|
Kérdezz-felelek
2020 nyarán derült fény a pajzsmirigy betegségemre. Noha a tsh, T3, t4, tartományon belül volt, az anti tpo szint 1400as értéket mutatott. Ezt követte pajzsmirigy ultrahang, ahol gyulladást diagnosztizáltak, majd az endokrinológus hashimoto szindrómát. Gyógyszeres kezelést akkor nem kaptam. Előzőleg volt jópár évvel a jelen állapot előtt nagyon magas prolactin szintén, mr vizsgálattal kimutatták hogy a hipofizis bal oldalán mikroadenoma található. Kaptam bromokriptint, az érték rendeződött, az adenoma nem nagyobbodott, így elhagyhattam a gyógyszert. Amiért írok, az az, hogy éppen teherbe estem. Nagyon boldog vagyok, 4-6 hetes várandós lehetek. Az endokrinológus azonnali tsh mérést kért, ami 3,6 lett. A t4 érték 13, a T3, érték 5. Csak 3 hét mulvara kaptam időpontot a kezelő orvosomhoz, de szeretném kérdezni nem lesz-e az túl későn a baba fejlődése szempontjából ha csak akkor kezdek (kapok) gyógyszeres kezelést???? Euthyrox nevű hormont fogok kapni elvileg, a legutolsó konzultáción ezt javasolta az orvosom de akkor még nem írta fel. Aggódom a baba neurológiai és szellemi fejlődése miatt, illetve a vetélés miatt. Nagyon köszönöm előre is a választ!!
Nagy valószínüséggel autoimmun pajzsmirigygyulladása áll fenn. A tsh, T3, t4, tartományon belül lehet ilyenkor kezdetben, de a fyulladás nem közömbös az áldott állapotban, ahogyan erről már sokat írtam. Ezen a honlapon is olvashatja.
A krónikus autoimmun gyulladás ugyanis kezdetben gyakran tünetmentes, de együtt járhat átmenti pajzsmirigy érzékenységgel vagy megnagyobbodással, tömött tapintatú strúmával, esetleg hőemelkedéssel. Következményeként tartós alulműködés is előfordulhat már a betegség kezdetén előfordulhat. A pajzsmirigy komponensei: a Tireoglobulin és a pajzsmirigy peroxidáz enzim (TPO) elleni antitest mérése fontos. A betegség korai felismerése azért is fontos, mert a tünetmentes forma („szubklinikus”) is jelentős rizikófaktora számos betegségnek. A betegség lefolyásában négy stádiumot különíthetünk el: l Hiperfunkciós stádium: betegség kezdetétől számított 1-6 hét. A tünetek a sejtek károsodása miatt felszabaduló jelentős mennyiségű hormon következtében jönnek létre („destruktív hyperthyreosis”).
2. Hipofunkciós stádium: a betegség kezdetétől számított 8. héttõl 4-6 hónapig.
3. Regenerációs stádium: A betegség kezdetétől számított 7-12 hónap.
4. Definitív stádium: ha a regeneráció teljes, akkor a beteg gyógyult, míg a betegek többségében súlyos, enyhe, esetleg szubklinikus hypothyreosis alakul ki (a TSH szint emelkedett, de a perifériás hormonok szintje az élettani határokon belül van).
Az utóbbi időben derült csak ki, hogy teljesen ép pajzsmirigy (normális TSH) mellett is kialakulhat a meddőség és a korai vetélés, ha autoimmun gyulladás áll fenn. Ezt leginkább a fentebb említett enzim, a TPO elleni antitest jelenléte mutatja, ugyanis ezeknek az antitesteknek szerepük van:
I. Meddőségben, mert
• Az infertilis nőkben a TPO elleni antitest 31.8% , a fertilis, egészséges populációban 4.6% volt kimutatható.
• A TPO elleni antitest pozitívakban akkor is szignifikánsan nagyobb volt az infertilisek aránya, ha a hormon értékeik (hypophysis és perifériás hormonok) fiziológás tartományban voltak!.
II.Vetélésekben, mert
• A TPO elleni antitest pozitivakban a spontán vetélések száma jelentősen magasabb, mint az antitest negatívakban (32% v.s. 6%)
• A 3-szor vagy több alkalommal vetéltek között a magas TPO elleni antitest titerüek száma kétszer nagyobb
További immuno-endokrin kivizsgálást és egyénre szbadott kezelést javaslok, tisztelettel:
Erről a kérdésről egyik tegnapi kérdésre részletesen válaszoltam.
Valóban, sajnos a multivitaninok gyakran tartalmaznak szervetlen jódot.
Üdvözlettel:
Minap olvastam egyik valaszat a Hashimoto betegseg es a jodfogyasztas kapcsolataeol.
Jol ertem, hogy autoimmun betegseg eseten a tengeri só fogyasztasat is kerulni kell, nemcsak a jodozott sóét? Illetve a tobbi, felsorolt magas jodtartalmu elelmiszert is erdemes elhagyni (afonya, tengeri halak...)?
Professzor Ur, kerhetnem, hogy osszon meg javaslatokat az anti-TPO csokkentesere vonatkozoan? Rengeteg mindent lehet olvasni a gluten, tej, szoja mentes taplalkozastol kezdve a koles es repceolaj elkeruleseig. Mi a professzor Ur tapasztalata, valoban segithetnek ezek?
koszonom megtisztelő valaszat!
udvozlettel,
Luca
A SZERVETLEN jódot nem tanácsolom, az élemiszerekeben lévő szerves jód előnyös.
A jód a pajzsmirigyhormonok, a tiroxin (T4, pro-hormon azaz un. előhormon) és a tri-jodotironin (T3, aktív hormon) kulcsfontosságú alkotóeleme. A magzat 12. hetétől már képes saját hormontermelésre. A folyamat alapja, hogy a szervetlen jód beépül szerves formába és ott raktározódik a „tireoglobulin” nevű nagy fehérje molekulában. Amennyiben a szervezet számára nem áll rendelkezésre elegendő jód, akkor a hormonképződés károsodik. A jódhiányos területeken ezért alakult ki a golyva és a következményes kretenizmus. Napjainkban a világméretű programnak köszönhetően a jódhiány lényegesen visszaszorult. A jód hiányában kevés T3 és T4 képződik, amely miatt fokozott a TSH termelése. A TSH pedig fokozza a pajzsmirigy működését stimulálja osztódásra a sejteket, s ez a folyamat golyvaképződéshez vezet. Ebből az következne, hogy a jódozással (a só jódozásával és bevitelével minden megoldható lenne. Sajnos a helyzet nem ilyen egyszerű. Kiderült, hogy azokban az afrikai országokban, Ausztráliában, ahol a jódozást kiterjedten alkalmazták gyakorlatilag eltűnt a kretenizmus és csökkent a göbös megbetegedések száma, de ugyanakkor más természetű (autoimmun eredetű) betegségeké viszont emelkedett. Fontos azt megjegyezni, hogy egészséges egyénekben a jódpótlás alapvető, de az anorganikus jód bevitele (főleg túlzott formában!) káros lehet. A hormonok képződésében lényeges szerepe van a „szabad oxigén gyököknek” és az ezeket befolyásoló szelénnek.
Jód és autoimmun pajzsmirigy betegség
A jódbevitel és a keringő pajzsmirigy antitestek jelenléte közötti összefüggés összetett kapcsolt van. A jódbevitelre szükség van, de a jőd kétélű fegyver is lehet, mert túlzott mennyiségben autoimmun folyamatot válthat ki. A keringő TPO-antitestek és a Tg-antitestek mind a stabilan magas jódfogyasztású, mind az enyhe és közepes jódhiányos (ID) populációkban gyakoriak . Például Kínában 3 évvel a sójodizálás 1996-os bevezetése után az autoimmun pajzsmirigygyulladás előfordulása 0,5% volt az enyhén hiányos jódbevitel területén, 1,7% a nem megfelelő jódbevitel területén, de 2,8% a túlzott jódbevitel területén . Dániában, korábban enyhe vagy közepesen súlyos ID régióban (a vizelet jódkoncentrációjának mediánja 61 µg / l), 5 évvel a só kötelező jóddúsítása után a jód állapota jelentősen javult (a vizelet jód mediánjának mediánja 101 µg / l), de a pajzsmirigy antitestek prevalenciája nőtt, azaz a 30 NE / ml> TPO-antitest 14-ről 24% -ra, a> 20 NE / ml-es Tg-antitest pedig 14-ről 20% -ra nőtt .
Jódbeviteli ajánlások az autoimmun pajzsmirigy betegség kockázatának csökkentésére
Az ajánlott jódbevitel eltérő az egyes korcsoportokban (1. táblázat). Populációs vizsgálatok alapján a felnőttek vizelet jódkoncentrációjának átlagos értéke 100–200µg / l. Azoknak a hatóságoknak, amelyek bevezetik az élelmiszer-ellátás jóddúsítását egy országban (pl. Egyetemes só-jódosítás), biztosítaniuk kell, hogy az ilyen dúsítást nagyon óvatosan vezessék be; Dánia kiváló példát mutat be ennek megvalósítására . Olyan országban élők, amelyek nem rendelkeznek jóddal dúsított élelmiszer-ellátással, és kerülik a jód fő táplálékforrásait, azaz a tejet és a tejtermékeket, a tenger gyümölcseit, különösen a foltos tőkehalat, a tőkehalat, a rákot, a nagy / dublini öblös garnélarákot (gyakran scampinak hívják). ) és kaviárt és nem használnak jódozott sót, érdemes napi 140-150 µg jódot tartalmazó napi kiegészítést vegyenek be a pajzsmirigy védelmére lehetőség szerint szerves formában pl. hallal, a tenger gyümölcseivel) . Bár az igen magas a jódtartalma miatt el kell kerülni a barna hínár (pl. Moszat / kombu) vagy a barna hínár-kiegészítők bevitelét, mivel ez túlzott bevitelt eredményezhet. Érdekes megfigyelésről számoltak be az elmúlt évben a Budapesten rendezett Európai Pajzsmirigy Társaság kongresszusán az ír kutatók, akik megfigyelték, hogy a tengerpart 20 km-es körzetében a jód tengerből a levegő útján is terjed és nincs szükség külön jód bevitelre sem.
Életkor Jód ug/dl
0-6 hónap -
0-12 hónap 70
7-12 hónap 90
1-6 év 90
11-14 120
15-17 130
>18 év 150
Terhesség 200
Szoptatás 200
A jódbevitele szempontjából lényeges élelmiszerek, ill. adalékok
1. Himalájasó vagy jódozott tengeri só: egy csipetnyi himalájai só
2. Áfonya: 10 dkg áfonya – 400 mikrogramm jódot tartalmaz
3. Tej (?)1 pohár (3 dl) tej – 45 mikrogramm jódot tartalmaz
4. Tengeri halak: 10 dkg tőkehal – 250 mikrogramm jódot tartalmaz
5. Aszalt szilva 5 db aszaltszilva – 13 mikrogramm jódot tartalmaz
6. Tojás 1 tojás – 12 mikrogramm jódot tartalmaz
7. Joghurt 3 dl joghurt – 90 mikrogramm jódot tartalmaz
8. Burgonya 1 közepes burgonya – 60 mikrogramm jódot tartalmaz
9. Eper: 10 dkg földieper – 13 mikrogramm jódot tartalmaz
Mi tehát a teendő?
Az egészséges vegyes táplálkozásban az alábbi élelmiszerek bevitelét lehet ajánlani. Fontosa azonban tudni, hogy akinek családjában autoimmun pajzsmirigybeteg van, ott a szervetlen jódot kerülni érdemes. Aki már valamilyen pajzsmirigyhormont szed, akkor abból már fedezheti jódszükségletét, nincs szükség plusz szervetlen jód bevitelére is. A legfontosabb, hogy ne a sablonokat kövessük, hanem egyénre szabott kezelés szükséges!
A jódbevitele szempontjából lényeges élelmiszerek, ill. adalékok
1. Himalájasó vagy jódozott tengeri só
Az egyik legjobb jódforrás a himalájai kristálysó, mely egyben nagyon egészséges is, hiszen 86 féle ásványi anyagot és nyomelemet tartalmaz. Mivel egy csipetnyi himalájai só fedezi a napi ajánlott mennyiséget, rendszeres fogyasztása a legegyszerűbb megoldás arra, hogy megfelelő mennyiségű jódhoz jusson a szervezetünk. A jódozott tengeri sóból pedig egy teáskanálnyi fedezi a napi jódszükségletet.
1 gramm (1/2 tejeskanál) himalájai kristálysó – 500 mikrogramm jódot tartalmaz
2. Áfonya
Az áfonya szintén toplistás jódforrás, melyből már 5 gramm fedezi a napi ajánlott mennyiséget. Az áfonya ezen kívül nagy mennyiségben tartalmaz antioxidánsokat, C-vitamint a feketeáfonya héjában található antocianin pedig látásjavító hatású.
10 dkg áfonya – 400 mikrogramm jódot tartalmaz
3. Tej
A tej számos fontos vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, többek között kalcium és D-vitamin is található benne. Emellett azonban jódforrásnak is kitűnő, ugyanis egy pohár tej a napi ajánlott jódbevitel 1/3-a fedezhető.
1 pohár (3 dl) tej – 45 mikrogramm jódot tartalmaz
4. Tengeri halak
A tengeri halak is kiemelten magas jód tartalmú tápláléknak számítanak, melyek közül a tőkehal, makréla, hering, pisztráng, tonhal is hasonló mértékben tartalmaz jódot.
10 dkg tőkehal – 250 mikrogramm jódot tartalmaz
5. Aszalt szilva
Az aszalt szilva fogyasztása, mely mérsékelt mennyiségben tartalmaz jódot, szintén hozzájárulhat a jódhiány kialakulásának megelőzéséhez. Az aszaltszilva héjában a feketeáfonyához hasonlóan megtalálható a látásjavító antocianin is.
5 db aszaltszilva – 13 mikrogramm jódot tartalmaz
6. Tojás
A tojás egy sokoldalú és egészséges élelmiszer, mely ellátja a szervezetet A-vitaminnal, D-vitaminnal, továbbá cink, kalcium és némi jód is van benne. Egy főtt tojás nagyjából a napi ajánlott jód mennyiség 10 százalékát tartalmazza.
1 tojás – 12 mikrogramm jódot tartalmaz
7. Joghurt
A tejhez hasonlóan a többi tejtermék is megjelelő jódforrásnak minősül. A jódhiány megelőzésére érdemes rendszeresen fogyasztani joghurtot, sajtot és túrót.
3 dl joghurt – 90 mikrogramm jódot tartalmaz
8. Burgonya
Az egyik legelterjedtebb zöldségféle a burgonya, mely szintén tartalmaz jódot. Egy közepes (héjában főtt) burgonya elfogyasztása a napi ajánlott mennyiség 40 százalékát fedezi.
1 közepes burgonya – 60 mikrogramm jódot tartalmaz
9. Eper
Az eper kimagaslóan magas C-vitamintartalma miatt is fontos gyümölcs az egészségünk szempontjából, mely meglepően jó jódforrás is egyben. Egy csészényi földieper elfogyasztása a napi ajánlott jód mennyiség közel 10 százalékát fedezi.
10 dkg földieper – 13 mikrogramm jódot tartalmaz
Jó egészséget kívánok udvozlettel,:
Több,mint 10 éve szedek L-thyroxint 50-et pm. alulműködésre.45 éves vagyok,55 kg.Évente járok kontroll vérvételre,ahok a tsh,t3,t4 mindig tartományon belül van.Panaszaim nincsenek.Etkezésem kiegyensúlyozott,kb.100gr. Ch. mennyiséget eszem naponta,sok zöldséggel.
Most voltam egy átfogó vérvizsgálaton,ahol minden ertékem rendben volt,beleértve a tsh-,t3,t4 is,viszont az antiTPO-m 1300 volt.Ez utalhat-e barmilyen pm. elváltozasra,nagyobb gyulladásra?Gyanakodhatunk-e Hishamoto betegségre?Vizsgáltassam-e magam tovább?
Köszönöm a megtisztelő válaszát!
Üdv:
Laura
Mikor és milyen laboratóriumi vizsgálatokat érdemes a pajzsmirigy betegség gyanúja és kezelése alatt nézni?
A fenti kérdést szinte naponta teszik fel a kedves Olvasók, a betegek és kollégák egyaránt. Hosszas okfejtés helyett inkább irányelveket szeretnék leírni, hogy könnyebben eligazodhassanak ebben a dzsungelnek látszó ismerethalmazban. Betegeimtől tudom, hogy gyakran kénytelenek az internet különböző fórumain információt gyűjteni. Be kell vallani, hogy a hiteles adatok elérése nem mindig könnyű, sőt néha félrevezető is lehet.
Ennek több oka is lehet:
• Sokan azt gondolják, hogy egyetlen laboratóriumi vizsgálatból, amolyan „varázs gömbből” megtudhatják betegek-e vagy szerencsére nem.
• Többször leírtam már, hogy a laboratóriumi értékek száraz adatok, amelyek értékelése csak a beteg panaszainak, és vizsgálati leleteinek birtokában lehetséges. Hasonló a helyzet a képalkotó vizsgálatokkal (ultrahangos és izotópos vizsgálatokkal is).
