|
Kérjük látogass meg holnap újra!
Kérdezz-felelek
Megpróbálom röviden vázolni a helyzetem!
2013. május 2-a óta vagyok főállású őstermelő. Első másfél évben a minimálbér után fizettem a járulékaimat. 2014. november 13. óta a kisfiammal vagyok "itthon". Jelenleg is GYED ellátásban részesülök, novemberig. Szeretnénk harmadik babát, lehetőleg mielőbb. Ma beszéltem telefonon egy TB ügyintézővel, aki azt mondta, hogyha most teherbe esek, akkor táppénzre nem leszek jogosult, mert GYED-en vagyok. Na most engem az érdekelne, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy kaphassak táppénzt, mivel az előző terhességem koraszüléssel végződött korai lepényleválás miatt, az orvos azt mondta következő terhességemnél veszélyeztetett leszek. Illetve szeretném a legmagasabb összegű GYED-et kapni, ehhez hogyan és miként kell járulékot fizetnem?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel:
Tóthné Aranka
De a gyedet át lehet adni apukának is, feltéve, hogy van egy aktuális biztosítási jogviszonya és az előző 2 évben legalább 1 év előzetes biztosítása, ha a bére több, mint a minimálbér, akkor még több is lesz így a bevétel. Ha ő van gyeden, akkor pedig minden trükk nélkül lehetsz táppénzen.
Őstermelőként a minimálbér után kell járulékolni, abból pedig kevéske csed, gyed lesz. (Ha egy őstermelő egyetlen napot sem járulékol két baba között, akkor is a minimálbért veszik alapul.) Egy évben egyszer, év elején tudsz ezen változtatni, mert az első járulékbevallásban lehet róla nyilatkozni, hogy magasabb összeg után fizeted a járulékot. Érdemes a minimálbér kétszeresénél valamivel többet vállalni, mert ténylegesen vagy semennyit nem kell fizetni - ha nem leszel terhes jövő év végéig - , vagy csak 1 hónapot - ha az leszel és a táppénz előtt 1 havi járulékfizetéssel megalapozod a maximális gyedet.
1997. évi LXXX. törvény
a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről1 a végrehajtására kiadott 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelettel egységes szerkezetben
A mezőgazdasági őstermelő járulékfizetése
Tbj. 30/A. § (1) A mezőgazdasági őstermelő – ideértve a tevékenységét a tárgyévben kezdő mezőgazdasági őstermelőt is – a minimálbérnek megfelelő összeg után fizeti meg a 19. § (3) bekezdésében meghatározott természetbeni és pénzbeli egészségbiztosítási járulékot, valamint a nyugdíjjárulékot.
(3) A mezőgazdasági őstermelő a magasabb összegű társadalombiztosítási ellátások megszerzése érdekében nyilatkozattal vállalhatja, hogy a 19. § (3) bekezdésében meghatározott természetbeni és pénzbeli egészségbiztosítási járulékot, valamint a nyugdíjjárulékot az (1)–(2) bekezdésben meghatározott járulékalapnál magasabb összeg után fizeti meg. A mezőgazdasági őstermelő a magasabb járulékalap választásáról a negyedévre tett járulékbevallásában nyilatkozik az állami adóhatóságnak az adóévre vonatkozóan. A nyilatkozat az Art. szerinti végrehajtható okiratnak minősül.
(4) A mezőgazdasági őstermelő járulékfizetési kötelezettségére a 29. § (4) bekezdésében foglaltakat megfelelően alkalmazni kell.
Tbj. 29/A. § (4) ... munkaviszonya, illetőleg a tanulói, hallgatói jogviszonya megszűnését követő tárgyévi időszakra is választhatja a magasabb járulékalap utáni járulékfizetést.