|
Kérdezz-felelek
Folyamatos a munkaviszonya a férjemnek, 2013-tól.
Azt szeretném még megtudni, hogy a Posta szerint azért nem adható a 2 nap pótszabadság, mert annyira év végi a baba , hogy nem tudják 2019-ben már kiadni a férjemnek. Ilyenkor nem meg kellene adni a lehetőséget, hogy átvigye a következő évre?
Nagyon köszönöm a tájékoztatást!
Főszabályként a szabadságot a tárgyévben kell kiadni, de az Mt. ismer és kezeli olyan helyzeteket, amikor ettől el lehet térni.
Az egyik ilyen a január elejére áthúzódó szabadság. Ha az előző év utolsó munkanapján és az új év első napján is szabadságon van valaki, akkor az újévi szabadságot az esedékesség évében - tehát az előző évben - kiadottnak kell tekinteni. Tehát ha dec. 31-ig pont kivette minden szabadságát, amiben a 2 nap még nem volt benne és január első 2 munkanapján is szabadságon van, akkor jogszerűen adták ki neki az esedékesség évét követően. Ehhez kifejezetten így kell szervezni a szabadságra menetelt, hogy december utolsó munkanapján és január első 2 munkanapján legyen szabadságon.
A másik lehetőség az életkor alapján járó napok átvitelével sakkozás, mert az ezen a jogcímen járó napok átvihetőek a következő évre. Itt valójában gyermek utáni pótszabadságot visz át, hiszen az enélkülit, benne az életkori pótszabadságot is már elfogyasztotta, de nincs felcimkézve minden egyes nap, hogy az melyik szabadság volt, ezért simán lehet úgy tekinteni, hogy az a 2 nap az életkor alapján járó pótszabadság. (Csak a buta bérprogramok játsszák azt, hogy egy napról tudni akarják, hogy az alapszabadság, életkori pótszabadság vagy gyermek utáni pótszabadság volt. Helyesen x nap össz-járandóság van.) Ha van legalább 28 éves, akkor jár neki 2 nap pótszabadság. Ha a gyermek nélküli napok nélkül mindent felhasznál december végéig és ott keletkezik 2 napja, akkor egy egysoros megállapodásban lehet rendezni azt, hogy 2 napot átvisz. Az évben volt ennyi életkor szerinti pótszabadsága, úgyhogy átvihet 2 napot.
A harmadik megoldás a legrugalmasabb, mert sehol nem definiálja a jogszabály, hogy pontosan mi az a munkavállaló oldalán felmerült ok, ami miatt nem lehetett a tárgyévben kiadni a szabadságot. Klasszikusan a gyermekgondozás és keresőképtelenség miatti távollét ilyen, de egzakt definíció hiányában minden további nélkül a munkavállaló oldalán felmerült oknak lehet tekinteni azt is, hogy december utolsó napjaiban született gyermek.
A gyermek születése esetén járó további 5 nap szabadság pedig a születését követő 2. hónap végéig kivehető.
Mt. 123. § (1) A szabadságot esedékességének évében kell kiadni.
(3) A szabadságot, ha a munkavállaló oldalán felmerült ok miatt nem lehetett az (1) bekezdésben meghatározottak szerint kiadni, az ok megszűnésétől számított hatvan napon belül ki kell adni.
(4) Az esedékesség évében kell kiadottnak tekinteni a szabadságot, ha igénybevétele az esedékesség évében megkezdődik és a szabadság következő évben kiadott része nem haladja meg az öt munkanapot.
(6) A munkáltató – a felek naptári évre kötött megállapodása alapján – a 117. § szerinti szabadságot az esedékesség évét követő év végéig adja ki.
117. § (1) A munkavállalónak
a) huszonötödik életévétől egy,
b) huszonnyolcadik életévétől kettő,
c) harmincegyedik életévétől három,
d) harmincharmadik életévétől négy,
e) harmincötödik életévétől öt,
f) harminchetedik életévétől hat,
g) harminckilencedik életévétől hét,
h) negyvenegyedik életévétől nyolc,
i) negyvenharmadik életévétől kilenc,
j) negyvenötödik életévétől tíz
munkanap pótszabadság jár.