• A hormonok meghatározása során további nehézséget jelent, hogy a mérések immunológiai módszerekkel történnek, ezért sok esetben nem a biológiailag aktív anyagot mérik. Ráadásul a módszerek laboratóriumonként eltérők, és ami még fontosabb az, hogy a „határértékek” jelölésénél több dolgot nem vesznek figyelembe (életkor, napszak, gyógyszerek szedése stb.).
Mielőtt a részletekre kitérnék, két olyan betegünk eseték kívánom röviden bemutatni, akik laboratóriumi vizsgálatai félrevezetőek voltak és további kezelés valóban életveszélyes állapotot eredményezett:
• Első beteg: 32 éves fiatalasszony, akit lényegesebb panasz és fizikális vizsgálat nélkül laboratóriumba küldték. Az elvégzett TSH érték 100 feletti értéket (!) mutatott. A szakrendelésen elkezdett l-tiroxin kezelés először 100 ug-gal lényeges változást nem mutatott a leletében, amelyet a kezelés után 7 nappal ismételtek meg ugyanabban a laboratóriumban (!). Ezt követő hetekben az l-tiroxin dózisát 100 ug-gal emelték, annak ellenére, hogy szívtáji panaszok, rendetlen szívdobogás lépett fel! Amikor már 500 ug-os dózisig eljutottak szívpanaszai fokozódtak és súlyos ritmuszavar lépett fel, ezért akut intenzív osztályra utalták. Ekkor találkoztam a beteggel, akinek a pajzsmirigy megnagyobbodott volt, egész testében remegett, szabálytalan szív-működés (134/min!) volt észlelhető. Az elvégzett EKG súlyos ritmuszavart mutatott (pitvarfibrilláció). Az elvégzett speciális laboratóriumi vizsgálattal sikerült bizonyítani, hogy a biológiailaghasznos TSH, 4,8 IU/l volt!), az anti-TPO és a TSH elleni antitest egyértelműen pozitív volt. A gyógyszer dózisának radikális csökkentésével a ritmus-zavar megszűnt, a betegünk állapota 7 nap alatt fokozatosan rendeződött, a kontroll vizsgálatok során lényeges panasza nem volt.
• A második beteg: 38 éves asszony, aki az egyik intézményében (ún. ”kiemelt intézményben” történt szűrővizsgálata során elvégzett laboratóriumi eredményeiben a TSH értéket nem mérhetően alacsonynak mérték! Ezt úgy értelmezték, hogy súlyos pajzsmirigy túlműködés áll fenn, ezért azonnal nagy dózisú gátlószeres kezelést kezdtek (Metothyrin). A kezelés előtt a pajzsmirigy nem volt nagyobb, nem volt sem gyors szívműködése, sem lényeges fogyása. A 3 havonként történt TSH értékek csak nem változtak, de a beteg egyre hízott, menstruációs ciklusa felborult. Időnkénti látás-zavara és gyengesége, ill. alacsony vérnyomása volt. A második év végére 30 kg-t hízott, vércukor értékei megemelkedtek és ezért cukorbetegsége miatt gyógyszeres kezelést kezdtek. Ekkor jelentkezett szakrendelésünkön. Kiderült, hogy a cukorbetegség valóban fennáll, de a pajzsmirigye nem nagyobb, vérnyomás 90/60 volt, felálláskor a vérnyomása csökkent, szédülés lépett fel. A TSH értéke ismét 0,001 alatt volt. Felvetettem, hogy a betegség hátterében nem a pajzsmirigy elsődleges folyamata áll, hanem az agyalapi mirigy elváltozása. Az elvégzett tiroxin (T4) trijódtironin (T3) és a kortizol (mellékvese hormon szint) egyaránt igen alacsonynak bizonyultak! Az elvégzett agyalapi mirigy MRI vizsgálata a mirigy károsodását mutatta ki (ún. „empty” azaz üres sella szindróma). Mi is ez az elváltozás? Az üres (empty) sella olyan anatómiai elváltozást jelöl, melynek lényege, hogy képalkotó eljárással a sella kitágult, agyi folyadék („liquor”) tölti ki. A lényeg az, hogy mind a pajzsmirigy, mind a mellékvese és a szexuális hormonok termelődése károsodik, aminek következtében csökken pajzsmirigyműködés, mellékvese elégtelenség és menzeszzavar alakulhat ki. A beteg a megfelelő hormonok pótlásával fokozatosan fogyott, vércukorértékei normalizálódtak, szédülése megszűnt, menzesze rendeződött, de még nem jutott áldott állapotba. Ezt várjuk….!
A fenti példák persze nem azt jelentik, hogy az általam is végzett és javasolt vizsgálatok fölöslegesek volnának. Alábbiakban csak a laboratóriumi vizsgálatokra koncentrálva két fő csoportot lehet és kell elkülöníteni:
I. Szűrővizsgálatok
II. A betegek kezeléséhez szükséges kontroll tesztek
I. A szűrővizsgálatok általában nem a pajzsmirigybetegség okát hivatottak kideríteni, hanem azt, hogy túlműködés (hyperthyreosis), ill. alulműködés (hypothyreosis) gyanítható-e. Leggyakrabban elvégzett vizsgálat a TSH, azaz a pajzsmirigy stimuláló hormon.
Mi a TSH?
(TSH=Thyroideae, azaz a pajzsmirigyet stimuláló hormon)
Egy olyan fehérje, amelyet az agyalapi mirigy - nem a pajzsmirigy! - állít elő, de szükséges a pajzsmirigy működéséhez. Amennyiben a TSH értéke emelkedett, a pajzsmirigy működése általában csökkent, amennyiben a TSH lényegesen csökkent, akkor gyakran beszélhetünk fokozott működésről.
A nagy kérdés, hogy mikor mondhatjuk azt, hogy a beteg TSH értékei „normálisak”, vagy az ún. referencia tartományon belüliek?
A jelenleg rendelkezésünkre álló vizsgálati módszerek nem az aktív, a pajzsmirigy működését fokozó TSH aktivitását, hanem mennyiségét mérik. Ezért fordul elő gyakran - miként azt fentebb említettem -, hogy két egyénnek azonos a TSH értéke, mégsem azonos a pajzsmirigy-működése. Fontos azonban tudni - a teljesség igénye nélkül -, hogy nincs „kőbe vésett” normális érték!
Figyelembe kell venni a következőket:
- a referenciatartomány meghatározásánál az életkort (a TSH szintje az életkorral nő, így a 4 mIU/l feletti, de a 10 mIU/l alatti érték akár normális is lehet időseknél!)
- a beteg lakóhelyének jódellátottságát
- a beteg nemét
- az évszakot
- napszakot
- a kísérő betegségeket (az intenzív osztályokon az infarktusos betegek, ill. a krónikus súlyos senyvesztő betegek vérében a TSH érték alacsony, vagy nem is mérhető.
- az alkalmazott gyógyszereket (ide tartoznak többek közt a szív-, és gyomorproblémákra szedett, vagy hormonális fogamzásgátló készítmények is)
- a vizsgálati módszereket
- a beteg vérében kimutatható autoimmun gyulladást jelző anyagokat (pl. TPO elleni antitestek)
- felszívódási viszonyokat
TSH elleni antitest jelenlétét (egyik betegünkben is ezt mutattuk ki!)
- terhesség esetén az értékek szintén változnak
Mi az ún. normál érték?
A TSH esetében a 0,4 és 2,5 közötti referencia tartományt tekintjük normál értéknek, a 0,1 és 0,4 közötti érték esetén ún. szubklinikus alulműködéséről beszélünk, ez alatt alulműködésről. Szubklinikus csökkent működés laboratóriumi (!) kritériuma, hogy a TSH 2,5 és 10 között legyen és ugyanekkor a pajzsmirigy hormonjai: T4 (tiroxin) és a T3 (trijódtitorin) viszont ne legyenek a kóros tartományban. Hangsúlyozni kell, hogy a számok csak tájékoztató jellegűek, a klinikai tünetek nélkül a diagnózis nem készíthető el.
Ad. I. Szűrővizsgálatok
A jelenlegi nemzetközi álláspont az egész lakosságra vonatkozó szűrővizsgálatokat nem támogatja. Az alábbi esetekben az ún. magas rizikóra való tekintettel a következő esetekben célszerű ezeket elvégezni:
• Újszülöttekben
• 50 év feletti nőkben
• Gyermekvállalás előtt
• Terhesekben, az első trimeszterben
• A szülés után 6 héttel és 6 hónap múlva Azokban az egyénekben, akik családjában pajzsmirigy vagy autoimmun betegség fordult elő
• Aki más endokrin, ill. anyagcsere betegségben szenvednek (pl. cukorbetegség)
Az első vizsgálat a TSH, de amennyiben ez kóros, ill. értéke nincs összhangban a klinikai képpel, akkor a szabad T3 és T4 és a pajzsmirigy peroxidáz elleni antitest (TPO elleni antitest) mérése is indokolt (American Thyroid Association Guidelines 2007/www.thyroid. org/index.html).
Ne a laboratrórium iadatokat kezeljük, hanem a beteget!
További vizsgálatot és egyénre szabott kezelést javaslok,
üdv:
A betegek gyakran hosszabb-rövidebb leírás formájában küldik el a labor-, vagy ultrahang vizsgálati eredményeket és az ott szereplő számadatok alapján azt várják, hogy ítéletet mondjak az egészségügyi állapotukról. Többször hangsúlyoztam személyesen és a betegeknek szánt írásaimban is, hogy az adatok, számok fontosak ugyan a diagnózis megállapításához, de önmagukban nem elégségesek.
Ezerarcú betegség
A betegek csak azt látják, hogy egyik-másik eredmény a referencia tartományon kívül esik, ez alapján hajlamosak azonnali következtetéseket levonni. Természetes, hogy mielőbb szeretnének választ és megoldást kapni a problémájukra, különösen, mert a pajzsmirigy betegségei kezdetben többnyire csak enyhe panaszokat okoznak, majd a betegek fokozatosan eljutnak a „nem érzem jól magam” állapotba, és csak nehezen kerülnek a megfelelő szakemberhez. Közben a súlyproblémák, hízás, fogyás, bőr- és hajtünetek, fáradtság és hangulati ingadozások határozzák meg a mindennapjaikat. A leletek azokban nem adnak választ minden kérdésre.
Középpontban: az ember
A pajzsmirigy problémák változatos tüneteket produkálhatnak, melyek könnyen összetéveszthetőek más betegségekkel. A diagnózishoz ezért elengedhetetlen a betegek tüneteinek részletes kikérdezése és fizikális vizsgálata. - A páciensekkel első körben részletesen elbeszélgetek a panaszaikról, tünetekről. A kikérdezés során egyaránt körbejárjuk az örökletes betegségek témakörét épp úgy, mint a beteg életében bekövetkezett nagyobb változásokat, például stresszhelyzeteket, melyek szerepet játszhattak a panaszok megjelenésében .
Vérvizsgálat: napszakonként is más lehet
A laboratóriumi vizsgálatok a szerv aktuális működéséről adnak felvilágosítást. Az agyalapi mirigy által termelt „thyreotrop stimuláló hormon” a TSH, ill a pajzsmirigy hormonok FT3 és FT4 szintek meghatározása jelzi a szerv aktuális funkcionális állapotát. Az adatok értékelése minden esetben egyénre szabott és az orvos feladata. A beírt és csillaggal jelzett normál értékek néha megtévesztőek lehetnek, mert az értékek függhetnek a napszakoktól, évszakoktól, a szedett gyógyszerektől is. Fontos, hogy a terhesség egyes szakaszaiban az értékek eltérőek. Ki kell emelni, hogy a pajzsmirigy betegségeinek nagy csoportja autoimmun eredetű, ezért a TPO-, a thyreoglobulin – és a TSH receptor elleni antitestek megmérése alapvető fontosságú.
Ultrahang
A pontos diagnózist segíti az ultrahang vizsgálat is. A képalkotó eljárások között az izotópos módszerek mellett ez a legelterjedtebb. Segítségével a pajzsmirigy felépítésére (göbös jellegére), a gyulladás fennállására, daganatok jelenlétére lehet következtetni. A vizsgálat nem csak fájdalommentes, gyorsan elvégezhető, de a pajzsmirigy egészének állapotáról is képet ad. A vizsgálat alkalmas arra is, hogy a segítségével vékonytű biopszia (mintavétel) révén eldönthessük a folyamat jó vagy rosszindulatúságát.
Nem a leletet kezeljük, hanem a beteget!
Fontos, hogy holisztikus szemléletben, vagyis nem csak a tüneteket, hanem az egész embert vizsgálva közelítsük meg a háttérben álló okok feltárását. A holisztikusnak nevezett orvoslás célja, hogy az embert egységnek tekintse. Nem a szervek, hanem a lélek és a test egységének. A pajzsmirigybetegségekről is kimutatott, hogy jelentős részük autoimmun eredetű. Tehát nem egyetlen szerv, hanem a szervezet betegsége. Vizsgálni és gyógyítani ezért az egész embert kell.
További vizsgálatot és egyénre szabott kezelést javaslok, jó egészséget kívánok:

4 hónapja született második babám, de egy 2 hónapja nem igazán érzem jól magam. Hangulatingadozás, szorongás, fáradtság, idegesség, gyengeség, szédelgés, bizonytalanság érzés, súlyingadozás. Voltam vérvételen ahol ezek az eredmények lettek
Tsh: 4.76
T3: 5.6
T4: 16.3
Atpo:29
Koleszterin:6.1
D vitamin: 51.7
Atpo: 29
Ön szerint lehet a pajzsmirigytől ezek a tünetek? Válaszát előre is köszönöm.!
Elvileg lehet összefüggés, ez az un. post-partum állapot. Nem tudom milyen gyógyszereket kap? Ilyen irányú kivizsgálas javasolt.
Jó egészséget!
Lányom 13 évesen pajzsmirigy eltávolításon esett át, mivel papilláris daganatot diagnosztizáltak! Akkor izotópkezelést is kapott. Azota is minden évben kontrollja járunk, hormonstop, vérvétel, uh. Eddig minden lelete tökéletes volt, azóta 7 év eltelt. Az ezévi uh vizsgalat azt mutatta ki, hogy van egy 9 mm-es rest állomány, amiből jovő héten biopsziát vesznek! A vérvétele viszont ugyanolyan volt, mint eddig. Számunkra világos, hogy nem lehet semmilyen pajzsmirigy műkodése! A kérdésem az lenne, most mi a protokoll a továbbiakban? Műtét, vagy izotópkezelés? Tisztelettel várom a válaszát!
Az eset pontosismerete nélkül felelőtlenség volna diagnosist mondani. Elvileg un. rest állomán lehetséges, az izotóp kezelés csak abban az esetben lehetsége, ha a maradék pajzsmrigy felveszi a jódot. A műtéttel kapcsolatban a biopszia után tanácsos dönteni.
Tisztelettel:
A szervetlen jód bevitelét nem javaslom, mert gyulladást váltha ki.
Tisztelettel:
Szeretném a szakvéleményét kérni Covid vakcinával kapcsolatban, hogy az alábbi leírások alapján,
Ön melyik oltóanyagot ajánlaná.
38 éves vagyok nő vagyok. Betegségeim: Hashimoto kór, pajzsmirigy alulműködés (Syntroxine 50 mcg) asztma, allergia esetén mely oltóanyagot javasolná számomra.
Párommal szeretnénk 1 éven belül gyermeket vállalni. Nem tudom, hogy az oltást követően mennyi időt
várjunk a családalapítási szándékunkkal.
Szüleim esetében is tanácstalanabbak vagyunk.
Édesanyám 65 éves. Alapbetegségei: COPD, Hashimot kór, magas vérnyomás, magas koleszterin, cisztás vese
Édesapám 67 éves. Alapbetegségei: COPD, Hashimoto kór, magas vérnyomás, cukorbetegség, zsírmáj
Nővérem 41 éves: Leiden mutáció (trombózis hajlam), magasabb NK sejt szint, volt már súlyos anafilaxiás sokkja (komoly mértékű arcfelduzzadás stb.)
Sokaktól halljuk az aggodalmat környezetünkben, hogy a vakcina túl gyorsan lett kifejlesztve, miközben tavaly még azt mondták a szakértők a médiumokban, hogy több év kell egy oltóanyag kifejlesztéséhez.
Semmit nem tudunk az esetleges hosszútávú mellékhatásokról. Ezt az idő rövidsége is kizárja.
Ezek után néha nehéz maradéktalanul egyetérteni azzal, hogy a beadott vakcina a legjobb vakcina,
ha esetleg nem tudunk róla mindent...
Az mRNs vakcina egy teljesen új technológia, amit korábban csak állatokon teszteltek, embereken nem.
A legtöbb vakcinát 18-59 éves korig tesztelték hivatalosan. A Szputnyik oltásról kifejezetten olvastuk, hogy autoimmun-, endokrin betegség esetén nem adható, mert nincs adat arról, hogy ilyen estben hogyan reagálna az adott szervezet. Ha innen nézzük, a többi oltóanyag esetében sincs meg az ilyen irányú kutatás.
Természetes, hogy az átlagemberben, hozzánemértőként vetődnek fel aggodalmat okozó kérdések.
Rengeteg az ellentmondásos vélemény. Az egyik orvos válogatás nélkül bármelyiket beadná a betegének,
míg más orvos személyre szabottan próbál ajánlást tenni.
