|
Kérdezz-felelek
Kislányom 3 hónap múlva lesz 3 éves. Pisiléses gondjaink vannak, mióta új városba költöztünk és új bölcsődébe jár (a régit imádta, az újat csak megszokta, nem annyira szereti). Még nem szobatiszta, pelust hord, de a vizeletét tudja tartani, épp ezzel van a baj. Csak pelusba hajlandó pisilni, de a bölcsődében ameddig tudja, visszatartja. Ennek az az eredménye, hogy a délutáni alvásból az esetek többségében átázva ébred, mert a pelus nem bírja el az egész nap tartogatott vizeletmennyiséget. Otthon is előfordul, hogy nagy mennyiséget pisil egyszerre a pelusba, így ott is előfordul átázás, de azért nem minden nap. Miután pisil, kéri, hogy cseréljünk pelust. A kakit előre jelzi, de a pelenkához ott is ragaszkodik.
A kisgyermeknevelőnk szerint baj lehet belőle, hogy visszatartja a vizeletet sokáig, vesegondokat okozhat. Ez mennyire igaz?
A költözés és bölcsődeváltás lehet az oka annak, hogy bár érett már a visszatartáshoz, mégsem szeretne WC-be (szűkítővel) pisilni? A bilit mindig is elutasította. Egyébként más területen kifejezetten ügyes, nagyon értelmes kislány. Forduljunk esetleg gyermekpszichológushoz?
Köszönettel,
Bea
Bár korábban elutasította a bilit, ezzel az új helyzetben ismét próbálkozni kell. Ha most sem megy, akkor egyértelműen egy előzetes kivizsgálást követően (ha még nem volt: vér és vizelet vizsgálat, hasi ultrahang) pszichológus segítségét kell kérni.
Üdvözlettel: