Az elmúlt években több mint 6 ezer ritka kórt azonosítottak a kutatók, orvosok. Bár az egyes betegségek ritkán fordulnak elő, a ritka betegségben szenvedők összességében sokan vannak, vagyis a ritka betegségek jóval gyakoribbak, mint elsőre gondolnánk.
A ritka betegségek legnagyobb része (72%) genetikai eredetű, a szülőktől örökölt vagy a fogantatás során kialakult genetikai rendellenességre vezethető vissza. Hatásos gyógymód csak töredékükre létezik, a tudomány jelenlegi állása szerint kevesebb mint 1 %-ban szüntethetők meg a kiváltó okok, éppen ezért általában csak tüneti kezelések állnak rendelkezésre. Szomorú tény, hogy a ritka betegségek fele gyermekeket érint és közel egyharmaduk (30%) meghal 5 éves kora előtt. Kiemelten fontos tehát családtervezéskor vagy a várandósság korai szakaszában felmérni, kiszűrni ezen betegségek kialakulásának kockázatát, illetve a lehető leghamarabb felállítani a megfelelő diagnózist.
A genetika fejlődésének köszönhetően ma már a családtervezés és a várandósság alatt rendelkezésre állnak az egyszerű vérvétellel elvégezhető, legkorszerűbb molekuláris genetikai vizsgálatok, melyek együttes alkalmazásával a lehető legtöbbet tehetjük születendő gyermekünk egészsége érdekében.
A hazánkban is elérhető szűrések három típusát különböztethetjük meg:
Az első a hordozóság szűrés (ORIGIN) amely a szülők által hordozott és örökíthető ritka betegségek előfordulására ad választ. A vizsgálat során olyan úgynevezett autoszomális recesszív betegségek szűrése történik, melyeket a leendő szülők külön-külön akár egész életükön át tünetmentesen hordozhatnak, de azonos kóros génhibák hordozósága esetén közös gyermekük nagy valószínűséggel (25%) beteg lesz, sőt az X kromoszómához kötött betegségeknél az édesanya hordozósága esetén a fiú utódban 50% a kialakulás esélye. A hordozóság szűrés elvégzésének ideális ideje a családtervezés időszaka. Mindkét szülőnél igazolt génmutáció hordozásának ismerete biztosítja a lehetőséget olyan genetikai módszerek alkalmazására, mint a preembrionális genetikai diagnosztika (PGD) és a beültetendő egészséges embriók megválasztása.
A hordozóság szűrés már folyamatban lévő terhesség korai időszakában is elvégezhető. Ilyen esetben mindkét szülőnél ajánlott elvégezni a vizsgálatot, és ha mindkettőjükben kimutatható a betegség, akkor a várandósság során célzottan, invazív vizsgálattal (lepényszövet mintavétel, magzatvíz-mintavétel) lehet megvizsgálni, hogy a magzatban ténylegesen kialakult-e a betegség (25%-os esély). Tekintettel arra, hogy a terhesség alatti invazív vizsgálatok elvégzésének szakmai határa a 20. hét, a várandóság alatti hordozóság szűrés elindításának legkésőbbi ideje a terhesség 15. hete.
Az ORIGIN hordozóság szűréssel több mint 400 genetikai betegség szűrhető ki, olyan ritka, de sokak által ismert betegségek, mint az SMA, a cisztás fibrózis vagy a fragilis X szindróma.
A másik két genetikai vizsgálati típust, a PrenaTestet és a Monogent a fogantatás után lehet elvégezni a terhesség 9. hetétől, beavatkozást nem igénylő, azaz non-invazív módon, egy egyszerű anyai vérvétellel. Ezek a vizsgálatok azon felfedezésen alapulnak, hogy a lepényi sejtek DNS darabjai az anya vérében kimutathatóak, így egy egyszerű anyai vérvétellel akár a lepény teljes kromoszómaállománya és adott génhez kötött mutációk is vizsgálhatók.
A PrenaTest a várandósság alatt a magzati kromoszóma rendellenességek kimutatására alkalmas, képes a magzat teljes kromoszóma-állományának vizsgálatára és bármely kromoszóma, vagy kromoszóma-szakasz számbeli többletének, illetve hiányának kimutatására, melynek mérete nagyobb mint 7 megabázis (Mb). A PrenaTest többnyire a fogantatás során kialakuló rendellenességeket vizsgál, amelynek kockázata az anya életkorával nő, ilyen ritka betegség például az Edwards-kór, Patau-kór, illetve más ritka autoszomális rendellenességek.
A Monogen egyetlen gén megváltozása következtében kialakult betegségeket vizsgál, csak nem kromoszóma szinten, mint a PrenaTest, hanem gén szinten. A vizsgált génmutációk súlyos kórképpel járnak, melyek miatt a leendő gyermeknél születése után vagy kisgyermek korában sebészeti vagy más gyógyászati beavatkozás válik szükségessé. Ezek a betegségek mindenképpen alapvetően befolyásolják a gyermek későbbi életminőségét, előfordulhat, hogy csökkent értelmi képességgel születik, de ritka genetikai eredetű betegség még például a törpenövés, bizonyos szívbetegségek, más veleszületett rendellenességek is.
Akár a PrenaTest akár a Monogen mutat ki genetikai eltérét, ritka betegséget, pozitív vizsgálati eredmény esetén mindenképpen invazív vizsgálattal (lepényszövet biopszia vagy magzatvíz mintavételezéssel) szükséges megerősíteni az eredményt.
Ma már a tudatos és korszerű családtervezés elengedhetetlen részét jelentik a molekuláris genetikai vizsgálatok, melyekkel számos ritka betegség is megelőzhető és kiszűrhető, biztosítva a nyugodt és felkészült babavárást a leendő szülők számára.
A New Era Genetics Kft-ről:
New Era Genetics Kft. (NEG) 2013-ban PrenaTest néven elsőként vezette be Magyarországon a non-invazív prenatális tesztelést (NIPT) a magzati diagnosztikába. A NEG a nemzetközi szakmai irányelvek figyelembevételével szervezte meg a vizsgálat klinikai alkalmazásának rendszerét és a hazai szakmai körökben elismert klinikai genetikusok közreműködésével. A NEG mára több mint kétszáz tagot számláló országos hálózatot alakított ki, amely révén biztosítja a vizsgálat elérhetőségét a várandósok számára.
2020 januárjában a NEG elsőként nyitotta meg a non-invazív genetikai laboratóriumát Magyarországon, a legkorszerűbb, teljes akkreditációval rendelkező technológia alkalmazásával.
2020 egy másik jelentős változást is hozott a New Era Genetics életében, mert ugyanis a cég által kínált genetikai vizsgálatok palettája tovább nőtt az ORIGIN hordozóság szűrés bevezetésével, és a prenatális szűrések mellett elindultak a családtervezőknek és a felnőtteknek szóló speciális genetikai vizsgálatok is.
További információ:
www.neweragenetics.hu
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)