A 10 éves Bendegúz láthatáson volt apjánál, neki azóta sem mesélték el, hogy mi történt
2023. július 1-jén érkezett egy telefonhívás a 112-es segélyhívóra. Egy férfi azt állította, hogy megölte a családját, majd ezt követően ő is öngyilkosságot kísérelt meg. Az albertirsai címen megtalálták a nő és a kislány holttestét, valamint a vérző férfit is.
A férfit előbb kórházba szállították, ahol ellátták a sérüléseit, később pedig ki akarták hallgatni, N. Arnold azonban nem tett vallomást. A férfit azzal gyanúsítják, hogy 33 éves feleségét és 2,5 éves kislányukat is megölte. Az anyát egy vascsővel verhette agyon, a kislányt pedig megfojthatta - a tragikus esetről a Bors írt.
A Blikk úgy tudja, a 10 éves Bendegúz még nem is tudja, mi történt az anyukájával és a kishúgával, ő ugyanis éppen az édesapjánál volt láthatáson, és azóta is vele van a tragédia óta.
Az édesanya, Andrea, mindössze 33 éves volt. Apja cégénél dolgozott egy családi vállalkozásban. Az nő édesapja helyszínelés közben sokkos állapotban akart átmászni a kerítésen, hogy megnézze a családját, a rendőrök azonban útját állták.
"Képtelenek vagyunk elhinni, hogy ezt a szörnyűséget elkövette"
A 35 éves férfi egyik régi barátja így nyilatkozott a Blikknek:
"Arnold három éve szerelt le, előtte az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredében szolgált matrózként a Dunán, külhoni szolgálatban nem vett részt. A flottánál például ő szállította a búvárokat, ha találtak világháborús bombákat a folyóban. Rengeteg barátja volt, mindenki szerette, jelenleg képtelenek vagyunk elhinni, hogy ezt a szörnyűséget elkövette” – mondta.
A pár 3 éve élt Albertirsán, és bár kezdetben jó volt a kapcsolatuk, később a férfi nagyon erőszakossá vált és bántotta is a nőt, aki emiatt távoltartást kért a bíróságtól a szomszédok elmondása szerint.
Kapcsolódó cikkeink:
- A mai napig elmegyógyintézetben van a nő, aki megölte mind az 5 gyermekét - mi vezetett a tragédiához?
- Az eutanáziát választotta az öt gyermekét megölő anya
Indexkép: John Ondreasz képe a Pixabay-en
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)