Előre is nagyon köszönöm a megtisztelő válaszát!
Sajnos a 10 millió focista és 10 millió orvos, virológus országa vagyunk, ráadásul feleslegesen gyártanak álelméleteket és ijesztgetnek. A Magyar Endokrinológiai Társaság ajánlását olvashatja ezen a honlapon, amelyet több mint két hete feltettem (remélem még megtalálja, ha nem vették le...?. A lényeg az, hogy eddig még semmiféle mellékhatást nem észleltünk sem itthon, sem külföldön.
Az ellentmondásos véleményeket tudatosan gejesztik!
Családom és én is beoltattam magam!
Jó egészséget kívánok, tisztelettel:
Az Ön segítségével kerülhettem el pár éve a hypophysis adenoma daganatom műtétét, ami azóta stagnál, Bromocriptin 2,5 mg-t szedek naponta. Továbbá Letrox 125 mikrogramm a napi adagom.
Hashimoto esetén nem ellenjavallt az oltásom, tüneteim rendben, azonban aggaszt, hogy a daganatra milyen hatása lenne az oltásnak.
Emelt dózisban szedek D vitamint, K2 vitamin, cink, szelén, magnézium, A vitamin, Omega3, B vitamin társaságában, mindegyikből a legjobb minőségű készítményekből, talán ezeknek köszönhetően bő egy éve se influenza, se egyéb hasonló megbetegedésem nem volt.
Rövidesen újabb vérvizsgálat lesz, április elején pedig a szokásos MRI vizsgálat következik.
Javasolja esetemben az oltást?
Várjam meg az MRI vizsgálat eredményét?
Ha javasolt, az esetben melyik oltóanyag való nekem?
Köszönettel
Tamási Levente
A jelen helyzetben feltétlen javaslom a több közül bármelyik oltóanyagot. Az oltásnak sokkal kisebb a veszélye, mint a betegségnek!!!Utalok ezen a honlapon az elmúlt hetekben leírottakra.
Jó egészséget kívánok:
Autoimmun pajzsmirigy beteg vagyok és allergiás asztmám van. Értékeim a normál tartományon belül vannak. Holnapra(03.06.)kaptam időpontot covid oltásra (Astrazeneca). Két sorstársamnak (hashimoto)az endokrinológusa inkább a Pfizert vagy a Modernát ajánlotta. Tanácstalan vagyok elfogadjam-e az astrazenecat vagy várjak a másik fajta vakcinára?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
L.Lilla
Sajnálom, hogy endokrinológusa nem olvasta a társaságunk állásfoglalást. Erről korábban ezen a honlapon is írtam!
A Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság Betegtájékoztatója a COVID-19 elleni
védőoltásokról
I. Általános ismertető
Magyarországon 2020.12.26-a óta elérhetőek a SARS-CoV-2 vírus ellen aktív immunizálást
biztosító oltóanyagok a vírus által okozott COVID-19 fertőzés megelőzésére. Az országos oltási
program elsőként a Pfizer-BioNtech mRNS vakcina (Comirnaty) alkalmazásával indult, majd
további oltóanyagok használata is hatósági engedélyt kapott (COVID-19 Moderna Vakcina,
AstraZeneca COVID 19 Vakcina, Szputnyik V Vakcina, Sinopharm SARS-CoV-2 vakcina (Vero
Cell)). A védőltások legfontosabb jellemzőit az 1. Táblázat foglalja össze.
A COVID-19 elleni oltóanyagok hatósági engedélyezését Magyarországon az Országos
Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) végzi. A Magyar Endokrinológiai és
Anyagcsere Társaság a hatályos gyógyszeralkalmazási előiratokban foglaltakat tekinti irányadónak.
Magyarországon a COVID-19 elleni vakcinákat 18 évnél idősebb felnőttek kaphatják meg, a
védettséget két, 21-28 nap különbséggel beadott, védőoltás biztosítja.
A védőoltások beadásának egyetlen biztos ellenjavallata van, ez pedig a védőoltás alkotórészeire
vonatkozó súlyos allergiás (anafilaxiás) reakció. Amennyiben az első oltás során az oltóanyaggal
vagy valamely összetevőjével szemben súlyos allergia lép fel, a második vakcina nem adható
be. Akut, lázzal járó megbetegedés alatt a védőoltás szintén nem adható, az oltás csak az akut
tünetek lezajlása után engedélyezett.
A jelenleg érvényben lévő hazai szabályozás szerint COVID-19 vakcinával történő védőoltás nem
javasolt várandós nők és szoptató kismamák részére, mivel esetükben jelenleg kevés adat áll
rendelkezésre.
A vakcina beadását el kell halasztani, ha az egyénnek magas lázzal járó akut betegsége vagy akut
fertőzése van. Enyhébb fertőzés és/vagy hőemelkedés miatt nem kell az oltást halasztani.
A vakcina hatásosságát, biztonságosságát és immunogenitását nem vizsgálták immunkompromittált
személyeknél, beleértve az immunszuppresszív kezelésben részesülőket is. A COVID-19 elleni
oltóanyagok hatásossága az immunszuppresszált személyek esetében kisebb lehet.
II. Endokrin betegséggel élő személyek védőoltása Pfizer-BioNtech, COVID-19 Moderna,
AstraZeneca COVID 19, Sinopharm SARS-CoV-2 Vakcinával
A Pfizer-BioNtech, a COVID-19 Moderna, az AstraZeneca COVID 19 és a Sinopharm SARS-CoV2 Vakcinák alkalmazási előiratai alapján fontos kiemelni, hogy a pajzsmirigy egyetlen betegsége,
beleértve a hiper- és hipofunkciós kórképeket, gyulladásokat, autoimmun folyamatokat,
daganatokat, sem képezi ezen oltóanyagok kontraindikációját. Ennek részeként, az emelkedett
aTPO, TG és aTG szintek sem képeznek ellenjavallatot. Ezen túlmenően az oltás minden egyéb,
endokrin betegséggel élő személyeknek is javasolt, beleértve az mellékveseelégtelenség minden
formáját, a hypophysis betegségeket, még a Cushing-szindrómát is.
Hasonló szabályozás érvényes minden, megfelelően kezelt, egyensúlyban lévő krónikus betegségre
vonatkozóan. Fontos hangsúlyozni, hogy krónikus betegségben a COVID-19 fertőzés súlyosabb
lefolyásától és komolyabb szövődményektől kell tartani, ezért a krónikus betegek, így az endokrin
betegek számára is az oltás általi megelőzés különösen nagy egészséghaszonnal jár. A
kontraindikációk megítélése az oltást végző orvos kompetenciája. Az endokrin betegségek tehát
önmagukban nem jelentenek oltási kontraindikációt. Javasoljuk, hogy az endokrin betegek is
jelentkezzenek oltásért, az oltóponton tájékoztassák az orvost alapbetegségükről és a szedett
gyógyszerekről.
Immunszupprimált betegek, illetve immunszupresszív kezelésben részesülők esetében a súlyos
kórlefolyású COVID-19 fertőzés veszélye igen nagy. Noha ebben a betegcsoportban még nem áll
rendelkezésükre elég adat a biztonságosságról és hatékonyságról, körükben is megfontolandó a
COVID-19 elleni védőoltás alkalmazása.
III. Endokrin betegséggel élő személyek védőoltása Szputnyik V vakcinával
A Szputnyik V vakcina (Gam-COVID-Vac) 18 évesnél idősebb felnőttek esetén javasolt. Az oltás
két különböző komponensből áll, amelyet 21 nap különbséggel, intramuszkuláris injekció
formájában kell beadni.
A Szputnyik V vakcina alkalmazási előirata alapján az oltóanyag beadásának ellenjavallatát képezi:
• a védőoltás bármely összetevőjével vagy hasonló összetevőket tartalmazó védőoltásokkal
szembeni túlérzékenység;
• korábban előforduló súlyos allergiás reakció;
• akut, fertőző és nem fertőző betegségek, krónikus betegségek fellángolása – a védőoltás 2-4
héttel a gyógyulás vagy a remisszió után adható be. Nem súlyos, vírus okozta légzőrendszeri
fertőzés vagy akut gyomor-bél rendszeri fertőzés esetén a védőoltás a testhőmérséklet
normalizálódása után adható be.
• terhesség és szoptatás - ezen időszakok alatt történő alkalmazásának hatásosságát és
biztonságosságát nem vizsgálták
• 18 évesnél fiatalabb életkor
• krónikus vesebetegség vagy májbetegség esetén, endokrin betegségek esetén
• jelentős eltérések a pajzsmirigyfunkciós értékekben és nem megfelelően kezelt
cukorbetegség
• súlyos vérképzőszervi betegségek
• epilepszia és más központi idegrendszeri betegségek
• akut koronária szindróma és akut agyi keringési történés
• szívizomgyulladás, szívbelhártyagyulladás, szívburokgyulladás
• autoimmun betegségben szenvedők (az immunrendszer stimulálása a betegség
fellángolásához vezethet, különös körültekintést igényelnek azok a betegek, akik autoimmun
betegsége súlyos és életveszélyes állapotok kialakulásához vezethet)
• rosszindulatú daganatos betegségben szenvedők.
