|
Kérjük látogass meg holnap újra!
Kérdezz-felelek
Kisfiam 2017. májusában tölti harmadik életévét, akkor megkezdi az óvodát. Jelenleg gyesen vagyok. Szeptemberben érkezik a második baba. Munkahelyemen felvettek a helyemre egy másik személyt, akitől nem szeretnének megválni.Felvetettem nekik, hogy papíron visszamennék dolgozni pár napra (tehát szabi), majd táppénzre mennék, mint veszélyeztetett terhes. Erre azt a választ kaptam, hogy ez így nem lehetséges, mivel akkor meg kell válniuk a helyettesemtől akár csak pár napra is. Kérdésem az lenne, hogy megtehetik ezt velem, hogy nem adnak szabit?
Hogyan lehetne megoldani, hogy a gyedem ne legyen kevesebb, mint az előző gyereknél?
Ha nem kapok szabit, csak egyszerűen gyesről megyek szülni, akkor mennyi lesz a gyedem?
Köszönöm!
Üdv.
0-29 bérezett nappal főszabályként a szerződés szerinti bér lenne az ellátások alapja, 30-119 napnál az ebből számított átlag, de mindkét legfeljebb a minimálbér kétszerese, tehát nem befolyásol semmit a szabadság. Ez a főszabály, de ha a gyes után 1 éven belül szülsz és az előző baba utáni csed alapjában csak a mostani munkáltatónál szerzett jövedelem volt, akkor a főszabály szerint kiszámított összeget összehasonlítják az előző csed alapjával és a kettő közül a magasabbat állapítják meg.