|
Kérdezz-felelek
Feleségem 2014 dec. 31-ig főállásban dolgozott, majd céget váltott, és 2015 január 1-étől 4 órás félállásban dolgozik (ahol fizetik a járulékait, de csak határozott szerződéssel vették fel június 15-ig), illetve emellett egyéni vállalkozóként is elkezdett dolgozni (KATA adózással, január 1-től, itt is fizeti a járulékait). A gyerekünk július 6-ára van kiírva. Korábbi tervek szerint június 12-én menne el feleségem CSED-re, az aktív munkaviszonya alatt.
Úgy tudom, hogy külön számolva mindkét (fő/félállású munkahely és egyéni vállalkozás) munkaviszonya után járna a támogatás. A támogatás alapja a fő/félállású munkahelynél, ha június 12-én megy el CSED-re, akkor március 31-től (június 12-t megelőző harmadik hónap utolsó napja) visszamenőleg 180 napi kereset átlaga. Azaz 3/6-od súllyal az egyik, és 3/6-od súllyal a másik munkahelyének a bruttó fizetése. Másrészt járna külön támogatás az egyéni vállalkozása után (mely egy főállású, határozatlan, minimálbér másfélszeresének megfelelő állásnak minősül támogatások szempontjából), melynek alapja a minimálbér másfélszerese lenne. Azonban ha június 12-én megy el CSED-re, akkor március 31-től visszamenőleg 180 napi keresete nincs egyéni vállalkozóként, és 120 napi sincsen. Ez esetben úgy tudjuk, hogy a támogatás alapja a minimálbér.
Kérdéseim:
• Jó-e a fent leírt elgondolás, valóban jár-e külön az egyéni vállalkozás miatt is a támogatás (és így a GYED alatt a két támogatás összege meghaladhatja-e a felső korlátot)?
• Ha az egyéni vállalkozáshoz nincs meg a fent leírt módon a március 31-től visszamenőleg 120 napi kereset, attól még kapja utána a támogatást, csak nem minimálbér másfélszeresének megfelelő alappal, hanem csak minimálbérrel?
• Ha nem volt megszakítás a járulékok fizetésében, akkor fő/félállásos munkahelyek együtt számítanak, 3/6-od illetve 3/6-od súllyal, nem pedig csak az utolsó, félállásos munkahely (ami természetesen jóval kisebb fizetés)?
• Ha el lehetne intézni, hogy július 2-ig tartson a határozott idejű félállás, és július 1-én menjen el CSED-re (a határozott munkaszerződés megszűnte előtt), akkor az egyéni vállalkozás esetén április 30-tól (július 1-et megelőző harmadik hónap utolsó napja) visszamenőleg már van pont 120 napi kereset az egyéni vállalkozásban, így az ez után járó támogatás alapja a minimálbér másfélszerese lenne? Ez esetben a félállás/főállás után járó támogatás alapja 4/6-od (2015-ös félállás) ill. 2/6-od (2014-es főállás) súllyal kerülne megállapításra?
Előre is köszönöm.
Péter
Júniusban induló munkaviszonyból kapott ellátás alapja a 2015.01.01-03.31. közötti átlag, de legfeljebb a minimálbér kétszerese.