Kedves Rita!
31 éves két gyermekes édesanya vagyok, az első kislányomat nem tudtam természetesen megszülni, sokáig tartott a kitolási szak, majd az orvosom a császár mellett döntött. Másodszorra, ezért program császárt javasolt, amit én szörnyen bánok, nem lett volna szabad beleeggyeznem, váltani kellett volna...A második kislányom 10 nappal korábban nagyon mázasan és ödémásan született, amiről mondták az osztályon hogy azért van mert igencsak maradt volna. Az a kérdésem, hogy egy ilyen korai születés és hogy Ő még nem akart megszületni milyen problémákat okozhat a gyermeknél? Illetve mi a vélemyénye, harmadszor szülhetek-e természetesen. Ugyanis nincs az a hatalom ami engem időpontra a kórházba vezetne, kizárólag a szülés megindulásával mennék kórházba. Kiválthat-e valamit a gyermeknél, hogy nem indult be a szülés, mi a hátránya? Elképzelhető, hogy akár a kiírt időpont után napokkal indult volna meg, mondhatni még nem volt készen a megszületésre.
Nagyon várom levelét!
Köszönettel!
Kedves Kérdező Édesanya,
azzal a kérdéseddel kezdem, amire a legkönnyebb válaszolnom: igen, szülhetsz hüvelyi úton, ha a babáddal és veled minden rendben van a várandósság és a vajúdás alatt. Ami fontos, hogy olyan orvost és szülésznőt választasz és természetesen olyan kórházat, akik elfogadják és támogatják ezt a kívánságodat és mindent megtesznek, hogy ehhez hozzásegítsenek.
Nem tudom, hogy milyen problémákat hozhat az, hogy korábban lett ő a babaházból kitessékelve. Ezt lehet, hogy majd ő tudja egyszer megmondani, ha ezt az életszakaszát szeretné megismerni. Azonban azt tudnod kell, hogy az anyai szeretet, ölelés, gondoskodás, szoptatás mindent gyógyít. Még az ilyen sebeket is. Tehát az a gondolat, ami befészkelte magát a gondolataidba, hogy mennyire nehéz volt a babádnak, hogy korábban kellett kijönnie a biztonságos, puha meleg fészekből, is gyógyítható azzal, hogy sokat öleled a babádat, szeretettel gondoskodsz róla és esetleg meg is mondhatod neki a saját szavaiddal, hogy sajnálod, hogy ki kellett jönnie korábban, mint ahogyan azt ő órája diktálta volna.
Ha nagyon nehezen boldogulsz ezekkel az érzésekkel, akkor írj privátban az r.novaky@gmail.com címemre és folytathatjuk magánban is.
Szeretettel üdvözöllek anyatársként is: