Jómagam gyalogkakkukként lövök ki irányába, mintha több évnyi testmelegséget kéne hirtelen pótolnom. Útközben majd elolvadok: milyen jó, amikor még egy iskolás fiúgyerek is ki meri mutatni, hogy babusgatásra vágyik. Milyen jó, hogy harmadik gyerekként nem idegölõ hisztivel vonja magára a figyelmet és követeli ki a törõdést. Milyen jó, hogy õ még gyerek és ilyen leleményes és könnyen megadható dolgot követel, jópofa megfogalmazásban. A közértben sose kértünk ilyet, és otthon sem hallhatta ezt a kifejezést. A szülõi fülnek zene az ilyesmi. Odabújás közben egy pillanatra elgondolkodom, hogy rendjén van-e, hogy kisbabás nosztalgiázásba kezdünk, de válasz helyett elönt az öröm.

A másik szobába hamarosan áthív a Lányom, hogy olvassak fel egy ifjúsági regényt, amely végtelen fejezetekbõl és kötetekbõl áll, cselesen biztosítva a kis esti romantikát. Testünk melege itt is összeér. Önállóan olvas kötelezõ olvasmányokat, gondolom, így itt sem a mûvelõdésé a fõszerep. Hát persze, hogy nem és ez semmi ahhoz képest, amikor szándékosan idétlen, gügyögõ hangon teljesen bugyuta becenevünkön egyszerre szólítjuk egymást, és a vacsoraasztal terítõjét majdnem magunkra rántva, nagy ölelésben, röhögésbe fulladva nyerítünk magunkon, a férfi családtagok megbotránkozására se hederítve. Ez nem mindennapos, de olykor ránk tör. (A napi stressz egyik leghatékonyabb levezetõje!)

A harmadik szobából is felszólítást kapok: „Anya, gyere, vakard meg a hátam!” Namármost, hogy mit lehet egy kis gimnazista háton széltében és hosszában minden nap vakarni, fogalmam sincs, de kijár neki. Nyilván ez is a testmelegség-igény része.

Dolgom végeztével leszaladok az emeletrõl, de még mielõtt bevethetném magam a fürdõkádba, az ágyban olvasgató Férjem odaszól: "Gyere már, ne tetvészkedj sokat!”
Hát, kérem szépen, nem ugyanaz a nóta ez is, kicsit hétköznapibb megfogalmazásban?

Száz szónak is egy a vége: testmelegséget mindenkinek!
No, látják, nem számítanak az életben a diplomák, az anyagi javak, a karrier, fontosabb, hogy képesek vagyunk-e a teletubby-féle nagy ölelésre. Tudunk-e szeretet, ölelést adni és kapni?

Zárásként engedjék meg, hogy kikacsintsak a szakmámra is: jó lenne, ha az iskolákból sem szorulna ki az érzelmi nevelés. Fel lehet-e, fel kell-e készíteni erre magunkat, gyermekeinket? Talán igen. Éljen a drámapedagógia, a Kokas pedagógia, kicsiknek a Kerekítõ, hiszen az ölbeli játékok feltételezik a testmelegséget, testközelséget, szeretetcserét!

Ui: Mit találtam véletlenül, miután zártam soraimat????
A hátvakarás jogosultságának tudományos alátámasztását: Dr. Bagdy Emõke: Az érintés fontossága címen. Megnézhetõ a youtube oldalon.

• Bemutatkozás
• Aktuális cikk
• Kérdezz-felelek

J. Kovács Judit

Drámapedagógus, baba-mama témák

Drámapedagógus, a Kerekítõ könyvek és kapcsolódó baba-mama foglalkozáshálózat megálmodója vagyok.
Honlapomon mondókahangtár, játékötletek és a foglalkozások részletei találhatóak.

Elérhetõségem:
Honlap: http://www.kerekito.hu