|
Kérjük látogass meg holnap újra!
Kérdezz-felelek
3 gyermek után a családi kedvezményünk 2012. szeptember óta 618.750 Ft, de ennek ellenére a bruttó 321.000 Ft béremből adóelőleget vonnak, ami havi 29-45 ezer között változik. Nem értem, hogy miért, hiszen ez a kedvezmény nettó 3*33ezer=99ezer kedvezményre jogosít, ha jól tudom. Tehát az adóelőlegnek 0-nak kéne lennie számításaim szerint.
Amíg csak 2 gyermek után kaptunk cs. adókedvezményt, akkor is 40 ezer körüli adóelőleget vontak le. És most is, mi változott akkor a 3. gyerekkel?
Ha nem lehet levonni az összes kedvezményt az én béremből, akkor honnan tudhatom, hogy mennyi a fennmaradó, mert azt a férjem tudná a saját béréből jóváíratni.
Köszönöm segítségedet!
Az adóbevalláshoz kiadott igazoláson rajta lesz, hogy mennyi adóelőleg lett levonva. Ennek erejéig lehet érvényesíteni a bevallásban az év közben igénybe nem vett kedvezményt. Ha augusztusig 2 kedvezményezett eltartott volt, szeptembertől pedig 3, akkor az éves bruttó jövedelemelből 3.475.000 Ft adómentes. Ennél több a béred, úgyhogy egyedül is ki fogod tudni használni a kedvezményt.
Tavalyra tehát nem kell megosztani, idénre pedig úgy töltsétek ki a nyilatkozatot, hogy egyikőtök a teljes fizetésére kéri, másikotok pedig a maradékra. Nem csak egész gyerekek arányában lehet megosztani, lehet olyat is, hogy Te 321.000 Ft utáni kedvezményt kérsz, a férjed pedig 297.750 Ft utánit.