|
Kérdezz-felelek
Szombaton a 14 hónapos kislányommal játszótéren voltunk, ahol csúszdázás közben észrevettem a csúszdán egy kisebb vér foltot. Persze többet nem engedtem csúszni a kislányom, és mivel meleg volt, egy lenge, kis rövidnadrág volt rajta, és a lábszárán volt egy ?friss? karmolás, seb, amit nem tudom, hogyan szerzett, de valószínűleg még a készülődés közben, a játszótér előtt szerezte.
Elkezdtem aggódni, hogy egyébként is érintkezett a bőre a vérrel, de a seb miatt főleg, hogy azon keresztül esetleg bejuthatott még könnyebben bármi?
Akkor m?g maradtunk játszani, de letöröltem egy nedves törlőkendővel a sebet, illetve, amikor hazajöttünk gyorsan fújtam rá octeniseptet. Viszont az esti fürdetést nem gondoltam át elég alaposan, és szokásosan kádban, ülőfürdőben fürdettem, csak utána gondolkodtam, hogy érdemes lett volna előtte a kis lábát, ami érintkezett a vérrel, lezuhanyoztatni.
Sajnos eléggé lelkifurdalásom van, mivel egy másik városba hordom át játszótérre, mert rendezettebb volt, tisztább eddig, mint a helyi, és, hogy nem voltam elég körültekintő sem ott, sem a fürdetést tekintve.
Lehet, hogy egy másik kisgyerek vére volt, gondolom ez a jobb eset, viszont sajnos most a mászóka alatt, ahol a csúszda is van, sok cigicsikk volt eldobálva, es attól rettegek, hogy akármilyen felnőtté is lehetett, aki épp ?jó mókának? tartotta, hogy kisbabáknak szánt játékon cigizik, tölti az idejét..,
Ön szerint elkaphatott így valamit? Érdemes lenne valamit figyelnem? Valamilyen vizsgálatra elvinnem? Vagy inkább engedjem el, mert ez később is bármikor megtörténhet?
Elnézést kérek, de a vér miatt nagyon megijedtem.
Köszönöm szépen előre is a segítséget!
Tisztelettel: Amália
Amennyiben a kislányától származott a vér, akkor nem foltban, hanem elhúzódó csíkban kellett jelentkeznie a vérnek a csúszdán, ekkor semmi nem történik. Amennyiben a karmolás már beszáradt a kislánya lábán, amikor érintkezett a véres folttal, ami minden bizonnyal szintén beszáradt, akkor sem lesz semmi baja. Amennyiben esetleg a kislánya sebe volt friss, akkor is minimális az esély egy ilyen helyzetben a fertőzésre. Ön mindent jól csinált!
Üdvözlettel: