Fekete téma |
|
Egyedül nevelem 16 éves kamasz lányomat, és az eddig jól tanuló, problémamentes gyerekem, kb. egy fél éve teljesen megváltozott. Nem hajlandó csak feketében járni, feketére festette a haját, fekete festékkel keni ki a szemét, fekete rúzst használ.
Nagyon leromlottak a jegyei, és rettenetesen agresszív lett. Próbálok vele szépen beszélni, de csak kiabál velem. Biztos, hogy én is hibáztam valahol, mert mindig dolgoztam, hogy meg tudjunk élni egy fizetésből, és mindent megadhassak neki.
Mit csináljak, hogy újra visszakapjam a régi lányom, és mi ez a fekete őrület, és hogyan függ össze azzal a mérhetetlen indulattal, agresszivitással? Előre is köszönöm válaszát: egy aggódó édesanya
Kedves Olvasó!
Köszönöm megkeresését, ne ijedjen meg a jelenségtől, problémája nem egyedi és vélhetően nem is marad így lánya életében sem...
A FEKETE téma, egy "örök darab", amint azt ruházkodásunk is ősidők óta mutatja.
Természetesen más-más korban és alkalommal, más-más alapjelentéssel is bír, de ami az alap: a FEKETE nem egy önálló szín, hanem a fény teljes hiánya. Vagyis célzott viseleteknél, ez az elsődleges üzenete: A HIÁNY. A mai korban a hivatalosság (felelőtlenség hiánya), az elegáns, alkalmi darabok (fegyelmezetlenség hiánya) és fiatalok körében a közvetlenség hiánya, ami a kamaszoknál a rejtőzködő, a világtól elkülönülő, elhatárolódó jelleg hordozója.
A tinik ebben a gimis iőszakban NAGYON KOMOLY változásukat élik: bizonytalanok, mert MÁR nem gyerekek de MÉG nem felnőttek. Ez egy labilis állapot, amit egyféle magabiztossággal szeretnének egyensúlyozni, vagyis az ÖNÁLLÓ DÖNTÉS lehetősége, hogy "azt teszek, amit jónak látok", egyféle stabilitást ad a kamaszoknak.
Rengeteg türelem és szeretet lehet a segítője, a már nem babusgató, de támogató, segítő FIGYELEM, ami meghallgató, érdeklődő, lazán jelenlévő szülői minőség, amely háttérerőként társa lehet az önmagát kereső tininek.

A "fekete bárány" jelentése egyértelmű, ha ezt sikerül Önnek feloldania gyermekében, vagyis elismerésekkel, bíztatásokkal, értékelésekkel erősíti meg, akkor ez alól a szerep alól felmentheti őt.
Ettől még maradhat a fekete mánia, ami egyféle mágia is, mert a korosztály tagjai egymást is ezzel erősítik, közösségi hovatartozásukat fejezik ki, legyen az egy Emo, Cure, Blacker vagy sátánista divat.. - a lelki válságuk mélységét tükrözi általában a színtelenség. Erőre vágynak, amivel még nem bírnak, amit nem is ismernek és amit kezelni sem tudnának. Ez is egy válság, hogy mire is képesek jelenleg, ki felelős értük: önmaguk vagy a szülő?
A FEKETE tehát: méltóság, hatalom, elszigeteltség - a nem engedek közel magamhoz senkit jellege, egyféle ÖNVÉDELEM, az aktuális veszélyeztetettség idején. "Hagyjatok! " - szólhatna erről is, "amíg magamat megtalálom"... - vagyis időkérés leginkább.
Amit a leírt előzmények okán Önnek javasolnék: lássa be, hogy a TELJES családi biztonság hiányzik lánya életéből, aminek ő szenvedő alanya, nem okozója, bármitől is alakult így.
Ön hiába próbál "mindent" megadni, nem fog sikerülni, mert az egyéb pótlás sem fogja az alaphiányt helyettesíteni. Aki szomjas, azt hiába etetjük... - ez egy ilyen analógia, DE! - Ön mégsem tehetetlen, mindkettejükért változtathat némileg.

Fogadja el, hogy ő így dolgozza fel mostani kétségeit, hogy kívül akar maradni, "elgyászolva" akár kisgyermeki korát, akár a lányságát is. (Ebben a korban a nemi identitás keresése mozgatja a legtöbb döntést.) Tudassa lányával, hogy Ön ezt így megérti és átérzi, nem veti meg azért, mert ilyen útkereső... Gondoljon vissza saját magára, az első párkapcsolatok, diákszerelmek, csókok idejére - nem volt könnyű, igaz?
De a kiszabott normahatárokat (tanulás, házimunka, hazajárás ideje stb.) tartassa be, amennyire lehet, a szabályok a gyerekek számára akkor is egyféle biztonságot jelentenek, ha lázadnak ezek ellen, mert a HATÁR, a feladat elvégzése egy BIZTOS pontot ad.
Mivel gyermeke lány, ezért ajánlom, legyen olykor a barátnője is némileg: pl. menjenek el együtt, vegyenek pár fekete, egyéni cuccot egy olcsó kis turkálóban, (ennek így nincs nagy kockázata), hívja őt segítségül megoldandó ügyeihez, bízzon rá fontosabb dolgokat, dicsérje meg elvégzett ügyeiért, ettől önértékelése javulhat.
Töltsenek együtt minőségi időket, ezzel Ön támogatólag fog hatni rá, amire lánya nem számít, mert csak ellenállására van felkészülve. Meséljen Mátyás fekete seregéről, Mikszáth Fekete városáról (érdekes lehet, talán nem is ismeri, mit éltek meg ott gondként a nők!), vagy a fekete-fehér TV-ről, képzeljék el együtt, milyen lenne a világ színek nélkül? De ajánlott konzultálni az osztályfőnökkel, más szülőkkel, ki, hogy éli ezt meg, ki, miként tudja kezelni? Derítse ki, hogy a FEKETE mánia, a már említett szemléletekhez tartozik-e, hogy a mélységét is megismerje. Kérdezze meg lányától, miről szól ez a jelleg, számukra, számára mit jelent?

