|
Kérdezz-felelek
Gyed mellett egyáltalán nem lehet dolgozni díjazásért. Ha dolgozni szeretnél, akkor a gyedet le kell mondani és gyest kell igényelni, amellett lehet. Ebben az esetben lesz egy másik munkaviszonyod (amíg a jelenlegin fizetés nélkülin vagy, ez így nem gond) és minden úgy működik, mint egy normál jogviszonynál: be vagy jelentve mindenki fizet minden közterhet.
0 bérezett nappal a tgyás és a gyed alapja a szerződés szerinti bér, de legfeljebb a minimálbér kétszerese. Ha lenne legalább 180 bérezett napod, amibe csak a szabadság és a betegszabadság számít bele, a táppénz nem, akkor a tgyás alapja korlátlan lenne. 1-179 nappal az alap szintén legfeljebb a minimálbér kétszerese. Ha keresőképelen vagy, akkor jogosult vagy táppénzre, előtte akár a szabadságodat is kiadathatod. Mivel a táppénz nem számít bele semmibe, ezért ebben az esetben is a minimálbér kétszerese után állapítják majd meg a tgyást és a gyedet. De ha táppénzre mész, akkor a gyest inkább igényelje apuka vagy nagyszülő, mert a gyes melletti munka utáni táppénz szabályai kedvezőtlenek, ha eszerint állapítanák meg, akkor egy nagyon rövid időre csak a minimálbér után kapnál táppénzt, míg ha gyes nincs, akkor a gyed előtti átlagkereset után jár a táppénz.
Lehetsz egyszerre szabadságon és gyesen. Táppénz annak jár, aki keresőképtelen, ha gyesen vagy, akkor lehetsz éppen táppénzen is, de ezt így nem javaslom, mert a gyes melletti munka utáni táppénz szabályai kedvezőtlenek, jobban jársz, ha csak a táppénzt kéred, a gyest pedig más (nagyszülő, apuka) igényli. Következő tgyás és gyes szempontjából csak az a fontos, hogy ne csak táppénzen legyél ketteske előtt, hanem mindenképpen legyen előtte vagy utána szabadság is, mert a táppénz ugyan nem számít bele semmibe, de az előtte lévő 80%-os betegszabi igen és ha csak ebből számolnak átlagot, az kevesebb, mint - egy 2007-es várható - minimálbér kétszerese.
Még akkor is lehet egyszerre több munkaviszonyod, ha ténylegesen dolgozol mindegyikben. Ha egyéni vállalkozó leszel, akkor legalább a minimálbér után meg kell fizetni a járulékokat - ilyenkor nem mentesít a munkaviszony, mert abban nem fizetsz járulékot - és ez több, mint 30.000 Ft egy hónapban.
A betegszabadságra az aktuális távolléti díj 80%-a jár, a táppénz alapja pedig a 2004-es átlagkereset, de legfeljebb az akkor minimálbér kétszerese, mert ilyenkor a gyed előtti átlagkereset éled fel, annak az alapja pedig ez volt. A szabadságot természetben kell kiadni, pénzben megváltani csak a munkaviszony megszűnése esetén lehet.
A próbaidő überolja a felmondási tilalmakat, úgyhogy terhesen, keresőképtelenül is megszüntethetik a munkaviszonyát. Mindenképpen ki kellene húzni valahogy a 90 nap végéig, 07.30-ig, utána viszont akár végig is lehet táppénzen. Azért is lenne jó, ha amikor már lehet, minél hamarabb elvonulna táppénzre, mert így nem rontaná tovább az átlagát, mivel a táppénz nem számít bele, és ha táppénzen van, akkor viszont nincs átlagrontó minimálbér. Ha a 204.000 a tavalyi átlaga, akkor abból adójóváírással nettó 123.000 körüli táppénz várható. A tgyás is ennyi lehetne, ha el tudnátok kezdeni legkésőbb dec. 31-én, ez akkor megy, ha 2007.01.28-nál nem későbbre van kiírva. Szerintem kicsit későbbre lehet, ha csak 1-2 hétről van szó, akkor próbálkozni kellene az orvosnál, hogy mi lenne, ha mégis úgy venné terhesállományba dec. 31-től , mintha 2007.01.28-nál korábbra lenne kiírva. Ezek a babák úgyis össze-vissza születnek, senki nem várja el tőlük, hogy kiírás szerint jöjjenek a világra, 1-2 héttel később az tb szempontból még bőven belefér. Ha csak jövőre indul a tgyás, akkor abból egy augusztusi táppénzre vonulás esetén kb. 85.000 körüli összeg lesz, tehát érdemes próbálkozni. A gyed a jövő évi minimálbér kétszeresétől és attól függően, hogy mikor megy el táppénzre (minél hamarabb, annál jobb), közel maximális is lehet, ez idén nettó 73.000-et jelent.
