Kérdezz-felelek
Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
Tisztelt TB szakértő!
2006. december 29-én lejár az első gyermekem után járó Gyed, szeretnénk másodikat vállalni, de a tervezéshez szükségem lenne néhány információra. Az elmúlt két évben nincs meg a TÁS-hoz és Gyed-hez szükséges munkaviszonyom, a szerződésem a gyermekem születése előtt lejárt. Azt olvastam egy levélre adott válaszodban, hogy ebben az esetben célszerű a Gyest néhány napig nem igénybe venni és bejelentkezni munkanélkülire, majd azt szüneteltetni és igénybe venni a Gyest és ezt követően 180 napon túl szülni. Ez rendben is lenne, de ekkor milyen összeg után jár a TÁS és a Gyed (fizetésem br. 140 volt). Az egyik ismerősömnek van egy cége, ahova -a könyvelő szerint- be tudna jelenteni Gyes mellett. Úgy tudom 125 e.-es bér esetében 82,5 e. lenne a közteher amit fizetni kellene, majd 3 hónap után el lehetne menni 3 hónapra táppénzre -az időközben reményeim szerint megfogannt baba miatt-, aminek a munkáltatói költsége kb. 25 e lenne. Ha igaz, akkor 330 000 forint befizetésével (-150 000 a táppénz összege) jogosultságot szerezhetnék. Melyik esetben járok jobban? Segítségedet előre is köszönöm!
Ha 0 bérezett nappal szülsz a munkanélküli ellátásba vagy a szünetelése alatt igénybevett gyesbe, akkor a tgyás és a gyed alapja a járadék alapját képező átlagkereset, de legfeljebb a minimálbér kétszerese les. Tekintve, hogy a Te átlagod, amit ehhez néznének régebbi, mint amit még figyelembe vesznek, egy munkaköri országos átlagot vennének alapul a járadékhoz és ez az összeg, de legfeljebb a minimálbér kétszerese lenne a tgyás és a gyed alapja. Ha ebben a munkakörben az országos átlag is akörüli, mint a béred volt, akkor egy maximális gyedhez egyáltalán semmit nem kell csinálni. Táppénzhez már tényleg - járulékfizető, mert a munkanélküli nem ilyen típusú - biztosításba kellene kerülni, de ott nem tartanám szükségesenk a 3 hónap ledolgozását, a legalább 150-160.000-es bért sokkal inkább. Mivel a táppénz lényegesen több a gyesnél, ezért még az előtte lévő - szerintem max. 1,5-2 havi - járulékfizetést és a táppénz 1/3-ot is bekalkulálva összességében kedvezőbb ez a megoldás, de ez csak a táppénz végéig van, utána nem lehet különbségről beszélni.
Szakbarbár
2006. 12. 01. 12:13
Olvasói értékelés: nincs még értékelés