Mi is sokszor használjuk és megéljük a fekete tónusok minőségét, nem feltétlen dráma, inkább érdekes, hogy kinek, miért van erre töményen igénye...
Ha lehet, ne minősítsen, ne szörnyülködjön, az a legrosszabb, amit tehet. Vállalja fel a világ előtt is, hogy tini lánya itt tart, az esetek többségében, ezt pár hónapon belül kinövik.
Vegyen fel időnként bátran Ön is feketébb dolgokat, kérdezze meg a lányát, mit gondol erről, hogy áll Önnek? Ha ilyen érdeklődő tükröt kap, finoman és megértően, lassan benne is kialakulhatnak válaszok arra, hogy kívülről ez miként hat, ha tehát elfogadóan de határozottan, nem kétségbeesve lesz jelen hétköznapjaiban. Közelíthetnek egymás felé, ami már egy kicsi, de határozott lépés lehet kettejük békéjének megtalálására.
Ehhez kívánok mindkettőjüknek sok sikert!
Üdvözlettel: Pápai Ildikó (Művészet-és stílusterapeuta - ArtStil műhely)
Ajánlott irodalom:
Dr. Csernus Imre: KI NEVEL A VÉGÉN?
Susan Forward: MÉRGEZŐ SZÜLŐK
Vekerdy Tamás: KAMASZKOR KÖRÜL
Mikszáth Kálmán: A fekete város (DVD I.II.)
Témában érintett közösségi portál: ArtStil ÉLménysziget
Pápai Ildikó
Stílus- és színtanácsadó, önismereti tréner
Elérhetőségeim:
Telefon: 06-30/260-29-06
E-mail: pildiko@napszikra.hu
Honlap: http://www.napszikra.hu/szakemberkereso
http://www.napszikra.hu/terapeuta/papai-ildiko
Hozzászólások (2 - 1)
|
|||||
|
Sajna nálunk is ez a helyzet. A fekete öltözék 15 éves lánynál, bakancs, otthon nem segítés, hétvégente elszökés suliból nem jön haza csak vasárnap, már a héten suliba sem ment az új pasijának köszönhetően (21 éves) rendőrökkel kell kerestetni, mert annyi eszük sincsen a felnőtt pasinak sem, hogy haza dobjon eghy sms-t a szülőnek, hogy ne izguljon otthon. Milyen világ van? Most el kell venni ilyenkor a gyereket a szülőtől? nagyon úgy fest a dolog. Ja , és verve nincs a 15 éves lány, dolgozni nem kell neki otthon, néha ruhák kiteregetése, 5 perce mosogatás. Ez akkora munka, hogy emiatt utálni kell a szülőt. tanulni nem kell 6 tantárgy bukás, de nyugodtan lehet gépezni már amikor hazatalál a suliból estig. megegyezéseken már túlvagyok a tinivel, csak valahogy felrúgja mindig a megállapodást. A nagyszülő is csak falaz a tininek , éppen ellenkezőjére neveli, amint az anya, követeli az onokát vasárnaponként, de csak elcsavarognak tőle, nem is azért követeli őket, mert tanulni vagy játszani akarna a 9 és 15 éves onokákkal. Ki mit ajánl nekem megoldásul??? | ||||
|
|
|||||
|
|||||
|
Kedves Anyuka! Együttérzek Önnel,mert tavaly én is átéltem ezt az időszakot,bár nekem fiam van,és akkor csak 14 éves volt.Borzalmas volt,állandóan lázadozott,hozzá sem lehetett szólni,mert mindent támadásnak vett,én meg állandóan bőgtem a tehetetlenségtől.Azután kezembe akadt a biológia tankönyve,és az első fejezetben a fiamról olvastam,hogy ez egy átmeneti időszak,ami akár évekig is tarthat.Attól kezdve csak túlélni akartam.Nem szóltam hozzá,csak ha ő kérdezett,de ugyanúgy támogattam,kiszolgáltam.Idén januárban vége lett a borzalomnak,nagyon hirtelen,az én pici fiam jobb lett,mint kamaszkora előtt.Van egy másfél évvel fiatalabb öccse,aki szintén most éli ezt az időszakot kezeli,irányítja,apáskodik felette,neki persze nem hisztizik.Velem nagyon szépen beszél,bármit rábízhatok.Fel a fejjel,ha túléli az ember,utána nagyon jó lesz! |
||||
|
|
|||||


szólj hozzá!
küldés e-mailben





Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!