|
Szabóné Vékony AndreaOkleveles gyógypedagógus - logopédusElérhetőségeim: Munkahely: Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XXII. Kerületi Tagintézménye 1221 Budapest, Szent István tér 1. Honlap: |
Kérdezz-felelek
A gyermekem jelenleg 2 hónapos. Megállapították, hogy lenőtt nyelvfékkel rendelkezik. Megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy érdemes-e ilyen kis korban "felvágatni", illetve egyáltalán szükséges-e ezt megtenni. Mivel ha jól tudom a későbbiekben ez problémát okozhat több területen (nyelés, beszéd) én mindenképpen megcsináltatnám, inkább ennek időpontjában vagyok tanácstalan. Ön mit gondol? Ebből származhat bármi hátránya a gyermeknek? Úgy értem el lehet rontani esetleg? A másik, amit észrevettem a gyermekemnél, hogy sokszor, gyakorlatilag mindig nyitva van a szája. A levegőt az orrán át veszi, ezt már többször ellenőriztem. Összefügghet esetleg a két dolog? Ha nem, akkor mitől lehet ez? Kihez forduljak ennek "kivizsgálásához"? Válaszát előre is köszönöm.
A lenőtt nyelvfék esetleg a szopotatás során is gondot okozhat, érdemes "felvágatni", főleg, ha ezt már ilyen korán észrevették. Még nem annyira vérzékeny most ez a terület, a Pici nem is fog emlékezni rá. Beszédhangok ejtésénél okozhat problémát, leginkább az R hangnál. A nyitott száj hátterében több ok is állhat, a háziorvostól kellene első körben tanácsot kérni.
Üdvözlettel,