Olvasói kérdés
Kedves Doktor Úr!
Tanácsot szeretnék kérni Öntől egy gyakori, szinte mindennapos problémámmal kapcsolatban.
58 éves vagyok. 25 éves korom óta több műtéten estem át, főleg hasi műtéteken. Többek között volt bélelzáródásom (emellett hashártyagyulladás is), vakbélgyulladásom, nőgyógyászati műtétek, stb. Jelenleg zsírmáj és hipertónia miatt kezelnek, s néhány hónappal ezelőtt volt egy átmeneti agyi keringészavarom is.
Korábban megállapítottak nálam egy mellékvese adenómát. Pánikbetegség miatt is kezeltek, de már teljesen jól vagyok.
Két dolog van, ami problémát jelent számomra. Az egyik az, hogy étkezések után - bármit egyek is - rövid időn belül többször van kissé híg állagú székletürítés, ami elég kellemetlen. Megfigyelésem szerint székletürítési problémám van akkor is, ha magas a vérnyomásom, de ez nem általános, csak többször előfordult már. Van még egy gondom: Sokszor furcsán érzem magam. Legyengülök, s olyan, mintha a saját hangomat gyengén hallanám, úgy, mintha be lenne dugulva a fülem. Ilyenkor, ha tehetem, le szoktam feküdni, az jót tesz. Amikor pedig gyengeség érzetem van, eszek valamit, akkor ez az érzés rövid időn belül elmúlik.
Amúgy egy életvidám, kreatív nő vagyok.
Arra szeretnék választ kapni, hogy mit tegyek, hogy a problémáim megszűnjenek.
Tisztelettel: Sz. Veronika

Szakértői válasz
Kedves Veronika, vizsgálat, személyes megbeszélés nélkül annyit javasolhatok, hogy emésztőenzim készítmények szedésével tehet veszély próbát. Elképzelhető, hogy megszabadul a híg székletektől, és a gyógyszer kipróbálásával biztosan nem csinálunk nagyobb bajt.
Tisztelettel,
Tisztelettel,