Küldj egy kérdést szakértőnknek
gombra kattintva teheted fel!
Témakörök
Kérdezz-felelek
Van egy 4 hónapos kisfiunk. A problémánk az emésztésével van, születésétől kezdve gondok voltak vele, amint vmi megoldódni látszott, jött a következő gond. Kezdtük a klasszikus hasfájással, amit 6 hetes korára kinőtt. Kb. 3 hetes koráig csak anyatejet evett, aztán pótolni kellett tápszerrel, majd kb. 3 hónapos kora óta csak tápszert eszik. Születése óta székrekedése van, amíg csak anyatejet evett, akkor sem tudott magától kakilni, csak szélcsővel. Azóta a szélcsövet nem használjuk, magától van széklete 2-3 naponként. Kb. 2 hónapos kora óta más jellegű gondok jelentkeztek. Amíg az etetések utáni klasszikus hasfájás elmúlt, úgy kezdődött nála az a dolog, hogy amint elkezdett enni (akár tápszert, akár anyatejet), elkezdett sírni. Látszott rajta, h vmi fáj neki, és laikusként is úgy tűnt, h nem azzal van a gond, h mit eszik, hanem hogy eszik, és ez okoz nála vmiféle problémát. Tulajdonképpen ez a mai napig így van, annyi különbséggel, h nem minden etetésnél van így, hol jobban, hol kevésbé, hol egyáltalán nem okoz gondot. De azért még elég sűrűn jelentkezik. Voltunk gasztroenterológusnál, aki 30% eséllyel tejallergiát diagnosztizált. Az arca is ekcémás, de a gasztroenterológus szerint ez még nem jelent feltétlen tejallergiát, mert sok minden okozhatja.Kb. 1 hónapja váltottunk tápszert, a Beba Ha sensitiv után most a Milumil Pregomint eszi. Sajnos a tünetek maradtak, az ekcéma is, tehát az orvosnak igaza volt, nem tejallergia. Azt is mondta, ha a tünetek 1-2 héten belül nem rendeződnek, akkor a tejallergiát kizárhatjuk és akkor un. csökkent motilitás, csökkent gyomorürítés állhat a háttérben, amit majd idővel kinő. A gyerekorvosunk sem tudott erre mit mondani, csak azt, h majd idővel kinövi...A leírtak alapján a kérdésem az lenne, h a doktornő szerint mit jelent a csökkent motilitás? Adhatom neki továbbra is a Pregomint, jóllehet nincs tejallergiája, de sztem az arcán lévő atópiás dermatitis mégis csak jelezhet vmi allergiára utaló hajlamot? (Én is allergiás vagyok a parlagfűre, a férjemnek pedig volt fehérjeallergiája gyerekkorában). Mert szívem szerint ezt a tápszert adnám neki, mert ebben le van bontva a tehéntej fehérje, és szerintem az egészséges csecsemőket sem kellene tehéntejfehérjével terhelni. Viszont ezzel kapcsolatban az a gondom, hogy észrevettem, mióta ezt a tápszert eszi, rengeteget bukik, amit az első 3 hónapban szinte soha nem vettem észre, sokszor evés után 1-1,5 óra elteltével, de van, hogy rögtön evés után, nagyon savas szagút, és a szája is sokszor savas szagú. Sokszor sír is bukás előtt, ill után, látszik, hogy vmi zavarja.Nagyon kétségbe vagyok esve miatta, mert eddig ezzel nem volt gond, és most ez a dolog is társult a már meglévő hasfájáshoz, illetve székrekedéshez. Lehet, h azzal van gond, h ez a gyógytápszer túl híg neki? A védőnő azt mondta, h most már ne váltogassak tápszert, ha ezt megszokta a gyerek, adjam neki ezt, maximum csináljam sűrűbbre , illetve kezdjem el a hozzátáplálást. Megpróbáltam az almapürét, de egyértelműen elutasítja, erőltetni meg nem akarom. Még annyi, hogy igaz, h csak 4 hónapos, de már nagyon nyáladzik hetek óta, mindent rág, a keze már hónapok óta a szájában van és már fehérlik az ínye. Gondolom megkezdődött nála a fogzás, mert talán még nyűgösebb, mint eddig. A bukások lehetnek ettől is? A Pregomin tápszer mellett szólna az az érv, h azt vettem észre, mióta ezt eszi, azóta a széklete lágyabb lett, az előzőtől kifejezetten keményet kakilt és erőlködött kakilás közben.Szóval a problémánk elég sokrétű, nagyon megköszönném a válaszát. Elsősorban arra szeretnék választ kapni, h Ön szerint okozhatja e a sok bukást a Pregomin tápszer egy olyan babánál, aki nem feltétlenül tejallergiás, vagy ez \"csak \" a fogzás miatt lehet, illetve adhatom e neki Ön szerint továbbra is ezt a tápszert, vagy térjünk vissza az eredetihez?
