A csalódottságát akarja kifejezni ezzel: Utállak!
- Utállak, anya! - mondta a múltkor a barátnőm kislánya, amikor náluk voltunk vendégségben. Aztán berohant a szobájába és jó hangosan becsapta az ajtót. Síri csend támadt utána a nappaliban. Mindenki tudja, mennyire fáj egy anyának, amikor a saját gyereke ilyet mond.
Noel McDermott pszichoterapeuta szerint azonban mégsem kell megijedni ettől, ez ugyanis teljesen normális a jellemfejlődésben. Igazából csak arról van szó, hogy a gyerek még nem tudja magát másképp kifejezni, nem tudja kezelni az érzelmeit.
A szónak a jelentését sem érti még teljesen kisebb korban, legalábbis nem tudja, hogy mekkora súlya van ennek.
A pszichoterapeuta szerint a gyerek ilyenkor a csalódottságát akarja kifejezni, mert:
- a szülő nem engedett meg neki valamit
- fáradt, éhes, szomjas
- mérges a szülőre valami miatt
Valójában ezt jelentheti:
- Nem figyelsz rám.
- Nem hallgatsz meg.
- Nem érzem jól magam ebben a szituációban.
- Mérges vagyok rád.
- Utálom, hogy most ezt érzem.
- Sajnálom, hogy nem engeded meg, amire annyira vágyom.
- Nem tudom másképp kifejezni az érzéseimet.
Fontos, hogy a szülő hogyan reagál
A szülő kommunikációja, reakciója sokat segíthet abban, hogy a gyerek megtanulja kezelni az érzéseit és megoldani a problémákat.
Totyogók
A totyogó valószínűleg azért használja ezt a szót, mert a környezetében hallotta, de még nincs tisztában teljesen a jelentésével, azt azonban már érzi, mikor kell ezt bevetni. A szakértő szerint ilyenkor a legjobb az, ha úgy teszünk, mintha nem is hallottuk volna. Ha ugyanis belemegyünk a vitába és felhívjuk a figyelmét arra, hogy ez mennyire idegesít minket, akkor máskor is alkalmazni fogja.
Kisgyerekek
A kisgyerek már jobban érti ennek a szónak a jelentését, és amikor kimondja, akkor kifejezetten bántani akarja vele a szülőt. Fontos, hogy ne boruljunk ki, kedvesen forduljunk a gyerekhez és válaszoljuk például azt, hogy : - Én viszont szeretlek téged. Teljesen ellentétes reakciót kap majd, mint amire számított, és megszűnhet a vita.
Kiskamaszok
A kamasz már teljesen tisztában van azzal, mit jelent az utállak szó. Amikor kimondja, általában folytatja is a mondanivalóját, és csak ezután jön a lényeg. Utállak, mert… nem engedtél el a buliba, nem maradhatok fent éjfélig, nem nézhetem végig a filmet, stb. Az utállak szóval fejezi ki a haragját és ilyenkor az a legbölcsebb, ha megvárjuk, amíg kidühöngi magát, majd amikor lehiggadt, akkor beszéljük át vele a dolgot.
Indexkép: Depositphotos.com
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)