Összeggel kapcsolatban méltányosság egyáltalán nincs. A 180 bérezett napod megvolt tavaly, ezért az lesz a tgyáshoz az irányadó időszak, tavalyi minimálbérből nettó 40.000 körüli tgyás várható. Én tudnék éppen segíteni rajta, hogy ne ennyi, hanem kicsivel több, mint a duplája legyen, van nekem olyanom, hogy fizetős szolgáltatásom... A 2007-ben induló gyed alapja a 2006-os átlag, de ebből a maximális gyed alapja a minimálbér kétszerese. Idén ez nettó 73.000 Ft, jövőre az akkori minimálbértől függően kb. 5-10.000 Ft-tal több lehet.
Nem tudok ilyen lehetsőgéről sem a Munka Törvénykönyvében, sem a közszférában dolgozókra vonatkozó jogszabályokban. Legfeljebb kollektív szerződés állapíthat meg ilyet, de még ilyenről sem hallottam.
Szabadság a munkában töltött időre, táppénzre, tgyás idejére és a gyed 1. évére jár. Ha a tgyást a szüléstől kezdted, akkor a gyed 1. éve 2004.10.12-én járt le, eddig járt a szabadság. Ez 2003-ra 22 napot, 2004-re 17 napot jelent, meg ott van még a 2002-es 3 nap, ez összesen 42 nap. Ha Te igényelted a gyermek utáni pótszabadságot, akkor az 2003-ra és 2004-re további 2*2 nap. Idén munkábaállástól megint jár a szabadság, ez 16 nap, plusz az esetleges 2 nap pótszabi.
A táppénz alapja a minimálbér lesz, ez havi szinten nettó 44.000 Ft, de ennyit egyben soha nem fogsz kapni, mert mindig csak annyit, amennyi táppénzes papírt leadsz, ez általában 14 vagy 28 nap lesz egyszerre. A 80%-os betegszabi kb. 80.000-re rontja az átlagodat, ebből nettó 56.000 körüli tgyás és 51.000 körüli gyed várható. 3 gyerekkel valamivel több családi pótlék jár (jelenleg 2*12.000 helyett 3*14.000) és a férjed igénybe tudja venni a családi kedvezményt, ami jelenleg 12.000 Ft. Ezek a törvényi szintű juttatások, amit önkormányzat esetlegesen biztosít, ahhoz nem értek.
Idén kezdődő táppénznek, tgyásnak a tavalyi bér az alapja, bruttó 190.000-ből nettó 117.000 körüli táppénz, tgyás várható. Ez volt a jó hír. A rossz az az, hogy a gyednek viszont, amit 1,5 évig fogtok kapni, már az idei minimálbér lesz az alapja. Úgyhogy ezelőtt mindenképpen érdemes lenne intézkedni egy kicsit, ehhez ha úgy gondoljátok, állok rendelkezésre - valamikor jövő tavasszal. A keresőképtelenség első 15 napjára a mukáltató fizeti a betegszabadságot, utána a székhelye szerinti egészségbiztosítási pénztár folyósítja a táppénzt. Ennek az átfutási ideje onnantól kezdve, hogy beadták az igényt és az rendben van (nem hiányzik semmi, jól vannak kitöltve a papírok), 30 nap. A leadás tovább szokott tartani, főleg ott,ahol egy hónapban egyszer foglalkoznak csak bérügyekkel, így ha a betegszabi hónap elején jár le, akkor csak 1 hónap múlva, az adott időszak számfejtésénél látják, hogy ebből táppénz lesz és ilyenkor is általában a normál havi protokoll után foglalkoznak csak olyan extrákkal, mint a táppénzigényhez a papírtöltögetés. El kell tőlük kérni a foglalkoztatói igazolást és önállóan kell intézni a leadást, akkor hamarabb pénzhez lehet jutni.
