Olvasói kérdés
Kedves Andrási Betty!
Hosszú évek óta apám soha nem köszönt nőnap alkalmából ami nagyon rosszul esik. De azt elmondja, hogy az utcában vagy a boltos néninek mondta, hogy mondta, hogy "Boldog nőnapot" de soha nem kérdezem meg, hogy engem miért nem köszönt fel. Ennek a napnak nem az a lényege, hogy ki kit tart bombázó nőnek, hiszen a nyugdíjas néniket, anyukákat, kislányokat is köszöntik. Miért esik ez nekem ennyire nagyon rosszul? Köszönöm! Kérdező :((
Hosszú évek óta apám soha nem köszönt nőnap alkalmából ami nagyon rosszul esik. De azt elmondja, hogy az utcában vagy a boltos néninek mondta, hogy mondta, hogy "Boldog nőnapot" de soha nem kérdezem meg, hogy engem miért nem köszönt fel. Ennek a napnak nem az a lényege, hogy ki kit tart bombázó nőnek, hiszen a nyugdíjas néniket, anyukákat, kislányokat is köszöntik. Miért esik ez nekem ennyire nagyon rosszul? Köszönöm! Kérdező :((
Szakértői válasz
Kedves Kérdező!
Teljesen természetes és ösztönös dolog, hogy szeretnénk kötődni a szüleinkhez, azokhoz, akik életet adtak nekünk. Gyermekkorunktól erre törekszünk és küzdünk azért, hogy szeretve érezzük magunkat általuk. Ha bármikor előfordult, hogy úgy éreztük, hogy hiányt szenvedtünk ebben, akkor felnőtt korunkban is a belső gyermek arra vágyik, hogy elismerjék, megdicsérjék és kimutassák, hogy szeretik.
Hiába tudjuk már felnőtt fejjel, hogy milyenek a szüleink, a tudatalattiban alakul ki ez a fajta kötődési vágy, ami nem tudatos.
Családállítással nagyon szépen lehet ezt gyógyítani, illetve segít megérteni, hogy akár az édesapánk miért nem tudta kimutatni a szeretetét felénk.
Gyakori, hogy egy apa is traumatizált, sérült gyerek volt és ezáltal nem tudja kimutatni a szeretetét. Ez nem jelenti azt, hogy nincs is benne szeretet, pusztán nem tudja szavakkal kifejezni. Lehet mindenkinek elmondja, hogy mennyire büszke rád és mennyire szeret, de a szemedbe ezt sosem tudja kimondani.
Ahogy idősödünk van, hogy ez oldódik. Amikor már azt gondolod, hogy nem is érdekel, annyira csalódott vagy, sűrűn ekkor halljuk meg azokat a mondatokat, amelyekre vágytunk.
Mindig jól fog esni, mert mégiscsak az apánkról van szó.
Teljesen természetes és ösztönös dolog, hogy szeretnénk kötődni a szüleinkhez, azokhoz, akik életet adtak nekünk. Gyermekkorunktól erre törekszünk és küzdünk azért, hogy szeretve érezzük magunkat általuk. Ha bármikor előfordult, hogy úgy éreztük, hogy hiányt szenvedtünk ebben, akkor felnőtt korunkban is a belső gyermek arra vágyik, hogy elismerjék, megdicsérjék és kimutassák, hogy szeretik.
Hiába tudjuk már felnőtt fejjel, hogy milyenek a szüleink, a tudatalattiban alakul ki ez a fajta kötődési vágy, ami nem tudatos.
Családállítással nagyon szépen lehet ezt gyógyítani, illetve segít megérteni, hogy akár az édesapánk miért nem tudta kimutatni a szeretetét felénk.
Gyakori, hogy egy apa is traumatizált, sérült gyerek volt és ezáltal nem tudja kimutatni a szeretetét. Ez nem jelenti azt, hogy nincs is benne szeretet, pusztán nem tudja szavakkal kifejezni. Lehet mindenkinek elmondja, hogy mennyire büszke rád és mennyire szeret, de a szemedbe ezt sosem tudja kimondani.
Ahogy idősödünk van, hogy ez oldódik. Amikor már azt gondolod, hogy nem is érdekel, annyira csalódott vagy, sűrűn ekkor halljuk meg azokat a mondatokat, amelyekre vágytunk.
Mindig jól fog esni, mert mégiscsak az apánkról van szó.
Andrási Betty