Enteriőr típusú kiállítással várja látogatóit a Jókai Mór Emlékház. Az országban szinte egyedülálló író-ház bepillantást enged a Jókai család füredi mindennapjaiba, felidézi társasági életük hangulatát. Jókai Mór az 1870-ben épült villában írta a máig talán legnépszerűbb regényét, Az Arany embert, és más, a Balatont népszerűsítő novelláit, hírlapi cikkeit. A látogató a Jókai villába belépve több mint száz esztendővel visszaforgatva az idő kerekét eredeti Jókai relikviák közt találja magát, neves írónk íróasztalát megérintve juthat közelebb hazánk egyik legnagyszerűbb korszakához, s egyik legkiemelkedőbb írójának életéhez.
Városi Múzeum
állandó kiállítás
Balatonfüred, Blaha Lujza u. 3.
A Városi Múzeum – a néhai fürdőigazgató villája – négy nagyobb téma: a közlekedés, a gyógyfürdő, az Anna-bál és a színház köré csoportosítva mutatja be Balatonfüred reformkori történetét. A múzeum épületében kap helyet a Helytörténeti Gyűjtemény gazdag könyvtárával, valamint a Látogatóközpont, ahonnét tematikus sétaútvonalak indulnak. A szervezett kirándulások végigvezetik a látogatókat a reformkori városrészen és felelevenítik Balatonfüred polgáraihoz és épületeihez kapcsolódó érdekes történeteket. A tematikus, vezetett séták során megtekinthetik a reformkori városrész nevezetes épületeit, a Füredi Panteont, az Állami Szívkórházat s a Kossuth forrást. A Tagore sétányon megállunk többek között Deák Ferenc és Széchenyi István szobránál, a Nobel-díjasok ligetén végigsétálva, s az Indiai ligeten átkelve pihenhetünk a Rózsakertben, a kikötői élet mozaikjai után pedig a séta a Tagore szobornál és fánál fejeződik be. A szakvezetővel történő séta a Városi Múzeum épületében található Látogatóközpontból indul.
Vaszary Villa „A” épület földszint
2012. március 24 – április 29.
Sándor Antal szobrászművész kiállítása
A tárlatot az MKB Bank Zrt. és a balatonfüredi Vaszary Villa közösen rendezi meg. A pénzintézet felkarolja a kortárs magyar művészeket és méltó helyet keres műveik bemutatására. Sándor Antal szobrászművész kiállításán festményein, szobrain keresztül betekintést nyerhetünk a kortárs egyházi művészetbe.
Vaszary Villa „A” épület felső szint
2012. március 15 – április 22.
Textúra – szöveg és szövet: Zoób Kati divattervező kiállítása
A látványos tárlat a divattervező 150 évet felölelő csipkehagyatékból készült ruhakreációit mutatja be. A csavart, tekert, összetűzött, az egykori csipkékből alkotott új kreációk mögött pedig a modern magyar írók - Krúdytól, Kosztolányin át, egészen Esterházy Péterig - a nőkről, az ágyról vagy éppen a szerelemről írt szövegdarabkái olvashatók. Az arctalan próbababák és a fekete falakra írt szövegek közös pontja a nő, a századforduló egyszerre érzéki és dolgos asszonya, a ruha, az öltözködés, a test.
Vaszary Villa „A” épület 2 szinten
2012. május 04 – szeptember 30.
’Édes élet’ – Csók István életmű –kiállítás
A kiállítást a székesfehérvári Szent István Király Múzeum munkatársaival közösen rendezi meg a Villa. A híres festőművész munkásságát bemutató tárlatból kiderül, mennyire kötődött a művész a Balatonhoz, a Balaton-parti emberek élete több alkotáson köszön vissza. A természeti képek ábrázolása és a portrék mellett nagy hangsúlyt kap a polgári élet könnyed oldalának, életformájának bemutatása.
Vaszary Villa „B” épület alsó szint
2012. március 15 – szeptember 02.
„Fürdőélet a Monarchiában” - Balatonfüred - Abbázia - Bad Ischl
A kiállítást több szinten kívánjuk összeállítani. Közismert, hogy Abbázia (használjuk ezt a nevet), főleg a 19. század második felétől a magyar üdülési, pihenési, gyógyulási színterek között az egyik legkedveltebb volt. Számos emlékét őrzi ennek, pl. a magyar irodalomtörténet. Külön érdekessége, hogy nagyon sokan, akik Balatonfüredhez is kötődnek, Abbáziához is kötődnek valamilyen szinten. Gondoljunk Széchenyi Istvánra, Kossuth Lajosra, Jókai látogatásaira, vagy regényére (Egy játékos, aki nyer), gondoljunk Ady Endrére, Krúdy Gyulára stb. Ugyanakkor Abbázia nem létezhet Fiume nélkül sem, hiszen ez a tengeri kikötő adottságai révén fogadta az Abbáziába tartó magyar vendégeket (egy ideg a két város között Füred néven kis gőzhajó hozta-vitte az utasokat) illetve Fiume szerepe a magyar köztörténetben is meghatározó.
Így tehát szeretnénk azokat a tárgyi emlékeket bőséges idézetekkel felvonultatni, amelyek ezt a kettős kapcsolatot (most már hármas!) megjeleníthetik.
A kiállítás időtartama nagyjából ez az időszak, a 19. század második fele, a 20. század eleje, értelemszerűen Trianonnal lezárva.
Vaszary Villa „B” épület felső szint
2012. március 15 – 2012. május 20.
„Fiumei emlékek magyar vonatkozásban” - kultúrtörténeti kiállítás a balatonfüredi Vaszary Villában
Mit jelent ma Fiume (Rijeka) a magyarok számára? Legtöbben csak a nyaralásaik során járnak arra, és fel sem merül bennük, el sem tudják képzelni, hogy valaha ez a város és annak környéke is Magyarország része volt. Többségük mára már csak a város szláv nevét ismeri, azt is csak a térképekről olvasva. De a ma még élő magyar tengerészek némileg másként gondolnak a városra, hiszen itt látták meg először a tengert, az 1960-as évek közepétől pedig szinte nem volt olyan hajónk, mely meg ne fordult volna a rijekai kikötőben.
“Fiumei emlékek magyar vonatkozásban” címmel Skultéty Csaba magángyűjtő dokumentumait, tárgyait állítják ki a balatonfüredi Vaszary Villában a budapesti Balassi Intézet együttműködésével.
Vaszary Villa „B” épület alsó szint
2012. május 25 – szeptember 02.
3H: Hagyomány-Hungarikum-Herend
A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. és a Vaszary Villa közös kiállítása kultúrtörténeti tárlat lesz, amelyben kiemelt szerepet kap a magas színvonalú porcelán a művészet különböző területeihez kapcsolódva. A tárlat kiállítás egy része a „képzőművészet Herendin” témakört fedné le, a hely szellemiségének megfelelően.
Vaszary Villa „B” épület két szinten
2012. szeptember 08 – 2013. január 01.
’Lujos mester és tanítványai’ – Kő Pál életmű-kiállítás
A kiállítással a Balatonfüred Városa és a Vaszary Villa Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész életműve előtt tiszteleg. Balatonfüred Városa jó kapcsolatot ápol a 70. életévét nemrég betöltő Kő Pál kortárs szobrászművésszel, aki a XX. század utolsó harmadának és az új évezred első évtizedének kimagasló jelentőségű életművet teremtett alkotója.
Vaszary Villa, Széchenyi terem
2012. március 15 – május 06.
Pillanatok és kortárs művészek
A fotóművészet Oscar-díjának tekintett „Az Évszázad Kiváló Fotóművésze” díjjal elismert Tóth István fotóművész személyes hangvételű portréfotóiból rendezi meg a Villa a kamara-kiállítást.
Vaszary Villa, Széchenyi terem
2012. május 12 – 2012. július 10.
Kikötő-Part: kortárs festőművészek, vitorlázók műalkotásaiból megrendezett kamara-kiállítás.
Vaszary Villa, Széchenyi terem
2012. július 14 - augusztus 4.
A 13. Nemzetközi Képzőművészeti Szimpózium záró-kiállítása
Hazájukban és nemzetközi dimenzióban egyaránt elismert, neves kortárs finn, svéd, erdélyi és magyar képzőművészek alkotásaiból megrendezett kamara-kiállítás.
2012. szeptember 07 – január 01.
A Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny 20. jubileumának tiszteletére megrendezett kamara-kiállítás.
A „Nautica” – a fiumei Tengerészeti Akadémia története
A Városi Múzeum (Balatonfüred, Blaha Lujza u. 3.) időszakos kiállítása
2012. március 16 – június 15.
A TIT Hajózástörténeti,- Modellező és Hagyományőrző Egyesületének kiállítása
Megnyitó: március 24-én szombaton 17.00 órakor a Kisfaludy Galériában
A kiállítást megnyitja Zsigmond Attila a Budapest Galéria igazgatója
A tárlat megtekinthető április 22-ig szerdától vasárnapig, 11.00 és 17.00 óra között
Nyitott műterem az Arácsi Népházban
A Veszprémi Nyitott Műterem képzőművészei és fotósai és iparművészei a következő összejövetelüket 2012. március 31-én 10 órától tartják az Arácsi Népházban (Lóczy Lajos u. 62.)
Házigazdák: Héhn Zsuzsanna, Végh-Mozgai Heni
10.00 érkezés
10.30 rövid köszöntés
10.45-17.00 szabad alkotás
14.00 a Csopak táncegyüttes műsora
A gyerekek kipróbálhatják a pasztelt és a vízfestéket