A napi átlagkereset az irányadó időszaki napi átlagkeresetet jelenti, ez az előző év, ha ott van legalább 180 bérezett nap. A tgyásnak és a gyednek tehát a tavalyi minimálbér lesz az alapja, ebből - ha végig annyi volt - nettó 40.000 körüli tgyás és 37.000 körüli gyed várható. Rengeteg ilyen esettel találkozom, ahol úgy jönnek ki naptár szerint a dolgok, hogy egyáltalán semmit nem realizál abból az anyuka, hogy a terhesség végén be van jelentve magasabb bérre, mert ez már nem tartozik bele az irányadó időszakba. Tgyással tehetetlen vagyok, a gyededen még tudnék segíteni, az a fizetős kategóriába tartozna.
Egy 2007-ben kezdődő tgyásnak és gyednek a 2006-ös jövedelem az alapja. Ha ott csak teljes munkaidős bér van, akkor az, ha részmunkaidős is, akkor a kettőből számított átlag, úgyhogy nagyon nem éri meg rontani az átlagot egy félállással.
Az előzetes biztosításod rendben van, aktuálisat bármikor lehet szerezni, úgyhogy nagyon aggódni nem kell. Ha idén táppénzre kerülsz, akkor 2007-től 90 napig még passzív jogon kaphatod. Utána munkanélküli ellátást tudsz igényelni, ha ebbe szülsz bele, akkor ugyanolyan feltételekkel jár a tgyás és a gyed, mintha munkaviszonyban állnál szüléskor. A felhasználási szerződésre kapott pénzből a munkavégzésért járó része járulékköteles, de csak akkor jár utána tgyás, ha ebben a jogviszonyban is eltöltesz legalább 180 napot és a tgyás elején még aktuálisan megvan a biztosítás.
Ha 2006.12.30-nál hamarabb járna le a tgyás, akkor legyél szabadságon év végéig és csak 2007.01.01-től igényeld a gyedet, nem kötelező azt azonnal megigényelni, a 2007-ben induló gyednek már a 2006-os bér lesz az alpja, bruttó 125.000-es átlagból nettó 73.000 körüli gyed várható. A tavalyi bérből ez csak 33.000 Ft lenne.
A táppénz és a munknaélküli nem számít bele a tgyás és a gyed alapjába, a Ft-ot és a napokat is kihagyják az átlagból. Neked a legtisztább megoldás az, ha júliustól 90 nap passzív táppénzre mész majd munkanélkülire - így biztosított leszel és a járadék szüneteltetése mellett jogosult vagy tgyásra és gyedre. 2007.01.01-től igényeld a tgyást, mert feltételezem, hogy a 2006-os jövedelmed magasabb.
Nem baj, ha nincs meg a 180 bérezett nap. A gyed 0 és 365 nappal is tud maximális lenne, ha az átlag akárhány napban (vagy 0-nál a szerződés szerinti bér) eléri a minimálbér kétszeresét és neked eléri. Amíg van munkaviszonyod, addig jogosult vagy ketteskével is tgyásra és gyedre. Akár a gyedbe, akár a gyesbe szülsz bele, 0 bérezett nappal a tgyás és a gyed alapja az aktuális szerződéd szerinti bér, de legfeljebb a minmálbér kétszerese.
Egyelőre semmilyen tgyásra és gyedre nem számíthatsz, mert nem leszel biztosított a szüléskor. Kellene egy aktuális biztosítás minimálbér kétszeresét meghaladó bérrel június 16-tól, 1 hónap munka 150.000-rel, után táppénz, a -28. naptól tgyás, utána pedig gyed. Így a gyed 2006 után maximális, az idén 73.000, jövőre egy kicsi több. A tgyás a 2005-ös jövedelemből 78.000 körül várható.
Amit elgondoltál, az teljesen jó, ugyanezt javasoltam volna én is. A 6 havi átlagodat 90.000-re számolom, ebből nettó 58.000 körüli gyed várható. Ha a járadék szüneteltetése alatt kapott gyedbe, gyesbe szülsz bele, akkor ketteskével is jár a tgyás és a gyed, alapja 2007-ben a 2006-os bér, 2008-tól a járadék alapját képező átlagkereset.
Csak a saját háztartásban nevelt gyerek után lehet családi pótlékot igényelni, az apuka nem kaphatja olyan gyerekek után, akik nem vele élnek.