A tél titokzatos gazdagsága... |
|
Vásárolunk, ajándékokat készítünk, sütünk-főzünk, de elidőzünk-e közben azon is, hogy vajon mit üzenhet még számunka ez a korán sötétedő, zordnak tűnő időszak? Lehet, hogy a természet „csak úgy”, simán hátat fordított nekünk, jégbe zárva fényt és meleget, mert ilyenkor éppen nem szeret minket? Vagy lehet, hogy valami egyéb törvényszerűség részesei vagyunk magunk is? Emelkedjünk picit magasabbra és nézzünk kissé mélyebbre, egyben aktuálisan bevilágítva az Írás szavai mögé, hogy vajon mennyiben vonatkozhat az életünkre most is az alapígéret, miszerint:
„A szeretet soha el nem fogy…” (1 Kor.13/8.)
Az év legsötétebb hetei, bizony nem kényeztetik lelkünket elegendő fénnyel és melengető napsugarakkal, amely hiányok, mint kiható érzetek, gyakorta felerősítik a borús hangulatokat, kedélyingadozásokat. Ez némileg érthető is, hiszen a tűz elemek is fontos alapjai életünknek, tehát úgy tartjuk normálisnak, ha a világosság és a melegség jár nekünk…- de kitől, miként és miért? A válasz megtalálásában sokat segíthetnek az évszakok analógiái, azok sajátosságai, hiszen egy emberi életívnek, abban egy-egy évnek, vagy akár csak egy napnak, napszaknak a jellegei is, komoly üzenettel bíró társaink lehetnek. Már, ha adunk némi időt a megfigyelésre, hajszoltan nyüzsgő, zsúfolt trappolásaink közepette.
Nézzünk végig tehát egy éves alapívet, az egymásra épülő jellegek mentén:
- látjuk és tudjuk, hogy az év hajnalán, a születő tavasz új élete kiáramlik, növekszik, amit egy kiteljesedő, erőteljes, ifjú energiájú, nyári nappal követ. Majd azt, a már beérett, újabb magot rejtő, földjébe hazatérő termés, mint középkorú ősz lankadó estje váltja, végül a sort a megnyugvó, passzív, de a már következő életet tervező, mély álmában megpihenő, regeneráló tél éjjele zárja. Így válik teljessé a ciklikus rend, amely egyetlen fázist sem nélkülöz. A tél tehát, a születésre felkészülő életmag csíra-ideje, amely csendet, éjjeli mélységet, vagyis egy aktív keringés nélküli hibernáló, befelé- és lefelé húzódást igényel. Mert így alakul át, így rendeződik. Ha mindezt mi, az óriás-körforgalom humán átutazói megértően, ezzel eggyé válva, alkalmazva éljük meg és át, akkor a fényhiány, mint egy szükséges szakasz, már nem lesz idegen számunkra.
De mivel mi télen is kelünk, megyünk, dolgozunk és fekszünk, ezért okosan bebiztosítjuk
magunkat fizikai tüzelőkkel, pedig ezen túl is van még opciónk, hogy kellő meleget és fényt teremtsünk, amivel könnyebben kihúzzuk tavaszig. Szerencsések vagyunk, mert nem csak a testünket tudjuk megvédeni a fagyhaláltól, hanem minden rétegünket. Lelki és szellemi képességeink révén, a melengető fény pótlását úgy tudjuk gazdagítani önmagunk és egymás számára is, hogy előhívjuk azokat saját, belső forrásainkból. Miként a nyári nap melegét, gyümölcsökbe zárt kompótok, lekvárok őrzik számunkra, úgy lelki kamránk polcáról levéve, kinyithatunk egy-egy korábbi, melengető élmény-befőttet is. Ha az adott kellemet, teljes szívből, élénken éltünk meg korábban, akkor annak tápláló, üde fényéből most ismét meríthetünk, de akár mást is megkínálhatunk belőle.
Hiszen aki szeret, az lényegét megnyitva ad…- és aki ad, az átsugárzik… - mint a Nap…- nap mint nap…- önmagából, önmagától, feltétel és viszonzásvárás nélkül, bárhol, bármikor és bárkinek…- egy mosolyt, egy jó szót, egy gesztust, egy érintést, figyelmet, megértést, segítséget. Vagyis szív-meleget, amely lelki fény-készlet, már belülről burkolja be az olykor didergőket, amely mindannyiunkban belül lakik, hiszen már a legelső, születéskori lélegzettel megnyitott kezdőcsomagunknak is a része.
Tudjuk, mert ismerjük, mert éreztük már…- a szeretet melege egy olyan csoda-ajándék, amelyből ha minél többet adunk, annál több lesz belőle. Egyszerűen így működik, ilyen a természete. Hatványozottan osztódik, indul és máris érkezik, onnan továbbáramlik, közben visszahat a feladóra is és így, már újabb készleteket képes feltölteni. Nem áll le, nem fagy meg és nem sötétül el. Mert csak áradni képes, ami attól él, hogy nem tartogatja, hanem megosztja önmagát…- olyan, mint a mesebeli kehely…- minél többen isznak belőle, annál több bugyog benne.
Gazdagok vagyunk tehát, a végtelenségig...- még, ha nem is adunk-kapunk drága ajándéktárgyakat, de átnyújtjuk egymásnak lényegi valónk egy-egy kis napi sugarát, amitől kivilágosodhat a komornak vélt, kiesnek tűnő tél mélye is. Visszatöltve abból a sokféle pozitív érzetből, amit az évtől már korábban kaptunk, melegségünkkel most mi teremthetünk egyensúlyt az idő mérlegén, hiszen lelkünk kandallójának örök tüze, az önzetlen fény, így „soha el nem fogy”.
Szeretem a telet…- a mélyben láthatatlanul, józanul tervező éjjeleivel, a jászlába behúzódó, ünnepi Este küszöbén még inkább…- mert épp ez a sűrű, lilás-kék égi vászon teszi láthatóvá a kiemelt vezér-csillagot, hogy annak fénye és üzenete, értünk és általunk, most is megérkezhessen.
Haza, a szívünk közepébe, majd tovább, túl téren és időn, a szférák mögé is…- oda, ahonnan egykor, bizonyára nem véletlenül indult el…
Pápai Ildikó
Stílus- és színtanácsadó, önismereti tréner
Elérhetőségeim:
Telefon: 06-30/260-29-06
E-mail: pildiko@napszikra.hu
Honlap: http://www.napszikra.hu/szakemberkereso
http://www.napszikra.hu/terapeuta/papai-ildiko


szólj hozzá!
küldés e-mailben





Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!