|
Szabóné Vékony AndreaOkleveles gyógypedagógus - logopédusElérhetőségeim: Munkahely: Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XXII. Kerületi Tagintézménye 1221 Budapest, Szent István tér 1. Honlap: |
Kérdezz-felelek
Kislányom 2 és fél éves, mostanra nagyon választékosan beszél, holott nagyjából 2 éves kora után indult meg a beszédfejlődése.
Ma vettem igazán észre, hogy olyan, mintha dadogna, de nem a szavak elejét ismételgeti, hanem bizonyos hangokat. Pl.: halacs-cs-cska, asz-sz-szt (kiejtés szerint persze). Ezek a hangok egyébként sem nagyon mennek neki, de eddig főleg szó elején (ciha a csiga például). Nagyon megijedtem, bár ezt felé persze nem mutatom. Nem tudom lehet-e ez is a nem folyamatos beszéd korszak jellemzője.
Gondoltam arra is, hogy lelki oka van, mert 3 hónapos a kisöccse, és ő eléggé lefoglal. Nagyon anyás is lett. Tegnap pont sok mesét nézett egyedül, mert a nyűgös kistesó mellett nem volt időm másra. Pedig csak úgy szokott mesét nézni, hogy mellette vagyunk és magyarázunk. Nem tudom, nem ijedt-e meg valamitől. Valamint pár hete sajnos egy-két veszekedésnek is tanúja volt, emiatt is eléggé lelkiismeret furdalásom van.
Nagyon aggódom.
Előre is köszönöm válaszát.
Üdvözlettel:
P. Timi
Jól tette, hogy aggodalmát nem mutatta a gyermeknek. Igen, még belefér a nem folyamatos beszéd kategóriájába. Ezen a honlapon olvashat szülőknek szóló tanácsokat:
logopedia.fw.hu
Amennyiben a tünetek erősebbek lennének, megnyugtatásképpen érdemes felkeresni a helyi (akár a leendő óvodai) logopédust.
Üdvözlettel,