Olvasói kérdés
Tisztelt Doktor Úr!
Hörghurutot állapítottak meg nálam kb. 3 hete, amely azóta sem múlt el, köptető hatására sem igazán szakadt fel a hurut, sőt nem is nagyon kell köhögnöm. Antibiotikumot kaptam, amelytől elmúlt a hőemelkedésem. A köptetőt egy hete elhagytam orvosi javaslatra. A két héttel ezelőtti mellkasröntgen negatív lett és a két nappal ezelőtti laboreredményem is. 4 nappal ezelőtt a tüdőgyógyász Ventolin Evenholert javasolt, napi 5*10 puffot. Hétfőn délután 6-kor befújtam 2 puffot, köhögés jött rám, a légzésem nem javult, ezért három óra múlva újra befújtam, rákövetkező 10 perc után nagyon erős nehézlégzés jött rám, amely kb. 2 óra múlva elmúlt. Nővér ismerősöm azt mondta ahogy kitágultak a hörgőim valaszínűleg odatüremkedett váladék.
Visszamentem a tüdőgyógyászhoz, ahol ismételten csináltak légzésfunkciót, a vizsgálatot végző hölgy azt mondta, hogy érdekes olyan, mintha valami belülről elzárná a levegővételemet.
Az orvos annyit mondott használjam a sprayt, mert olyan nincs, hogy valaki attól rosszabbul lesz és használjak köptetőt. Ezért újra elkezdtem szedni a köptetőt, amely után nem sokkal újra rám jött ez a nehézlégzés, hátam jobb oldalán úgy érzem, mintha valami belülről nyomná, ez már két napja tart.
Most nem tudom, mit csináljak, a laboreredményem negatív volt, ennek ellenére tegnap délután újra 37,8 C hőemelkedésem lett.
Lehetséges-e, hogy a letapadt hurut ilyen nehezen szakad fel? Használjam tovább a köptetőt hátha elfolyósítja jobban a váladékot és akkor kitudom köhögni, vagy szövődmény lépett fel annak ellenére, hogy a laborértékeim negatívak?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: Marianna

Szakértői válasz
Kedves Marianna, a hőemelkedés amellett szól, hogy még nem teljes körű a gyógyulást. A nyákoldókat az esetek legnagyobb többségében nyugodtan alkalmazni lehet, bajt nem okoznak.
Amennyiben a spray-ek köhögési rohamot váltanak ki, javaslom, beszéljen a tüdőgyógyásszal, legtöbbször a helyes belégzési technika elsajátításával megoldódik a kérdés.
Tisztelettel,