Figyelmeztetés: Az immunrendszert gyengítő (immunszuppresszív) terápiában részesülő betegek,
illetve az immunhiányos betegek esetében lehetséges, hogy nem alakul ki megfelelő immunválasz.
Ezért minden olyan gyógyszer, amely elnyomja az immunrendszer működését ellenjavallt az oltás
előtt és után legalább egy hónapig, a csökkent immunválasz kockázata miatt.
A COVID-19 elleni oltóanyagokkal kapcsolatos információk bővülése esetén betegtájékoztatónkat
frissíteni fogjuk.
2021. február 23.
A MEAT betegtájékoztatásért felelős csapata
Hivatkozások:
1. https://koronavirus.gov.hu/sites/default/files/sites/default/files/imce/lakossagi_tajekoztato_covid19_elleni_vakcinakrol.pdf
2. https://www.ema.europa.eu/en/documents/product-information/comirnaty-epar-productinformation_hu.pdf
3. https://ec.europa.eu/health/documents/community
register/2021/20210129150842/anx_150842_hu.pdf
4. https://www.ema.europa.eu/en/documents/product-information/covid-19-vaccine-moderna-eparproduct-information_hu.pdf
5.https://www.ogyei.gov.hu/dynamic/Sputnik%20V%20vakcina%20magyar%20nyelvu%20tajekoz
tato.pdf
6. https://www.ogyei.gov.hu/dynamic/Sinopharm_Tajekoztato%20szakembereknek.pdf

Koszonom gyors valaszat , igazan halas vagyok. ( en irtam az alacsony kortizol szinttel kapcsolatban )
Par kerdes fogalnazodott meg bennem . 1.A koponya MR el latszanak az agyalapi mirigy elvaltozasok vagy ezek csak Sella MR el felfedezhetoek ?
2. Milyen tovabbi vizsgakatokat kell ilyen esetben elvegeztetni ?
3. Mellekvese faradtsag ( es nem betegseg) is okozhat ennyire sulyos tuneteket ? ( sulyosnak erzem hisz neha fekudnom kell , csak akkor elviselheto az sllapotom. )
Koszonettel ,
Kata
Válaszaim:
1. Ezen elsősorban az agyalapi mirigy elváltozasok láthatók
2. Ilyen esteben az agyalapi mirigy hormonjainak meghatárpzűsa jön számítása (a panaszok jellegétől függ, hogy melyiket célszerű mérni!)
3. A mellékvese kimerülés valóban okozhat súlyos tüneteket.
Egyik kedves betegem (külfölről küldte a levelét, természetesen a nevét nem említem) kálváriáját mellékelem.
„Fő panaszaim:
-hiperpigmentált nyelv, oral és buccal mucosa, térd, tenyér redők, könyök, ajkak, minimálisan homlok és halánték
-alacsony vérnyomás (89/57)
-stressz echocardiographia után mért vérnyomás 80/40
-ülve mért vérnyomás: 118/76/82, állva mért vérnyomás 3 perc állás után: 86/69/75,
-több mint 1 éven át tartó mindennapos hőemelkedés/láz (37.5C -38.2C)
-fáradtság, memóriazavar, szédülés, hányinger, koncentrációs zavarok, palpitáció,
-végtagokon gyér szőrzet
-utóbbi hónapokban rendszertelen menstruációs ciklus, enyhe vérzéssel
Megjegyzés: A bőrszínem látványosan elsötétedett (fotók 2019. December 26 vs. 2020. Januàr 6) 7 kilogrammot fogytam akaratlanul 10 nap alatt.
Leírhatatlanul letargikus állapotba kerültem fizikailag és szellemileg. Elfelejtettem szavakat,nem tudtam számolni stb. Diagnózis nem született.”
Sajnos az egyes autoimmun betegségek társulhatnak, mint a fnetebbi esteben is történt és ilyenkor először a mellékvese működését kell helyreállítani, mert a pajzsmirigy hormon pótlásal történő kezdő kezelés életveszélyes lehet, ilyenkor trosszabbul van a beteg, mint előtte.
Tisztelettel:
3 éve próbálok teherbeesni , sajnos sikertelenül. 4 inszemináción és 1 lombik kezelésen vagyok túl ami nem vezetett eddig eredményre. Petesejtjeim szépen vannak, sőt túlstimulálásra is hajlamos vagyok. Viszont a beágyazódás sosem akar sikerülni. A pajzsmirigy problémám : az ultrahang vizsgálat szerint enyhe kisebb cisztáim vannak. Illetve a Tsh értékem a normál tartományban van általában. Előfordul hogy egyes ellenérzésnél néha picit alacsony 0,120 ( 0.550-4.780 referencia tartományon nézve) de többségében a normál tartományban szokott lenni. Viszont az anti tpo szintem és aTGB szintem rendszeresen magas. aTPO szintem legutóbbi vizsgálaton: 143 volt (egy olyan vérképen ahol a referencia tartomány <60 ) ugyanezen a vérképen aTGB 218 (szintén <60) reggelente 50 mikrogramm Euthyrox-ból szedek egy szemet orvosi javaslatra már lassan egy teljes éve. Mit tudok még tenni ? Vajon emiatt nem ágyazódok be? A gyógyszer csak kismértékben hat ezekre az értékekre , nagy változást nem hoz bár az orvosom szerint az is jó hogy egy picit változtatja. Felmerült az is hogy esetleg a következő lombiknál megpróbálhatnám az intralipid infúziós kúrát. Egyik orvosom javasolta, míg a másik azt mondta hogy talán ez azért nem indokolt.
Kétségbe vagyok esve, nem tudom mi segíthet rajtam és hogy ez -e a valós oka a fogantatás hiányának. Mást egyébként nem találtunk azon túl hogy magas a prolaktin szintem de mióta arra szedek gyógyszert rendben van. A férjem is kezelés alatt van, szed mindenféle vitamint de most is sok embriónk van lefagyasztva szóval iylen értelemben nincs baj.
Nagyon szépen köszönöm előre is a válaszát és minden segítségét!
Tisztelettel: K.F.Ágnes
Az Ön által leírt problémakör összetettebb annál, hogy vizsgálat nélkül javasolhassak valami csodaszert. Erről a kérdésről ezen a honlapon is sokat írtam, ill.a „Mindennapi Pszichológia” c. folyóiratba is, ott találhat több olyan részlelet, amely hasznos lehet. Érdemes volna egyénre szabott kezelést folytatnia és meghatároznia az NK sejt aktivitást.
Jó egészséget kívánok, tisztelettel:
Pajzsmirigy alulműködésem van, Hasimoto, Syntroxine 50 m gyógyszert szedem, laboreredményem jó, kérdésem, hogy a Covid elleni oltást beadassam-e mert van aki azt mondja, hogy nem ajánlott, van aki javasolja, másik kérdésem, hogy ha elkapnám a vírust, veszélyesebb lenne-e a betegség miatt?
Válaszát köszönöm
Tisztelettel H.Gabriella
Feltétlenül kapja meg a véltőoltást! Ne higyjen az átverő szövegeknek. Aki már látott Covid beteget és halottat, az nem fog hezitálni. Mindenképpen ragyazkodjon az oltáshoz.
Tisztelettel:
Köszönettel: Valéria
Ebben az esteben a Pfizer ! vakcikát javaslom. Utalako ezen a honlapon általam leírtakra és a facebook- tegnap elmondott előadásomra.
Jó egészséget:
Kérdésem az lenne, hogy gyermekeimnél okozhat- e gondot az, hogy autoimmun hypothyreosisom kapcsán én kerülöm a jódot, és pl. itthon jodmentes patikai sót használok az egész család étkezésénél.
Az esetleges jódhiany a gyerekek koncentrációs problémája kapcsán merült fel nemrégiben. Hogyan lehetne megállapítani, hogy jutnak-e elegendő mennyiségű jódhoz? Illetve ha jódpótlást kellene alkalmazni náluk, mert esetleg kiderül, hogy tényleg hiányuk van, akkor honnan tudhatjuk, hogy ők nem autoimmun betegek-e esetleg, mint én, és ez esetben nagyobb kárt okozhat a jód, mint hasznot.
Segítségét előre is nagyon köszönöm,
Üdvözlettel,
RGP
A jód szintet a vérben és a vizeletben is meg lehet határozni!
