Milyen a gyerek?
Áruházban vásárolok, hosszú sor áll a pénztárnál, előttem egy anyuka tele pakolt bevásárlókocsival és két kisgyerekkel, épp fizet. A gyerekek nagyon unják már a dolgot, mennének szaladgálni, bontanák ki a csokit, amit vesznek, nyaggatják az anyjukat. Az anya homlokán már csorog a víz, nem győzi az árut pakolni a szalagra és a két gyereket szemmel tartani. Több sem kell a kicsiknek, észreveszik, hogy ne
m kapják meg a kellő figyelmet, elkezdenek hisztizni, az egyik földhöz vágja magát, a másik ordít, hogy neki vegyenek ezt vagy azt… És ez csak egy pár perc volt a napjukból, a hetükből, az életükből.
Hazafelé tartok, amikor szembe jön egy apuka két kislányát kísérve, akik nem akarnak szót fogadni neki, előreszaladnak, egy autó hangos fékcsikorgatás közepette fékez le az úttestre kerülő gyerek előtt. Az apuka ordít a gyerekre, a gyerek ordít, mert megijedt…
A következő sarkon egy családdal találkozom. A gyerek kisbiciklin, a szülők kézen fogva sétálnak utána. A kislány megáll a zebránál, hátranéz, és nyugodtan várja a felnőtteket. Nem kell kiabálni, hogy álljon meg, de szemmel kell tartani, hiszen nem tudja még felmérni a veszélyt.
A gyerekek sokfélék, pajkosak, mozgékonyak, türelmetlenek, kedvesek, álmosak, játékosak…., megannyi jelzőt sorolhatnék. Épp ettől gyerek a gyerek. Voltak időszakok, amikor a gyereket kicsinyített felnőttként kezelték, de a gyerek nem kis felnőtt. A gyermekkor egy különleges időszak, mindenki gyerekként kezdi. Az a kor, amikor a legtöbb figyelem és szeretet szükséges egy embernek, ebben az időszakban dől el, kiből, milyen felnőtt válik, ez az alapozás nagyon fontos ideje. Nem vitás, vannak problémás percek, napok, de a kultúra része, hogy szocializáljuk gyermekeinket.
Milyen lesz a gyerek?
A gyerek a legtöbb dolgot utánzással sajátítja el. A szülei az elsődleges példák előtte, őket látja legtöbbet, mit, hogyan tesznek, hogyan reagálnak. A gyerek átveszi ezeket a normákat, szokásokat. A gyerek viselkedése reprezentálja a szülőket, mert a gyerekbe beleivódnak azok a dolgok is, amelyeket nem is sejtünk. A felnőttek félelme, aggodalma is benne van a g
yerek viselkedésében, tudattalanul is átveszi a rezgéseinket, minden lélegzetünk, sóhajunk, gesztusunk hat a gyerekre, aki kifinomult érzékenységgel reagál ezekre.
Ezért nem mindegy, hogyan bánunk egy gyerekkel akár otthon, családi körben, baráti körben, vagy az óvodában, iskolában. Ezek a gyerekkori évek határozzák meg a további életét. Az egészséges testi, szellemi és lelki fejlődés alapfeltétele a szeretet, ami nélkül nem tud egy gyerek létezni.
Aki gyermeket vállal, a világ legnagyobb „gondját” veszi a nyakába, de egyben a világ legnagyobb örömét is. A gyerek sok lemondással, áldozattal jár, ugyanakkor óriási boldogsággal és pótolhatatlan élményekkel. A gondokkal teli percekben, mint egy nehéz vásárlós nap, gondoljunk a szép percekre, amelyeket gyermekeinktől kaptunk, és soha nem feledhetünk el, és örökre magunkkal visszük azokat.
Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért
(részlet)
Fák, csillagok, állatok és kövek,
szeressétek a gyermekeimet.
Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.
Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.
Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.
Sok gyerek kényszerül a jólétet, szeretetet, gondoskodást nélkülözni. Gondoljunk rájuk is, ha módunk van rá, tegyünk is értük egy jó gesztust! A Nemzetközi Gyermeknapon lepjük meg gyermekünket, és ha ismerünk szenvedő (beteg, nélkülöző, szegény, árva) gyerekeket is! Emlékezzünk meg a kedves pillanatokról, és öleljük köszönetként magunkhoz az élet legszebb ajándékát: a gyermekünket!
