Kedves Szakértő!
Először is szeretném megköszönni egy korábban nyújtott segítségedet, melynek köszönhetően második gyermekemmel is maximális gyeden lehetek itthon. Bár „csak” a törvények betartásáról és betartatásáról volt szó, a gyes helyetti szabadság, betegszabi, táppénz választási lehetőségem elismerésére és számfejtésének megkezdésére egy hónapnyi huzavona után került csak sor, ugyanis a közvetlen főnököm egyáltalán nem volt hajlandó támogatni a gyes megszakítását. A Te válaszaid adtak bátorságot ahhoz, hogy ne féljek a felmondástól és elmenjek egészen a központig, hogy végül megkapjam azt, ami jár. Ott szerencsére már nem akadékoskodtak, tudták mi a szabály és azonnal annak megfelelően jártak el. Köszönöm.
Most újra tanácsot szeretnék kérni, szintén a felmondási tilalommal kapcsolatban. A fent említett cég egy kereskedelmi bank, amelynek helyi fiókjában dolgoztam. Jelenleg, még októberig Gyed-en vagyok második babámmal, Neked köszönhetően maximális összeget kapok...
A szabályok változása szerint tudtommal Gyes mellett már el lehet menni 8 órában dolgozni. Erre 3 mód van tudomásom szerint:
1. teljesen más céghez,
2. ugyanahhoz a céghez más munkakörbe, vagy
3. ugyanahhoz a céghez, a régi munkakörbe.
Úgy tudom, hogy az első két esetben nem szakad meg a gyes miatti fizetés nélküli szabadság, vagyis továbbra is él a felmondási tilalom a régi munkahelyen, míg én máshol, vagy más munkakörben dolgozom. Ez valóban így van??
A harmadik esetben viszont mi a helyzet?
· Ha a gyes mellett visszamennék a régi munkahelyemre, vagyis a helyi fiókba dolgozni, azonnal megszűnne a fizetés nélküli szabadság és ezzel a védettségem?
· Vagy továbbra is megmaradna a védettség a gyes miatt (mint fizetés nélküli szabadság) a gyerek 3 éves koráig miközben én dolgoznék?
Ezt sehol nem láttam még leírva, és biztos információ nélkül nem szeretném esetleg idő előtt alkalmat adva a cégnek kirúgatni magam.
Szintén ide kapcsolódó dilemmám, hogy ha én gyes mellett szeretném kihasználni a lehetőséget és visszamennék 8 órában dolgozni a „régi” helyemre, kötelező – e oda visszavenniük, vagy mondhatják, hogy menjek gyes alatt máshová, utána meg majd elintézzük a felmondást, ha lejár a fizetés nélküli.
Egyébként szerintem a közvetlen főnököm nem akar visszavenni, mint ahogy korábban sem támogatott a gyes megszakításában, de ha nem találok más megoldást és esetleg kötelező lenne a gyes mellett, hogy visszavegyenek, akkor inkább ezt választanám, mint a biztos megélhetési kudarcot, a gyest…
Elnézést, ha kicsit hosszúra, vagy túl részletesre sikerült a levél, de csak így tudtam – remélhetőleg – pontosan megfogalmazni a kérdéseimet.
Válaszodat előre is köszönöm!
Akár dolgozol gyes mellett, akár nem, ha dolgozol, akár a régi cégnél teszed, akár máshol, felmondási tilalom véd, az ugyanis kizárólag a gyes igénybevételéhez kapcsolódik, semmilyen más körülmény nem befolyásolja. Van egy élő szerződésed, az abban foglaltak szerint kell foglalkoztatnia a cégnek gyes mellett és után is.