy későbbi állapottal bármikor összehasonlítható legyen.
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)