Miért van az, hogy egyre kevesebb a szeretet a mindennapokban? Mennyi szeretetet kaphattak azok a gyerekek, akik gúnyolódnak az utcán idős, beteg embereken? Akik meglopják, neadj Isten megerőszakolják, megölik egymást? Az ilyen fiatalok vajon majd fognak tudni szereteted adni utódaiknak, noha ők nem kaptak? Remélem igen. A szeretet kihalása egyenlő az Ember kihalásával.
Aztán jön az ölelés és puszi ami nagyon jól tud esni egy fárasztó nap után.
A leánykám mostanában kérdezgeti,
- apa te szeretsz engem?
Mondom,
- persze, de miért kérded?
- mert mindíg megnevettetsz, válaszolta
Csorba Piroska:
A GYERMEKKOR
(Gyermeknapra)
Mikor „kacsalábon” jár a két cipőd,
Mikor méretlen és örök az időd;
Mikor az ajtókilincshez ágaskodni kell,
Mikor az asztalt alig éred el;
Mikor a játékból soha nem elég,
Mikor a képzelet világot tár eléd;
Mikor a homokból lisztet szitálsz,
S a sárból édes csokitortát csinálsz;
Mikor úgy lépsz az útszéli pocsolyákba,
Mint vörös szőnyegre a mesék királya;
Mikor látod még az angyalt karácsonykor,
És látod a nyuszit kinézni a Holdból;
Mikor kavicsot gyűjtesz tenyeredbe,
És drágább neked, mintha arany lenne;
Mikor a sötét szobában még rémek lapulnak,
Mikor tündére van fának, fűnek, kútnak;
Mikor csupa horzsolás és kék folt a lábad,
Mikor fakockákból építed a házad;
Mikor megeteted gondosan a babát,
És sztetoszkóppal hallgatod – hasát ;
Mikor királyfi vagy, bátor, hős, vitéz,
Ha az udvarra egyedül kimész;
Mikor homokból tornyos várat emelsz,
Mikor a kérdésre kérdéssel felelsz;
Mikor - ha mást sírni látsz - sírva fakadsz,
Mikor még biztosan tudod, mit akarsz;
Mikor anyu ölében nyom az álom el,
És édesen alszol, mint lábasban a tej;
Mikor jót lovagolsz a nagyapa térdén,
S a cigarettáról azt hiszed: kis kémény;
Mikor még mindenből minden lehet,
S hatalmas sátornak látod az eget;
Mikor a mennydörgéstől megriadsz,
S dobogó szívvel anyuhoz szaladsz;
Mikor a mesékből soha nem elég,
És kérve kéred, hogy mondják újra még;
Mikor kezétcsókolomot köszönsz a libáknak,
És azt hiszed: a szél csinál frizurát a fáknak;
Mikor a fészkéből kiesett csupasz verebet
Megsiratod, és kis sírba temeted;
Mikor megmásznivaló minden magaslat,
És kíváncsivá tesz fiók, ajtó, ablak;
Mikor számolod, hogy hányat kell aludni,
Míg a születésnapodig el fogsz jutni;
Mikor a papírcsónak tengerjáró hajó,
És a kabátzsebedben lakik egy manó;
Mikor egy nap százszor kérdezed: miért,
És senki-senki sem szid meg ezért;
Mikor minden cicáról azt hiszed, leány,
És a kutya? – Az fiú mindahány!
Mikor lábadra próbálod anyu cipőjét;
S boldogan pipiskedsz: igaz kicsit bő még;
Mikor lopva belesel a tükör mögé,
Tán ott van valaki – az arcod az övé;
Mikor bújócskát játszva azt hiszed:
Senki nem lát, ha behunyod szemed;
Mikor a betűk még érthetetlen ábrák,
És a könyvekben csupa csoda vár rád;
Mikor összerajzolod a hófehér falat,
És sehogysem érted, miért nem szabad;
Mikor a léggömbökről tudod: égre szállnak,
És titkokat súgsz este a babádnak;
Mikor a fürdőkád neked a tenger,
S te a kapitány vagy, samponhabos fejjel;
Mikor még azt hiszed, hogy lehetetlen nincs,
Mikor még nem tudod: a képzelet a kincs;
A gyermekkor múlik, mint a nyár,
Mire rájössz, hogy volt – már tovaszáll;
De ha a szívedben helyet adsz neki,
Onnan a felnőttkor ki nem űzheti.