Válaszát nagyon köszönöm!
Szerencsére mostanában sokféle tápszer áll rendelkezésre, ami különböző problémákra lehet megoldás. Létezik olyan is, ami nem tejalapú és egyben jó a bukások ellen is. Az erre való váltást tudnám javasolni! Az Ön kisfia esetében hozzátáplálásnak a burgonyát javasolnám, vagy rizspépet - tejmentesen! A bukás inkább a hígabb tápszer miatt lehet, de azt nem szabad sűrűbbre csinálni, mint ami a használati utasításban meg van adva. A fogzás nyugtalanabbá teheti, lazább lehet a széklete, de bukást nem nagyon szokott okozni. A régi tápszerre ne térjenek vissza!
A csökkent motilitás azt jelenti, hogy a nyelőcső és a gyomor mozgása, ami a táplálékot előreviszi a bél felé, csökkent.
További segítséget a Budai Allergiaközpontban, szakrendelésemen tudok adni.
Üdvözlettel: Dr. Hídvégi Edit ma, 17:39
3 éves lesz a kisfiam, bölcsibe jár már egy éve. Sokat beteg, felsőlégúti betegségeket kap, többször volt tüdőgyulladása. Orrmanduláját kivették két évesen. Sokáig nem akart egyedül enni, de sikerült elérni, hogy végre evett egyedül kanállal. most kb egy hónapja inkább éhezik, de ne mfogja meg a kanalat. Elhúzza a kezét, befogni sem tudom a kezét annyira nem akarja. Éhes az biztos, mert a szendvicset, sütit megfogja és megeszi. A bölcsiben viszont azt sem. Mit próbáljunk, hogy egyen ismét egyedül kanállal? inni tud önállóan
Többféle kanállal is próbálkozzanak (kicsi, közepes, nagyobb, fém és műanyag - ebből több színűt is lehet)! Valami jutalmaként kapja, hogy egyedül ehet kanállal! Ha ezek nem válnak be, forduljanak a nevelési tanácsadóhoz.
Üdvözlettel: Dr. Hídvégi Edit ma, 16:30
Szeretném megkérdezni, hogy 17 évesen érdemes e centrum filmtablettát és béres cseppet szedni egyszerre, vagy van olyan ásványi anyag (pl. cink) ami túl sok egy napi bevitelre és már egészségtelen.Nem betegségre szedném, inkább annak megelőzése céljából.
Válaszát előre is köszönöm!
A Centrum tablettában is és a Béres cseppekben is kis mennyiségű úgynevezett minor elem van, amit - ha nem a megszabottnál nagyobb adagban szed - nem okoz gondot.
Üdvözlettel: Dr. Hídvégi Edit 2012. 02. 06. 11:20
Kisfiam 5 hetes,4 napos kora óta tápszert is kap,az anyatej mellé.Sajnos kb.1 hete hogy elapadt a tejem,így azóta már csak tápszert kap.Kezdtük a milumil ha1 optimával,aztán áttértünk a komfortra,mert hasfájós lett.4 napja megint egy újabbat kap,a milumil ar optimát,mert mindig bukott.Azóta viszont 4-5 széklete is van egy nap,ma pedig már az 5.-nél tartunk,pedig még csak este hat óra van és egyre jobban hasmenés jellegű és elég sok is.Az orvosunk szerint nem lehet a táptól,mert ez egy elég sűrű táp a bukás megelőzése miatt.Nekem viszont gyanús,hogy pont akkor kezdődött a hasmenés,amikor tápot váltottunk.Az orvos tanácsára,mai nap 3x fél ampulla normaflore-t keverek a tápszeréhez.Engem egyre jobban aggaszt a dolog és arra gondolok,hogy lehet,hogy tejfehérje allergia vagy tejcukor allergia jött ki a kisfiamon.
A Doktornőnek mi a véleménye?Ettől a táptól lehet hasmenése?Vagy valamilyen vírust kapott el?
Válaszát Köszönöm:Anna
Ha van még a régi tápszerekből otthon, akkor próbálja meg azt adni kisfiának. Amennyiben megszűnik a hasmenése, akkor ezt kaphatja továbbra is és nem vírus okozza a hasmenést. Ha nem szűnik meg, akkor lehet, hogy fertőzést kapott - a kiszáradás elkerülésére ügyeletre, vagy a kórház fertőző osztályára kell vinni.
Üdvözlettel: Dr. Hídvégi Edit 2012. 02. 04. 19:28
Kislányomat 1 éves kora óta tejallergiával kezelik,az utóbbi 1 évben laktózmentes diétán van,panaszmentesen.Pár napja H2 kilégzéses tesztje volt,ahol az alap érték is,és az összes többi érték is 1 gr volt.Reggel fél 8-kor itta a tesztanyagot,és mikor hazaértünk fél 1-kor,rohant a wc-re :(Ez még 2x megismétlődött.Gondoltam a tömény laktóztól.Rá 2 napra evett egy rendes,nem laktózmentes joghurtot,próbaképp.Sajnos megismétlődött a dolog,először csak fortyogott-zubogott a hasa,aztán irány a wc.Kérdésem az lenne,ha a teszt negatív lett,akkor miért mehet mégis a hasa a sima joghurttól?Nem sikerült a teszt?Ezek szerint mégsem gyógyult meg?Sajnos gaszto-orvosához március végére van csak időpontunk,addig nem tudom,mitévő legyek :(
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
A teszt során a kilégzett levegő hidrogén tartalmát mérik, ami a bélből felszívódó gázokból eredhet. Itt sajnos lehetséges hiba, de a klinikai tünetek egyértelműen igazolják, hogy a kislány tejcukor érzékenysége változatlanul fennáll - s valószínűleg csak enyhülni fog, de nem szűnik meg. Továbbra is a laktóz (tejcukor) szegény diéta javasolt.
Üdvözlettel: Dr. Hídvégi Edit 2012. 02. 04. 19:24
Tisztelt Doktor Nő!
Kisfiam január 24-én született 2870 grammal. Sajnos a kórházban már tápszeres pótlásra szorultunk.
Egy hete jöttünk haza, akkor napi 8x étkezéssel, 60 ml tápszerrel. Azóta megindult a tejtermelésem, mellszívóval 60 ml-tudok szívni. Át szeretnék állni a tejjel és tápszerrel történő étkezésre. Kérdésem az lenne, ezt hogyan tudom megtenni, hogy a kicsi is eleget egyen. Azaz a 60 ml tej mellé mennyi tápszer adhatok pótlásként és naponta hányszor?
Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Kérdező!
