|
Kérdezz-felelek
Teljesen elvesztem a szabályok között, pontosabban nem találom, hogy rám mi vonatkozik, ill. milyen alternatívából lehetne a legtöbbet kihozni.
Jelenleg második gyermekemmel GYED ellátásban részesülök, 2014.3.X-től 2015.9.29-ig. Elvileg október 1-jén álltam volna újra munkaviszonyba, de kiderült, hogy újra várandós vagyok, még nagyon az elején. Ha a Jóisten is úgy akarja, mondjuk 2016. feb. 17-én születne meg a kicsi.
Kérdéseim a következők:
1. Ha a munkáltatóm is partner ebben, és most rögtön (mondjuk júl. 1-től) újra aktív jogviszonyom lesz (kiveszem a felhalmozott szabadságom, és dolgozom is, hogy meglegyen a 180 nap) akkor elvileg megkaphatom a maximális CSED összegét?
2. Ha február közepét vesszük alapul születési időnek, akkor melyik időszak lenne a "a csecsemőgondozási díjra való jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafele számítva 180 naptári nap" - mert ha jól értelmezem, akkor ez június-november hónapok lennének, tehát ebben az időszakban már lekéstem a 180 napi naptári jövedelem megszerzésének lehetőségéről. Ez igaz?
3. Ha ember tervez, Isten végez elv szerint valami közbejön, és táppénzre kell mennem, de a szülés előtt összességében megvan a 180 nap biztosított jogviszony, akkor is megkapom a maximális összeget (nem folyamatos biztosítási idő)?
4. Ha a kettes pontban helyes a feltevés, akkor lehetséges még megszerezni a 120 naptári napi jövedelmet? Akkor is mennyi ellátást kapnék? Ott is folyamatosnak kell lenni a 120 napnak?
5. Ha a 120 nap sem lesz meg, akkor mekkora összegű ellátásra számíthatok?
6. A CSED és a majdani GYED összegének megállapítása szempontjából számít-e az, hogy hogyan oszlik meg a biztosított 180 nap? Pl. idén 5 hónap, és jövőre 1 hónap, vagy idén 6 hónap esetén kapnék-e nagyobb összeget, vagy mindkét esetben ugyanannyit?
7. Ha egyáltalán nem megyek vissza dolgonzi, akkor miből számítják ki az összeget, a gyed összegéből (vagy pontosabban abból, amiből a gyedet is kiszámították anno)? Az első gyerek után sem mentem vissza dolgozni, a gyed-be született a második.
8. Van-e bármi módja annak, hogy megkapjam a teljes ellátást akkor is ha nem megyek vissza dolgozni (Táppénz, pl?) - az előző kettővel is veszélyeztetett terhes voltam...eléggé félek ettől a munkába állástól :-(
Előre is nagyon köszönöm a válaszokat!
Ha a béred annyival több a minimálbér kétszeresénél, hogy érdemes egy korlátlan csed miatt visszamenni dolgozni, akkor nem 180, hanem 120 bérezett napra kell hajtani - mert már ennyi is elég - , de fontos, hogy ennek az ellátás kezdetét megelőző 3. hónap vége előtt kell meglennie, tehát 2016 februári csedkezdetnél 2015. november végéig. Ennek a matematikai lehetősége még adott, feltéve, hogy augusztus első napjaitól elkezded kivenni a szabadságot és utána dolgozol.A táppénz nem bérezett nap, úgyhogy az max annyi lehet benne, amennyivel még megvan a 120 nap.