A Kárpátaljai Vöröskereszt Szervezetével a szakmai mellett évek óta baráti viszonyt is ápol a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete. A most eljutatott élelmiszerszállítmány hatékony támogatást jelent az ottani tagszervezetnek a jelenlegi helyzetben.
A háború kitörése óta a Magyar Vöröskereszt a határmenti önkormányzatok által üzemeltetett befogadóhelyek működésében segít, tábori ágyakat, pokrócokat, egyszerhasználatos lepedőket,valamint felület- és kézfertőtlenítőket juttatott a keleti országrészben kijelölt befogadóközpontokba. Emellett részt vesz az élelmezésben, továbbá tájékoztatással, elsősegélynyújtással és pszichoszociális segítségnyújtással, családi kapcsolatok megszakadása esetén keresőszolgálattal támogatja a menekülteket. A szervezet elsősorban két nagy határmenti városra, Záhonyra és Lónyára összpontosította jelenlétét, de a beregsurányi és a tiszabecsi határátkelőnél is részt vesznek a menekültek fogadásában. Ezenkívül Uszkán és a Barabás határátkelőhelyen ideiglenes menedékházat állítottak fel. A határmenti települések mellett Budapesten is segítik az Ukrajnából érkezőket, elsősorban a Nyugati pályaudvaron fogadják őket ennivalóval, meleg itallal, valamint tájékoztatással szolgálnak a tovább utazóknak és a szálláshely-keresőknek.
A szervezet a határon túlra, Kárpátaljára eljuttatott segélyszállítmányát várhatóan egy újabb 24 tonnás szállítmány fogja követni az ottmaradók ellátásának biztosítására.
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)