Ne nyugodjon bele abba, hogy csak mellszívóval lefejt tejet tud adni kisfiának! Minden alkalommal próbálja mellre tenni, mert akkor ügyesedik, és hátha rászoktatható a szopásra. Ez a tejtermelést is fokozni tudja. Ha éhes, amikor mellre teszik, jó erővel fog szívni, ez mindenkinek hasznos! Tehát először próbálja megszoptatni. Utána a lefejt tejből adjon pótlást, s a legvégén a tápszeres kiegészítést. A mennyiséget tekintve inkább csak a minimális mennyiséget adnám meg, hiszen ha éhes, akkor többet is elfogyaszthat. Ez egy kb. 3 kg-os babánál 8x-i étkezésre elosztva 60 ml. Akkor eszik eleget, ha rendszeresen van pisi a pellusban és naponta legalább 1x van széklete. (Kizárólag anyatejes babáknál előfordul a 2-3 naponkénti széklet is.) Emellett a súlyfejlődését is heti 1x érdemes ellenőrizni.
További tanácsokat a házi gyermekorvostól és a védőnőtől is kaphat.
Üdvözlettel:
Sok folyadék fogyasztása, különösen rostos gyümölcslevek ivása hosszabb távon segíthet. Gyorsabb megoldás a has maszírozása, vagy guggoló helyzet felvétele, mely segít a hasprésben. Kifejezett hasi panaszok esetén feltétlenül orvost kell felkeresnie!!!!
Üdvözlettel: Dr. Hídvégi Edit 2012. 02. 03. 09:22
A párom kisfia 7 éves, mikor a fitymáját 3 éves kora körül vissza kellett húzni, az orvos azt mondta, szappanos vízbe ülve húzzuk vissza a fitymát, de szappant vagy tusfürdőt ne tegyünk rá. Viszont azóta sem engedi, és az anyukája sem mossa neki konkrétan tusfürdővel. Érdeklődnék, hogy így 7 évesen nem kéne már minden fürdésnél normálisan tisztítani? Vagy tényleg elég a kádba tett tusfürdős víz?
Köszönettel
A kisfiúk fityma bőrét minden fürdésnél hátra kell húzni és az esetleg mögötte megülő váladékot lemosni. Ehhez nem szükséges szappan, vagy tusfürdő használata. Ezt a műveletet azonban minden nap el kell végezni, mert különben begyulladhat a fityma, nagy fájdalmat okozva, ami miatt feltétlenül orvoshoz kell fordulni. Amennyiben bizonytalan, forduljon a gyermek háziorvosához, vagy a védőnőhöz.
Üdvözlettel: Dr. Hídvégi Edit 2012. 02. 03. 09:18
Szeretném kérdezni, hogy 6 évét tavaj betöltött gyermeknek lázas állapotnál lehet-e adni Rubophen, Algopirin gyógyszert?
Ha igen milyen időközönként és mennyit? Gyermekem 23 kg. Ha nem akkor milyen lázcsillapító gyógyszert adjak neki a Nurofen szuszpenzió már nem viszi le kellőképpen ha 38fokról beszélünk.
Köszönöm válaszát Mária
Amernnyiben az Ön által említett gyógyszerekre nem allergiás gyermeke, akkor a felnőtt adag kb. 1/3-át, 1/4-ét kaphatja meg napi 2-3 alkalommal. Alkamazhat még hűtőfürdőt, vagy hűtőborogatást is, habár ezek 38 fok alatt már nem jönnek szóba. Csak a 38 fok feletti, általános állapotot rontó lázakat kell csillapítani.
Üdvözlettel: Dr. Hídvégi Edit 2012. 01. 31. 16:03
Teljesen kétségbe vagyok esve 4 hetes kisfiam állandó több órán át tartó sírásától.
Ilyenkor megvizsgálok minden okot.Azt tudom,hogy hasfájós,infacollal kezdtük,majd gripe waterrel,de nem igazán vált be.Most megpróbáljuk az espumisan cseppet orvosunk tanácsára.Sajnos leginkább tápszert kap,mellette valamennyi anyatejet önhibámon kívül,összesen kb.90 ml-t.Eddig mindennap volt széklete,most inkább 2-3 naponta.Sokat masszírozom a hasát,tornáztatom a lábát,sokat pukizik is.Miután evett sokáig büfiztetem eredményesen.Játszok is vele,mindent megteszek.De vannak olyan napok,mint a mai is,hogy már az ötödik órája sír és sehogy nem tudom megnyugtatni.Fogtam így,fogtam úgy,ide raktam,oda raktam,de nincs eredménye.Teljesen tehetetlen vagyok és jön az éjszaka,ami még rosszabb.Volt,hogy 9 órán keresztül csak sírt.Kérdem én normális ez?Amikor az ember már mindent végigzongorázott és mégse nyugszik meg a baba,mit lehet tenni?Talán valami baja van és orvosi kivizsgálás javasolt?
Vagy egyszerűen majd kinövi?
Kérem segítsen!
Köszönöm válaszát:
egy kétségbeesett anyuka
Bizotsan kinövi kisfia ezt a sírós periódust, de addig még sok nap/hét telik el. Feltétlenül vigye orvoshoz, mert az Ön problémáját Internetes levelezéssel nem lehet megoldani!
Üdvözlettel: Dr. Hídvégi Edit 2012. 01. 28. 22:15
3,5 éves a kisfiam, és néhány hónapja székrekedéssel küszködünk. Egyébként is 3-4 naponta kakil, de mostanában van úgy hogy 5 napig nincs kaki. A múlt héten 7 napig nem volt, elvittem a klinikára, ahol 3 beöntést kapott, mire végül kijött a kaki. Azóta eltelt újabb 5 nap és még nem volt kaki. Mennyit várhatunk még? Kap Duphalac székletlazítót, Bio Gaia-t és Stimulance rostkeveréket is. Emellett adunk neki gyümölcsöt, vizet és igyekszünk elég főzeléket,stb adni. MÁr szinte mindent kipróbáltunk már. Mit tegyek, ha mégse kakil még napokig? Vigyem vissza a klinikára????
Egy aggódó anyuka
Amennyiben kisfia még szopik, akkor a 3 naponkénti széklet még belefér a normálisba, ha a gyermek jól fejlődik. Ha tápszert eszik, akkor ezen lehet a háziorvossal megbeszélve változtatni. Amennyiben 5 napnál tovább nincs széklete, forduljon ügyeletes orvoshoz, vagy vigye vissza a klinikára.
Üdvözlettel: Dr. Hídvégi Edit 2012. 01. 28. 22:10
A gondunk kb 2 éves korában kezdődött. Addig mintaevő volt, mindent evett és mindent nagy mennyiségben. Szép lassan elkezdett nem enni. Amiket megeszik: vajas kenyér, zsemle, kifli, kalács, sajtos pogácsa, túros bukta, kakaós csiga, sonka, banán, alma, tej, puding, néha néha egy barackos joghurt.
Lassan 3 éve nem eszik főtt ételt. Széklete rendben van, örökmozgó, jó kedélyű gyerek, évente kb 2-szer beteg, akkor is hamar elrúgja. Társaság központja, sok barátja van, szépen játszik a társaival, korához képest okos és értelmes, szófogadó kisfiú.
Voltunk több gyerekorvosnál, érdemben nem tudtak mit mondani, majd enni fog, nagyjából ennyit. Gasztroenterológusnál is voltunk, kért allergia vizsgálatot vérből, ami negatív lett. Voltunk pszichológusnál, aki azt mondta, büntet, mert külön szobába raktuk (időben nagyjából stimmel), de hogy mit tegyünk, azt nem tudta. Jártunk természetgyógyásznál, illetve kineziológusnál is. Előbbi szerint dac, nem fóbia, utóbbival annyit értünk el, hogy a sonkát kihagyta az étrendjéből azóta.
Nem hallás miatt júniusban volt orrmandula műtét, akkori vérképe szerint minden rendben. Nemrég álltunk át a Vitacolanról a Centrum Juniorra.
Volt fenyegetés, jutalom ígérés, éheztetés, minden, semmi nem segített.