A jódbevitel és a keringő pajzsmirigy antitestek jelenléte közötti összefüggés összetett kapcsolt van. A jódbevitelre szükség van, de a jőd kétélű fegyver is lehet, mert túlzott mennyiségben autoimmun folyamatot válthat ki. A keringő TPO-antitestek és a Tg-antitestek mind a stabilan magas jódfogyasztású, mind az enyhe és közepes jódhiányos (ID) populációkban gyakoriak . Például Kínában 3 évvel a sójodizálás 1996-os bevezetése után az autoimmun pajzsmirigygyulladás előfordulása 0,5% volt az enyhén hiányos jódbevitel területén, 1,7% a nem megfelelő jódbevitel területén, de 2,8% a túlzott jódbevitel területén . Dániában, korábban enyhe vagy közepesen súlyos ID régióban (a vizelet jódkoncentrációjának mediánja 61 µg / l), 5 évvel a só kötelező jóddúsítása után a jód állapota jelentősen javult (a vizelet jód mediánjának mediánja 101 µg / l), de a pajzsmirigy antitestek prevalenciája nőtt, azaz a 30 NE / ml> TPO-antitest 14-ről 24% -ra, a> 20 NE / ml-es Tg-antitest pedig 14-ről 20% -ra nőtt .
Az ajánlott jódbevitel eltérő az egyes korcsoportokban
Populációs vizsgálatok alapján a felnőttek vizelet jódkoncentrációjának átlagos értéke 100–200µg / l. Azoknak a hatóságoknak, amelyek bevezetik az élelmiszer-ellátás jóddúsítását egy országban (pl. Egyetemes só-jódosítás), biztosítaniuk kell, hogy az ilyen dúsítást nagyon óvatosan vezessék be; Dánia kiváló példát mutat be ennek megvalósítására . Olyan országban élők, amelyek nem rendelkeznek jóddal dúsított élelmiszer-ellátással, és kerülik a jód fő táplálékforrásait, azaz a tejet és a tejtermékeket, a tenger gyümölcseit, különösen a foltos tőkehalat, a tőkehalat, a rákot, a nagy / dublini öblös garnélarákot (gyakran scampinak hívják). ) és kaviárt és nem használnak jódozott sót, érdemes napi 140-150 µg jódot tartalmazó napi kiegészítést vegyenek be a pajzsmirigy védelmére lehetőség szerint szerves formában pl. hallal, a tenger gyümölcseivel) . Bár az igen magas a jódtartalma miatt el kell kerülni a barna hínár (pl. Moszat / kombu) vagy a barna hínár-kiegészítők bevitelét, mivel ez túlzott bevitelt eredményezhet. Érdekes megfigyelésről számoltak be az elmúlt évben a Budapesten rendezett Európai Pajzsmirigy Társaság kongresszusán az ír kutatók, akik megfigyelték, hogy a tengerpart 20 km-es körzetében a jód tengerből a levegő útján is terjed és nincs szükség külön jód bevitelre sem.
Életkor Jód ug/dl
0-6 hónap -
0-12 hónap 70
7-12 hónap 90
1-6 év 90
11-14 120
15-17 130
>18 év 150
Terhesség 200
Szoptatás 200
A jódbevitele szempontjából lényeges élelmiszerek, ill. adalékok
1. Himalájasó vagy jódozott tengeri só: egy csipetnyi himalájai só
2. Áfonya: 10 dkg áfonya – 400 mikrogramm jódot tartalmaz
3. Tej (?)1 pohár (3 dl) tej – 45 mikrogramm jódot tartalmaz
4. Tengeri halak: 10 dkg tőkehal – 250 mikrogramm jódot tartalmaz
5. Aszalt szilva 5 db aszaltszilva – 13 mikrogramm jódot tartalmaz
6. Tojás 1 tojás – 12 mikrogramm jódot tartalmaz
7. Joghurt 3 dl joghurt – 90 mikrogramm jódot tartalmaz
8. Burgonya 1 közepes burgonya – 60 mikrogramm jódot tartalmaz
9. Eper: 10 dkg földieper – 13 mikrogramm jódot tartalmaz
JÓ EGÉSZSÉGET, ÜDVÖZLETTEL:
A betege vagyok, sajnos a járvány miatt törölték a decemberi időpontomat, és csak májusra kaptam újat, ezért fordulok Önhöz itt. Köszönöm, hogy ezen az oldalon keresztül elérhető, és, hogy válaszol a kérdéseinkre, sokszor akár ünnepnap is.Sokat tanultam az itteni válaszaiból.
Láttam egy beszélgetést, melyben három orvos nyilatkozott az covid oltásokról. Én nagyon szeretném megkapni, mert az egyértelműen kiderült számomra a műsorból, hogy jóval nagyobb a betegség szövődményeinek kockázata, mint az oltásból adódó esetleges problémáké. Azonban autoimmun betegekkel kapcsolatban úgy fogalmazott az egyik orvos, hogy ilyen beteg oltásakor "esetleg elgondolkodnék, hogy melyik vakcinát válasszam". És hallottam az Operatív Törzs tájékoztatóján is, hogy Szputnyikkal például tapasztalatok hiánya miatt egyelőre nem oltanak autoimmun és pajzsmirigybetegeket sem (lehet, hogy ez már változott időközben). Az előbb említett orvosokkal történt beszélgetésben az is elhangzott, hogy nyugalmi fázisban lévő betegségnél nem kontraindikált a covid oltás, csak ha fellángol az autoimmun folyamat vagy kezeletlen a betegség. Én 2015-ben 1300 vagy 264 (a mérés módszertől függően) feletti Anti TPO-val indultam és az elmúlt három évben az Ön kezelésének (szelén) köszönhetően folyamatosan csökkent és beállt 50 és 59 körülire (új/másik mérési módszer szerint) . Júniusban jártam Professzor Úrnál, ahol az ultrahang pici visszaesést mutatott a gyulladás és a göb tekintetében, de a Normoxilon kívül másra nem volt szükség. Akkori diagnózis: hasimoto thyr. kezdődő remisszióban, euthyreosis, sicca syndroma, krónikus stressz, laktóz intolerancia. Még tavaly augusztusban is 56.8 volt az Anti TPO (ref 0,0-9,0), de most megint 1300 felett van ( a labor vmiért a másik módszert és a 0-60-as ref. tartományt használta). A többi laborértékem a levél végén található. Ez fellángolásnak számít az oltás szempontjából?
A másik, amiért kérdezem Önt az oltást illetőleg, az az, hogy 8-10 évvel ezelőtt, amikor először oltottak influenza ellen, akkor az oltás helyén lévő kb. 2cm-es vörös viszkető folt és hidegrázás 10 napig nem javult. Utána antihisztaminnal másnapra szinte teljesen megoldódott, és 3-4 nap antihisztaminos kezelés után eltűnt. Ekkor még nem volt hashimotóm. Az izomfájdalom is 1-2 hét alatt elmúlt.2 évvel ezelőtt ismét beoltottak influenza ellen egy másik oltóanyaggal (Vaxigrip tertra) és oltási szövődmény lépett fel: 4 hónapig ízületi fájdalom a karomban, ami pihentetéssel és gyógytornával múlt csak el. A bőrreakciók is hevesebbek voltak: másnapra 2, következőre 4 (erről csatolok képet), majd 7-8 cm-re nőtt a pőrpír és a púp átmérője, és bár 2 nap után antihisztamint kaptam, még napokig tovább nőtt (7-8 com-ig), és nagyjából 8 nap kezelés után múlt el a bőrreakció. Emelett az arcomon az évekig nem jelentkező seborrhea is megjelent az oltás után. Infektológushoz küldtek, aki azt mondta, hogy bármilyen oltást úgy vehetek fel csak, ha 4 nappal előbb antihisztamint kapok és még egy hétig szedem az oltást követően.
Szeretném kérni Professzor Úr tanácsát, hogy kaphatok-e covid elleni oltást, és, ha igen, melyiket javasolja? Ha márkanevet nem írhat, az is segítene, ha a típusát megemlíteni, ami alapján a házi orvos tudja majd, hogy melyek közül válasszon. Az oltás előtti antihisztamin-szedést megpróbálnám, amennyiben Professzor Úr is egyetért vele. Valamint az lenne a kérdésem, hogy ha menstruáció alatt hívnának be oltásra, az kihathat-e az esetleges oltási szövődményekre. Köszönöm, hogy elolvasta ezt a hosszú levelet és előre is köszönöm a válaszát!
Tisztelettel:
Á.
16-2-2020
TSH 3.260 mIU/L 0,550-4,780
FT3 pmol/l 6.00 3,50-6,50
FT4 pmol/l 11.60 11.50-22,70
Anti-TPO IU/mL >1300 * 0,0-60,0
Köszönöm levelét. Kétségtelen, hogy bármelyik oltás előnyös lehet,de az óvatosság szükséges (ezen a honlapon olvashatja az ezzel kapcsolatos véleményt!). Tehát az oltás esetén anti-hisztamin készítményt kapjon. A legnagyobb veszély az, ha nem kapja meg az oltást!!!!!
Jó egészséget kívánok, tisztelettel:
A kovetkezo problemaban szeretnem a velemenyet kerni. Bejelentkeztem mar endokrinologushoz , de csak marciusra kaptam idopontot.
Decemberben 5 napig nsgyon rosszul ereztem magam : normalis vernyomas mellett szivritmuszavar , kihagyasok es bedobbanasok , furcsa erzes mellkasban , legszomj, ehhez tarsult meg nagyon rossz kozerzet, nagyfoku gyengeseg , emelyges , 2 napig majdnem semmit nem tudtam enni , etvagytalansag utana is. A havi verzrs elotti napokban kezdodott , mindig is nagyon eros premenstruacios tuneteim voltak. 5 nap utan jobb lett . Jeleztem 3.nap a csaladi orvosnak aki igazabol csak a szivritmuszavarra kapta fel a fejet. Beutalt kardiologiara es laborba. Kardiologian mytralis prolapsust allapitottak meg , holter monitor : nagyszamu ,tobbgocu, egyresze parasystolia, egy alkalommal tripletben fellepo VES, egy alkalkmmal tripletben fellepo SVES. Szignifikans blokk , pausa , ischaemia nem kerult rogzitesre.
Laborban csak a vas ertek lett alacsony 9.2 ( ref.t. 10.7-32.2)
Voltam pajzsmirigy uh on. Ennek eredmenye : struma nodosa, kesobb pajzsmirigy ambulancian ahol a labor eredmenyek jo hormon ertekeket mutattak , viszont az antiTPO emelkedett volt , Hashimoto betegsegem van. Pajzsmirigy orvossal nem talalkoztam mert oltokozpont lett a korhaz , de emailben ajanlotta , h nezessem meg a noi nemi hormonokat es a kortizolt.
Januarban a havi verzes elott megint rosdzul ereztem magam , bar nem annyira intenziven mint decemberben. Februarban , azaz most megint rosszul erzem magam , megint a verzes korul jelentkezett , de mar 6 napja rosszul vagyok : nagyfoku altalanos gyengeseg , izomgyengeseg foleg a labakban , minden 10 perc utan kenyszert erzek arra , hogy leuljek vagy lefekudjek. Ilyenkor sokkal jobb , de ha ujra felallok es vegzem a dolgom , ujra erzem , hogy nem birok fent lenni. Emelygek es nincs etvagyam , neha zavart a gondolkodasom. A heten megcsinaltattam a verzes 3.napjan a noi hormonok vizsgalatat es a kortizolt. A tesztoszteron meg nincs kesz , a tobbi noi hormon ertekel jok , megfelelnek a menopauza elotti idoszaknak . A kortizol szint lett alacsony :165 ( ref.t. 185-624). Reggel 9kor ehgyomirra volt leveve a ver. Csinaltattam cukor es inzulin terhelest is , ennek az eredmenye is jo lett.
A kerdesem az lenne , hogy az elegge ijeszto tuneteim mogott allhat az alacsiny kortizol szint ? Sokat hallani manapsag a nellekvese faradtsagrol , viszont az en tuneteim ezen tulmennek. Lehet mellekvese elegtelensegem. Vernyomasomat tobbszor merem , mindig normalis , felallaskor se esik le. Decemberben amikor szinten rosszul voltam a kalium es natrium szint is normalis volt.
Azt meg le kell irnom , hogy honapok ota rettenetesen kimerult vagyok , napi 8-9 ora alvas utan alig birok felkelni. Az utobbi honapokban rosszabb az etvagyam , bar fogyni nem fogytam. Sokat faj a fejem ey ritkan homalyos latasom van.
Vegezetul pedig megemlitenem , mert szerintem nagyon fontos , higy 3 evvel ezelott keszultunk kulfoldrol hazakoltozni sok sok ev utan. Kb. 2 honapig rettenetesen rosszul ereztem magam ; szedules , borzalmas fejfajasok , nagyfoku zavartsag ,( neha nem jutottak eszembe szavak) nagyfoku izomgyengeseg es izom ( izulet ?) fajdalmak, vegtagbizserges. A csaladi irvosig jutottam , aki vetbol sok mindent megnezett , autoimmun folyamatokat is ( nem tudom mit , sosem lattam a leleteket ) , de minden rendben volt. En akkor elmentem koponya MRI , de ott se latszott semmi. ( volt olyan eset , hogy valami utan nyultam , de mellenyultam tobbszor).
A 3 evvel ezelotti ( amire sosem kaptam valaszt) es a mostani allapotom.kozott osszefuggest latok. Jol gondolom ? Ha agyalapi mirigy daganat okozna problemat , az latszott volna koponya MR en vagy csak Sella MR en latszik ?
Nagyon nagy csodalattal olvasom turelmes , reszletes , nagy szaktudasu valaszait.
Koszonettel ,
Kata
Köszönöm kedves elismerő sorait. A részletes levelire megnyugtató vlaszt nem adhatok, ehhez további részletes immun-endokrin kivizsgálás szükséges.
Kétségtelenó a mellékvese esetleges betegsége állhat a tünetei háttrében.Szervezetünkben a mellékvese termeli ugyanis az anti-stressz hormonként is ismert kortizolt. Tartós leterheltség, a szervezetet érő folytonos stressz hatására a mellékvese kimerül, és megjelennek a kortizol hiány tünetei.Stresszes szituációkban, például egy veszélyes közlekedési helyzetben gyors reakcióra van szükségünk, hogy a súlyos következményeket megelőzzük, testi épségünket megóvjuk. Ebben van segítségünkre a mellékvese által termelt hormonok közül kettő. A mellékvese páros szerv, melynek velőállománya az adrenalint, külső része, a kéreg többek közt a kortizol nevű hormont is termel. A stresszhelyzetek kezelése e két hormon összehangolt működésének köszönhető: az adrenalin megemeli a pulzust, így a szív gyorsabban dobog, több vér jut az izmokhoz, nagyobb erő kifejtésére leszünk képesek. Az ehhez szükséges energiát a kortizol biztosítja: növeli a cukrok szintjét a vérben, fokozza az agy glükóz felhasználását, és növeli a szövetek helyreállításához szükséges anyagok mennyiségét.
Ha a stressz az életünk, mindennapjaink részévé válik, az a hormonrendszer működésén is meglátszik. A tartós magánéleti konfliktusok, vagy munkahelyi stressz leküzdéséhez a szervezet folyamatosan több stressz hormont termel. Az állandó készenlét, a folyamatos igénybevétel miatt a mellékvese tartalékai kimerülnek, hosszabb-rövidebb idő után megjelennek a „mellékvese fáradtság” tünetei. Az egyensúly felborulását kezdetben magasabb kortizol szint jellemzi, hiszen a folytonos stressz ellen a beteg szervezete így igyekszik felvenni a harcot. Krónikus stressz esetén azonban a túlhajszolt mellékvese idővel képtelen lesz kielégíteni a szervezet megnövekedett kortizol szükségletét, így értéke egyre csökken.
Krónikus fáradtság a vezető tünet
A kortizol szint csökkenésének első jele a fáradtság. Az érintettek reggel is nehezen ébrednek, napközben is nyomottabbak, lehangoltabbak lehetnek. Romlik a stressztűrő képességük, szorongás, ingerlékenység, alvászavarok jelentkezhetnek. Nők esetében a kortizol hiány a teherbeesés elmaradásához is vezethet. A megtermékenyített petesejt beágyazódását, megmaradását a progeszteron hormon biztosítja. Kortizol hiány esetén azonban a szervezet minden energiát – a progeszteron termelés rovására is - a hiányzó hormon előállítására fordít, így nem ritka, hogy a betegség diagnózisára a gyermekáldás elmaradásának vizsgálata során derül fény.
Vizsgálatok és kezelés
A felsorolt panaszok esetén érdemes laborvizsgálatot végeztetni. Fontos hangsúlyozni, hogy a laborérték önmagában kevés a diagnózishoz, azt mindig a beteg panaszaival, tüneteivel összhangban kell értelmezni!!!!!. A kortizol értéke napszakonként is eltérő, hajnalban-kora reggel a legmagasabb, éjfél körül a legalacsonyabb. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a tüneteket az alacsony kortizol szint okozta, a hiányzó hormon adásával van lehetőség kezelésre.
Elérhetőségem: Budai Endokrin Központ
1024 Budapest Lövőház u. 1-5
Mamut II. V. em.
Tel:+36-704319728
info@endokrinkozpont.hu.
Jó egészséget kívánok, tisztelettel: