Baba

Bár hazánkban nem csökken a koraszülöttek száma, az egészséges életre való esélyeik jelentősen javulnak. Ezt bizonyítja az is, hogy a csecsemőhalandóság az elmúlt 2 évben mintegy 20 százalékkal csökkent. A gyógyításban az anyatejnek is hatalmas szerepe van, sajnálatos tény azonban, hogy az anyatejes táplálás tekintetében európai vezető helyünket az utóbbi években elveszítettük. Négy vezető neonatológus most deklarációt fogalmazott meg a szakma felé az anyatejes táplálásért.

Ha mindent gondosan megvásárolsz, amit a babakelengye listákon látsz, egy kisebb nagyobb? vagyont is el fogsz költeni, mire megérkezik a várva várt csöppség. Eláruljuk, mi az, amit felesleges megvenni, hisz sosem fogjátok használni.

Mi, fiús anyák ott állunk, hogy nem tudjuk: most akkor huzigáljuk, vagy ne, felrántsuk erősen, vagy ne, vigyük sebészhez, urológushoz, vagy ne.

Modellértékű, ingyenes programjában ultrahang szűrővizsgálattal és prevenciós csoportokkal segíti a Gézengúz Alapítvány a koraszülött gyermekeket nevelő és rászoruló családokat.

Szófia, ma először repül. Amikor a reptér kifutóján - szakadó esőben - próbáltam a babakocsit áttolni egy hatalmas tócsán, a megvadult tömegen keresztül, akik egy kordon mögé terelve azt várták, hogy a száz méteres síkfutás olimpiai rekordját megdöntve rohanhassanak a hőn áhított, ablak melletti helyért: azonnal megértettem azokat, akik szerint nem kellene repülni egy öthónapossal. De, már nem volt visszaút.

Valószínűleg az első szilárd étel volt az oka, de amikor a magyar vízilabdázó srácok Montenegro ellen küzdöttek, Szofi rámnézett, csendben bekakilt, aztán azonnal elaludt, pedig a piros fehér zöld szurkolói fejpántjával biztos, hogy az egyik legédesebb szurkolólány lehetett volna. De Szofi egyszerűen nem szereti az Olimpiát.

Minden anyuka rémálma, hogy kisbabája tüdejével probléma adódik, vagy - a legnagyobb félelmünk - hogy leáll a kicsi légzése. Rövid levegővétel, szapora szuszogás, hosszú szünetek két légvétel között… lássuk, mi normális és mi nem.

Szemünk fénye rendszeresen csak az egyik oldalra fordítja fejét. Meddig természetes, és elfogadható ez a fejtartás, s mit tehetünk, hogy aktív fejfordításra ösztönözzük? Erről szól a következő néhány gondolat.

Hogy érzi magát a csöppség, aki még csak most jött világra, és mit mondana az anyukájának? Mire lenne a legnagyobb szüksége, vagy épp miért sír?

Mivel kötheted le/keltheted fel kisbabád figyelmét az aktív ébrenlét időszakában? A még kialakulatlan látásfejlődését szelíd módon támogathatjuk a kontraszt kártyák használatával.

Nem stresszelünk, nem gondolunk rá, kikapcsolódunk: jó helyen lesz a kiscsaj a bébiszitternél. Ezt az elhatározásunkat 10 percig tartottuk. Aztán elszabadult a pokol.

Bár az első három hónapban tízből kilenc anyuka szoptatja a gyermekét, később ez a szám drasztikusan csökkenni kezd: féléves korukra a csecsemők fele, 1 éves kor felett pedig már csak a babák negyede kap anyatejet, derül ki egy friss hazai iparági kutatásból.

Az anyatej természetes, speciális anyagai révén biztosítja a csecsemő aktuális tápanyagszükségletét, a szoptatás pedig megalapozza a kiegyensúlyozott fejlődést.

A kisbaba még nem tud beszélni, de már rengeteg mondanivalója van. A babajeleléssel akár már 8 hónapos korában képes sírás nélkül közölni az igényeit, gondolatait. MI a babajelelés? Mire jók a babajelek? Mit nyújthat neked és a kisbabádnak?

Le szoktad takarni kánikulában a babakocsit, hogy megvédd gyermeked a napsugárzástól? Ne tedd! Akár bele is halhat a pici - figyelmeztet a veszélyre Svante Norgren, tapasztalt gyermekorvos.

Nem tűnik vészesnek a feladat: néhány óra, kettesben Szófiával. Szerintem készen állok. Imádom a lányomat, ennyit a víz alatt kibírok, vagy, akár egy lábon állva, az orosz himnuszt énekelve, miközben cumisüveggel a kezemben zsonglőrködöm. Simán elbírok egy három hónapossal.

Kész szerencse, hogy a védőnő is itt iszik valahol, különben akár bajunk is lehetne. Nagyjából negyvenen vagyunk, épp a minden évben esedékes pálinka-partyt tartjuk. Szófia már kikésztette az anyját, ezért rajtam a sor: 5 nő aggódó tekintetének kereszttüzében körözök a nappaliban, kezemben a lányommal, és potyognak a könnyeim.

Tízből négy szülő már 1 éves kora előtt rendszeresen ad cukrozott ételt vagy italt a gyermekének, 1 éves kor felett pedig szinte kivétel nélkül minden kisgyerek kap naponta cukros édességet.

Hajnali kettő körül lehet. Az egész olyan szürreális. Mintha nem is velünk történne. Szofit próbálom a lehető legbiztonságosabban tartani, de nem könnyű úgy pisilni, hogy üvölt a lányom a fülembe. A feleségemet valamikor 1 óra körül vesztettük el: egy ideje rezzenéstelen arccal nézi a Duck tévét.

Tíz egészségesnek vélt kisgyermek közül egynek a szeme beteg, ez minden harmadik esetben kancsalságot takar. A betegség gyógyítható, az eredményes kezeléshez azonban fontos, hogy időben felismerjék a rendellenességet.