A város, ahol csak nők élnek
Mindent nők irányítanak, szerintük így sokkal harmonikusabb az életük
Egyetlen férfi sem költözhet be a Brazília délkeleti részén található Noiva do Corderio nevű városba - így van ez már évtizedek óta. A női közösséget egy Maria Senhorinha nevű nő alapította meg, akit házasságtöréssel vádoltak meg és száműztek a lakhelyéről. Ezért döntött úgy, hogy mindentől elszigetelve él majd. Később több sorstársa is csatlakozott.
A város lakossága jelenleg nagyjából 650 fő, zömében 20 és 35 év közötti nők.
Korábban volt rá példa, hogy férfi költözött a városba, utólag azonban ezt nagyon megbánták a lakók. Az egyikük ugyanis hozzáment egy evangélikus lelkészhez, aki nagyon szigorú szabályokat vezetett be a közösségben: például senki sem ihatott alkoholt, nem hallgathatott zenét és fodrászhoz sem mehetett.
Az ő halála után döntöttek úgy, hogy soha többé nem engednek be maguk közé férfit, mert nem szeretnék, ha átvenné az irányítást a közösség felett.
Mindent a nők irányítanak a városban, szerintük így sokkal kiegyensúlyozottabban és boldogabban tudnak élni.
Látogatóba jöhetnek a férfiak, de el kell fogadniuk a nők szabályait
A régebbi időkhöz képest annyi változás történt, hogy a lakók közül ma már sokan házasságban élnek. Ettől függetlenül a férjeik nem élnek velük és mennek a városba hétköznapokon, hanem a szomszédos városokban dolgoznak. Hétvégente látogatják csak meg a feleségüket.
Ahhoz azonban ragaszkodnak, hogy a férfiak elfogadják a szabályaikat.
"Nagyon régen nem csókoltam már meg egy férfit sem, és ez nyilván hiányzik”
Az egyik helyi lakos, Nelma azt mondta, mindannyian vágynak a szerelemre és arra, hogy családot alapítsanak. Mégsem szeretnék elhagyni a várost, mert szeretnek itt élni.
Szerinte az lenne a jó, ha olyan férfiakat találnának, akik tiszteletben tartják a szabályaikat és életmódjukat, és úgy tudnának hozzájuk kapcsolódni, hogy közben elfogadják, hogy a nők a vezetők.
"Itt minden férfi, akivel találkozunk vagy nős, vagy a rokonunk. Nagyon régen nem csókoltam már meg egy férfit sem és ez nyilván hiányzik” – tette hozzá Nelma, aki gyerekkora óta él itt, és már nagyon hiányzik az életéből egy férfi.
Ezért is merült fel, hogy esetleg lazíthatnának a szabályokon, azonban eddig még mindig leszavazták az ötletet, hiszen egyszer már megtörtént velük, hogy egy férfi vette át az irányítást. Nem szeretnék, ha valaki még egyszer megbontaná a közösség harmóniáját.
Indexkép: Adina Voicu képe a Pixabay-en
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)