Állítása szerint spontán jelenetről van szó, de örül neki, mivel nem szeretné az élete egy meghatározó szeletét a választások miatt elrejteni a nyilvánosság elől - írja a Huffington Post.
Kelda Roysnak meghatározó szerepe van abban, hogy Wisconsin 2010-ben betiltotta a mérgező BPA-tartalmú cumisüvegek és itatópoharak forgalmazását. Kampányvideója rögzítése közben éppen erről beszélt, amikor a férje odavitte hozzá a babáját, ő pedig a világ legtermészetesebb módján kezdte szoptatni a gyermeket.
A videó végső változatából a készítők először ki akarták vágni a jelenetet, Kendra azonban ezt nem engedte.
- "Hiszen ez a való élet! - mondta. - Szerintem 2018-ban az emberek hiteles jelölteket keresnek, olyanokat, akik igazat mondanak. Nem szeretném az életem egy nagyon fontos részét elrejteni pusztán a választások miatt."
Véleménye szerint a jelenettel semmi baj nincs. Akinek van gyereke, tudja, milyen kiszámíthatatlanok, és tapasztalatai szerint a síró csecsemő megnyugtatásának egyetlen megfelelő módja az, ha azonnal ölbe veszi és megeteti.
Az akció fogadtatása ellentmondásos volt. Sokan - köztük számos republikánus érzelmű nő is - támogatásukról biztosították Kendrát. Nem meglepő módon azonban az internetes trollok is megtalálták maguknak a témát, és a nő testére tettek megjegyzéseket. Őt azonban mindez nem bizonytalanítja el, mint mondja: 2018-nak nem a netes beszólogatókról, hanem a nők felemelkedéséről kell szólnia.
Roys azt a jelenlegi republikánus wisconsini szenátort, Scot Walkert szeretné leváltani, aki többek között az ellentmondásos oktatáspolitikájáról és a klímaváltozás tagadásáról vált ismertté. "Anya vagyok, és ez az egyik fő oka annak, hogy indulok a kormányzóválasztáson. Nem hagyhatom, hogy a gyermekeim egy olyan világban nőjenek fel, amely nem értékeli az oktatást, és ahol tönkretesszük a természetet" – vallotta.
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)