Mikor visszajött a konyhába, ezt mondtam neki: „Egyedül elmentél pisilni, lehúztad magad után a vécét, kezet is mostál, vissza is öltöztél! Ezt nevezem én nagyfiúhoz méltó, önálló viselkedésnek!” Csak úgy ragyogott az arca a büszkeségtõl, és onnantól kezdve egyedül ment pisilni. A dicséret megerõsítette benne, hogy hogyan kéne viselkednie, s mivel vágyik az újabb elismerésre, újból és újból az elvárásnak megfelelõen fog viselkedni.

Bár még vannak olyanok, akik azon a véleményen vannak, hogy a túl sok dicséret káros a gyereknek, egyre többen elfogadják, hogy azok a gyerekek, akiknek otthon a szüleik rendszeresen hangsúlyozzák a jó tulajdonságait, képességeit, pozitívabb képet alakítanak ki önmagukról, és ezáltal könnyebben megküzdenek a kihívásokkal, inkább mernek célokat kitûzni maguk elé, mint azok a gyerekek, akik ezt nem kapják meg a szülõi házban. Dicsérni tehát kell! De hogyan? Milyen az a dicséret, amelynek hatására, a gyerekek felismerik, és elkezdik becsülni saját erõsségeiket?

Most kérdezhetik sokan: Miért? Nem minden dicséret jó? Nem mindegy, hogyan dicsérünk? Hát, nem igazán! Képzeljük csak el, hogy valakit megajándékozunk egy pulóverrel születésnapja alkalmából. Az illetõ kibontja a csomagot, ránéz a pulcsira, felkiált: „Ez gyönyörû!”, majd visszagyömöszöli a csomagolópapírba, és máris mással kezd el foglalkozni, másról kezd el beszélni. Valószínû, hogy rossz érzésünk lesz, és hasonló belsõ monológ fog lezajlani bennünk: „Biztos nem tetszik neki. Inkább a zöldet kellett volna megvennem. Tuti, hogy utálja a sárgát…” Ellenben, ha a megajándékozott ezt mondja: „Nahát, de szép színe van! Milyen jól fog állni ez a pulcsi a zöld szoknyámhoz!”, örömmel konstatáljuk, hogy jó ajándékot választottunk. A gyerekeknél is ez a helyzet a dicséretekkel. Ha elénk áll a gyerkõc a rajzával, s mi egy „Hát, ez nagyon szép!” felkiáltással el is intézzük a dolgot, nem valószínû, hogy meggyõzzük a gyereket afelõl, hogy szépen tud rajzolni, jól sikerült az alkotása. Ellenben, ha szánunk rá egy kis idõt, és valóban megnézzük, mi is van azon a papíron, és elmondjuk, nekünk mi tetszik benne (Pl: "milyen szép kerekre sikerült az autó kereke, és a vezetõ bácsinak olyan vidám lett az arca ettõl a nagy, mosolygós szájtól…”), a gyerkõc azt fogja gondolni: „Anyunak tetszik a rajzom. Ügyes rajzos vagyok!”

Tehát, ha legközelebb a gyerekeid veszekedés után ügyesen megegyeznek egymással, dicsérd meg õket, hogy „Komoly vitátok volt, mégis meg tudtátok beszélni! Ez aztán a felnõtt viselkedés!” Vagy, ha a kislányod ebéd után leszedi és letörli maga után az asztalt, jegyezd meg, hogy „Leszedted, és letörölted magad után az asztalt! Sokat segítettél nekem ezzel! Igazán önálló nagylány vagy!” Gyermekeink büszkék lesznek a munkáikra, a tetteikre, és legközelebb többszörös kedvvel, lendülettel állnak majd neki a hasonló feladatoknak. Ezzel õ is jól jár, hiszen nõ az önbizalma, pozitívabb képet alkot önmagáról, felhívjuk a figyelmét egy olyan tulajdonságára, amit talán õ még nem tudott magáról, és mi is jól járunk, hiszen legközelebb nem kell döntõbíráskodnunk a testvérek között, veszekednünk a koszos tányérok miatt.

És még egy gondolat: a fent leírtak nem csak gyerekekkel szemben alkalmazhatók, hanem felnõttek egymás közt is bátran kipróbálhatják! Szóval, kedves férjek, ha a feleségük legközelebb kétórányi készülõdés után megkérdi: „Jól nézek ki?”, nem ér ám egy „Csinos vagy, drágám!” félmondattal letudni a dicséretet!

• Bemutatkozás
• Aktuális cikk
• Kérdezz-felelek

Somodi Eszter

Minden napra egy játék

Elérhetõségem:
Honlap: http://www.mindennapraegyjatek.hu