Hónapok óta azt mondja, majd ha 5 éves lesz, mindent megeszik. 3 hét, de én nem hiszek benne. Főleg, mert azt mondta, hogy fél. Fél attól,hogy semmi sem lesz finom. Pedig érdekli minden, együtt fűzünk, mindenről kérdezi, milyen ízű. Kb 2 hónapja volt néhány nap, mikor minden nap megkóstolt valami újat. Evett egy szem diót, 2-3 mogyorót, kis kanál tejfölt, pár szem kukoricát, de aztán abba is maradt, mert szerinte nem finom. Persze hogy nem, hiszen nem vaja kenyér ízű.
Mit csináljak? Hova vigyem? Ráadásul, mostanában ( a kineziológus óta) mintha nem is enne úgy. Tejből sem fogy annyi, illetve egyéb ételből is csökkent a mennyiség. Igaz, jelenleg beteg is (köhögés, hétfőn volt láza, orrfolyás) Lehet, hogy ettől, vagy csak ráunt az ételekre. De akkor mit eszik? Mit fog enni?
Most azt gondoltuk, kivárjuk a szülinapot, aztán óvodával összefogás, kiéheztetés. Azt eszi ami van és kész. Ön mit gondol? (Óvodába se eszik, csak amit mi beviszünk).
Nagyon köszönöm válaszát.
Egy nagyon aggódó anyuka
Leveléből azt vettem ki, hogy 2 helyről is azt a véleményt kapták, hogy ez a panasz pszichés okokra vezethető vissza. Amennyiben az egyik pszichológus nem adott javaslatot, keressenek fel egy másikat, hátha az tud segíteni. Egyenek együtt! Nézesse meg a gyermek fogazatát, hogy nem romlik-e valamelyik, ami rossz ízt okozhat. Ugyanígy gondolni lehet refluxra is.
Ha az 5 éves szülinapja után sem eszik mást, hivatkozni kell az ő vállalására.
Üdvözlettel: Dr. Hídvégi Edit 2012. 01. 27. 02:00
4 hetes kisfiam 2900g-mal született.Anyatejet és tápszert is kap.kb.8x eszik egy nap,alkalmanként 90 ml-t.Mostani súlya 3690g.Az elmúlt 1 hét alatt 460 g-ot hízott.A gyerekorvosunk szerint ez túl sok,azt mondja ne adjak neki 90 ml-t.
A probléma ha nem adok addig sír,amíg nem kap.Mi ilyenkor a teendő?Volt már olyan,hogy a 2 etetés közötti időt végigsírta.
Nem tudom mikor teszek jót,ha tényleg kevesebbet adok neki(de akkor órákon keresztül sír)vagy ha megkapja a 90ml-t de így lehet,hogy kövér kisgyerek lesz belőle?
A másik kérdésem a következő:mennyire jelent gondot,ha egy pár hónapig 12és 13 óra között fürdetjük a babát és nem este?A párom mindennap dolgozik,csak délelőtt van itthon,segítségünk nincs senki.Nem borítjuk fel a baba napirendjét?Lassan szeretném levinni sétálni,délután 3-4 óra felé,de nem tudom,hogy lehet-e ha előtte pár órával fürdött?
Nem baj ha a séta után csak másnap délben fürdik?
Válaszát előre is köszönöm:
Anna
A kisfia fejlődése nagyon jó ütemű, de az etetésnél inkább az anyatejet kellene előnyben részesíteni. Nem minden sírás jelent éhséget! Lehet, hogy a feszülő pocakja miatt sírja végig az időt. Javaslom, hogy először szoptasson, utána kicsit büfiztesse, majd ismét próbálja meg a másik melléből megszoptatni. így a tejtermelése is fejlődik és a baba sem kap túl sok tápszert. Csak a legszükségesebb mennyiséget pótolja! Etetések közben kaphat kevés forralt vizet, vagy baba-teát is. A továbbiakat megbeszélheti a védőnővel.
A fürdetésre vonatkozóan nem probléma, ha nem este, hanem másik napszakban fürdetik, de utána kivinni sétálni ebben a viszonylag hideg időben nem túl jó. Ha pár óra eltelik, az már nem okoz gondot. A sétáltatásnál is fel van öltöztetve, nem lesz piszkos!
Üdvözlettel: Dr. Hídvégi Edit 2012. 01. 27. 01:50
Általában egy éves korra csontosodik be a kutacs, a domborulat ennek a része lehet. A D vitamin ellátását kell feltétlenül ellenőrizni, esetleg kicsit megemelni - a házi gyermekorvossal megbeszélve! A homorú kutacs pedig folyadék-hiányt jelez, itassa többet a kisfiát!
Üdvözlettel: Dr. Hídvégi Edit 2012. 01. 27. 01:40
Az én kérdésem az lenne,hogy Nurofen narancsízű szuszpenzió gyermekeknek adható-e ha nincs láz, csak be van rekedve, meg van fázva a 3 hónapos gyerekem?Nem vinné le a testhőmérsékletét, nem lenne semmi más baja?
válaszát előre is köszönöm!!!
Az Ön által említett gyógyszer általános láz és fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő szer. Ezért nemcsak láz, hanem egyéb fent említett bajok esetén is adható, de csak alkalmilag, nem rendszeresen! A rekedtség azonban egy 3 hónapos gyermeknél mástól is lehet, ezért inkább mutassa meg házi gyermekorvosának.
Üdvözlettel: Dr. Hídvégi Edit 2012. 01. 25. 00:39
Sajnos a mostmár 3 hónapos kislányom tápszert eszi csak. Amióta a tápszert fogyasztja a széklete erőssen bűzös és méregzöld színű. Beba Ha stratot eszi most, sensitívvel is próbálkoztunk, az se javított a helyzeten. Ez a zöldes széklet probiotikum melett valamelyes javult, de nem sznt meg. Annyit hozzátennék, hogyha a picinek nagyon zöldes a széklete, olyankor sokkal nyűgősebb is. Általában délelőtt zöld a széklet, éd délutánra ez egy kicsit javul, volt már egész szép sárgás is...
Az elfogyasztott mennyiséget említeném még meg. A 3 hónapos lányka most naponta 5-ször eszik, és átlagba olyan 130 ml tápit hajlandó elfogyasztani. Nagy ritkán, talán egy nap egyszer eszik meg olyan 160 ml-t. A
A súlya pedig naponta változó, vannak napok, amikor nagyon sokat, akár 10 kedát is hízik, van amikor meg 50 dekát "fogy"...
A kérdésem a következők lennének, hogy
- a folyamatos probiutikum szedés nem okoz gondot az emésztőrendszer fejlődésében?
- más tápszer esetében is elképzelhető ez a szinte folyamatos zöld kaka?
Segítségét előre is köszönöm!
Üdvüzlettel: Molme82
Válaszaim:
- a probiotikum szedése nem okoz problémát, sőt segíti az immunrendszer kifejlődését
- a háziorvossal megbeszélve váltani lehet a tápszert
- a súlygyarapodás napokat tekintve soha nem egyenletes. Inkább csak heti 1x mérje meg és ezeket hasonlítsa össze. Még így is lehetnek jelentős különbségek.
Üdvözlettel: Dr. Hídvégi Edit 2012. 01. 24. 00:48
Kislányom 3 éves, és egy éves kora óta a hányásaival küzdünk...járunk endokrinológushoz,aki eddig élénk garatreflexet állapított meg,mivel semmi jel nem utal lisz-tejcukor és egyéb érzékenységre,a kislány mindentől hányhat,kiszámíthatatlanul.Bár,most már tudom,látom,ha hányás lesz egy-egy furcsa nyelés,vagy erősebb köhögésből,és így meg tudom előzni a szőnyeg sikálást.
A legutóbbi eset után,amikor gyomorforgatóan hányt,miközben a wc-n ült,vagy 10 mpig nem kapott levegőt.nagyon megijedtem,és nem tudok belenyugodni,hogy ez szimpla élénk garatreflex.
Az étvágya sem a legjobb,probiotikumokat adok neki időszakonként,illetve vitamint, próbálom az étrendjét változatossá tenni,de nagyon keveset eszik,és válogatós lett,pedig kisebb korában alig volt 1-2 dolog,amit nem evett meg.9 hónapos koráig vegyesen tápláltam.
Kérdésem lenn,előfordulhat-e,hogy ő nem tipikus liszt vagy tejcukorérzékeny?....
illetve mivel folyamatos kontrollra járunk,vagyis gondozásra,igényelhetek-e magasabb összegű-tartós betegség jogcímén családi pótlékot? Olvastam a betegségeket,melyek után jár,és gastroenterológiai betegségek indokoltá teszik,de ez az élénk garatreflex valójában enterológiai betegség,vagy inkább idegrendszeri......
Válaszát nagyon várom,és előre is köszönöm.
egy aggódó anyuka
Az endokrinológus hormon-problémákkal foglalkozik. Ilyen jellegű betegsége is van gyermekének? A hányások lehetnek úgynevezett gasztro-özofágeális reflux következményei, ez gasztroenterológusra tartozik. Ő tud segíteni a baj kivizsgálásában, és ő mondja meg, hogy ki tud-e állítani emelt összegű családi pótlékra jogosító igazolást a gyermeke esetében.
Üdvözlettel: Dr. Hídvégi Edit 2012. 01. 24. 00:44
A problémám a következő:3 hetes a kisfiam eddig rendszerint minden pelenkában volt pisi(kb.8 alkalommal)és 4-5 alkalommal kaki.
Anyatejet és tápszert is kap 4 napos korától fele-fele arányban.Észrevettem,hogy most már 34 órája nem volt széklete.
Normális ez?Puki viszont van sok.Hasfájós is ezért Infacolt adtunk neki,viszont 2 napja lecseréltük gripe water-ra,mert az orvos szerint ez hatásosabb.Kb.azóta nincsen széklete.Összefüggés lehet a két dolog között?A betegtájékoztatóban mellékhatásként hasmenést olvastam.Meddig várjak,hogy legyen széklet?Utána milyen módszert alkalmazhatok?
Segítségét előre is köszönöm:Anna
Lehet a gyógyszercsere, de esetleg más is a széklet elmaradásának az oka. Ha egyébként vizelete van, jól eszik és nem fáj jobban a hasa, mint eddig, akkor nagyobb baj nincs. Itasson vele kis kamillateát, és símogathatja a pocakját. A 3. napon - ha addig sincs széklete - érdemes a popsiban meghőmérőzni, vagy egy csecsemőkúpot bedugni, az segíthet.
Üdvözlettel: Dr. Hídvégi Edit 2012. 01. 22. 18:03
olyan kérdésem lenne amire vidéken csak legyintenek, hogy ez még nem gond.Ön szerint a 3és fél éves kisfiam 95 cm 14 kg ez normális vagy esetleg kell valami kivizsgálás ?A kiscsoportban feltűnően alacsony .Ha nem szükséges nem igazán vinném, csak ha kell. Ön szerint szükséges? Ha igen akkor milyen vizsgálat kell és merre induljak el. Én 162 cm vagyok a férjem 169 cm.
Köszönöm válaszát
A gyermekek kb. 4 éves korban lesznek 100 cm magasak. Tehát a gyermekük magassága normálisnak tekinthető, különösen akkor, ha Önök sem tartoznak a nagyon magas emberek közé.
Üdvözlettel: Dr. Hídvégi Edit 2012. 01. 21. 23:59
Kérem írja meg, hogy Ön szerint mit jelent az, hogy "lötyög" a fia alvás közben, mert különben nem tudok a kérdésére válaszolni. (szörtyög az orra?, horkol?, lazák a végtagjai? vagy más??)
Üdvözlettel: Dr. Hídvégi Edit 2012. 01. 21. 15:29











