Szülési szabadság 2015-ben
Németh Noémi [cikkei] - 2015-05-19
2015 márciusában jelentős változások történtek a segélyeket, ellátásokat illetően. Nézzük, idén milyen feltételek érvényesek a szülési szabadságra.
A kormány tervei szerint 2015-ben több nőt fog érinteni a szülésszabadság. Az elmúlt években folyamatosan próbálják megállítani a népességcsökkenés folyamatát, ennek köszönhetően egyre több támogatást vehetnek igénybe a családok, kismamák (pl. családi adókedvezmény, gyed extra, diplomás gyed).
A szülési szabadság időtartama
A szülési szabadság 24 egybefüggő hetet (azaz 168 napot) jelent, melyről a Munka Törvénykönyve rendelkezik. Ebből egy hónapot a szülést megelőző 4 hétben kell igénybe vennie a kismamának, a maradék 20 hetet pedig a szülés után használhatja fel. Ettől el lehet térni abban az esetben, ha meg tudnak egyezni a felek (munkáltató és munkavállaló), ilyenkor nem kötelező a szülés előtt felhasználni a négy hetes szabadságot, áttehető az egész a születés utáni időszakra. Ehhez mindenképpen kölcsönös megállapodás szükséges.
Abban az esetben, ha a baba koraszülött és esetleg több hetes speciális kezelést igényel, a szülési szabadságot a kórházból való távozás után veheti igénybe az anyuka, a szülés időpontjától számított egy éven belül.
A szabadság nem csak a vér szerinti anyukákat illeti meg, örökbefogadó szülőre ugyanúgy vonatkozik.
A szülési szabadság munkaidőnek tekintendő, így nyugdíjba vonulásnál beleszámít majd a szolgálati időbe.
A gyermek halála esetén 15 napon belül megszűnik a jogosultság. Ha bármilyen oknál fogva elveszik a családtól a gyermeket (átmeneti vagy tartós nevelésbe veszik, szociális intézményben helyezik el), akkor azonnal megszűnik a szülésig szabadságra való jogosultság.
Az ellátás összege a szülési szabadság idejére
Amennyiben a szülést megelőző két évben rendelkezik 365 biztosított nappal (azaz minimum ennyit dolgozott), a szülési szabadság teljes időtartamára ellátás illeti meg az anyukát, melynek összege a havi jövedelme napi átlagának a 70%-a - ez a terhességi-gyermekágyi segély (tgyás). Legkorábban a szülés várható dátuma előtt 28 nappal igényelhető. Az igénylés napjától számítva kezdődik a jogosultság, későbbi igénylés esetén a szülés napjától.
Abban az esetben, ha az anya nem rendelkezik a fenti feltételekkel, méltányosságból is megállapítható a tgyás-ra való jogosultság. Ilyenkor az ellátás összege a mindenkori aktuális minimálbér kétszeresének a harmincad része lesz/nap. Ez az összeg 2014-ben 6.765 Ft volt, mely 2015-ben várhatóan emelkedni fog valamennyit. Nagyjából ennyi lesz tehát a szülési szabadság során az ellátás napi összege.
Szülési szabadság az apukák számára
2015-ben a hatályos jogszabályok alapján sajnos csak 5, ikergyermekek születése esetén (bármennyien legyenek is) csak 7 munkanapnyi szülésszabadság igényelhető az apukák számára.
A szabadságot a gyermek(ek) születésétől kezdve a második hónap végéig vehetik igénybe. Érdemes alaposan megfontolni, hogy mely időszakban lehet a legnagyobb szüksége az anyának és a babának az apuka segítségére, majd ezt figyelembe véve kiválasztani a legmegfelelőbb időpontot. A törvény szerint ugyanis a szülési szabadságot a munkáltató köteles arra az időszakra biztosítani, amelyre a munkavállaló igényelte.
Meg kell említenünk azokat a szomorú, tragikus eseteket is, amikor a gyermek halva születik, vagy meghal, mivel ilyen helyzetben is igényelhető a szülési szabadság.
Egy ilyen trauma feldolgozásában minimális segítség lehet az is, ha legalább pár napig nem kell munkába járniuk a szülőknek.
Szülési szabadságot a közszférában és a versenyszférában dolgozó apukák egyaránt igényelhetnek, de csakis saját gyermekük születése esetén.
A szülési szabadságot külföldön több hétre is igényelhetik az édesapák, a tapasztalatok alapján ez nagyban erősíti a házasságot.
Forrás: www.oep.hu
Fotó: fancycrave1 / pixabay
Fotó: fancycrave1 / pixabay
Előző hír
Januártól bővül a gyed extra
Következő hír
TB ellátások, GYED, GYES, CSED kisokos
LEGOLVASOTTABB
Itt volt a legmagasabb a ponthatár idén és ezekre a szakokra volt a legnehezebb bejutni
Csütörtök este kihirdették a 2026-os felsőoktatási felvételi ponthatárokat, így több mint 140 ezer jelentkező számára eldőlt, szeptembertől megkezdheti-e egyetemi tanulmányait, és ha igen, melyik intézményben. Idén is akadtak olyan szakok, amelyekre rendkívül magas pontszámmal lehetett csak bekerülni.
Lehet, hogy te is ADHD-s vagy? A felnőttkori ADHD 8 árulkodó jele
Sok szülő akkor kezd el gyanakodni saját ADHD-jára, amikor a gyermekét kivizsgálják, és a tünetek feltűnően ismerősnek tűnnek. Nem véletlenül: az ADHD gyakran halmozódik a családokban, felnőttkorban pedig sokkal kevésbé látványos lehet, mint gyermekkorban.
Szőlő utcai ügy - Bangó Sándor közösségi oldalán megnevezték "Zsolti bácsit", a Fidesz-KDNP büntetőjogi lépeseket tesz
Bangó Sándornak, a Szőlő utcai nevelőintézet egykori lakójának TikTok-oldalán kedden hajnalban megjelent egy bejegyzés, amelyben megnevezik, hogy ki "volt az a bizonyos nevezetű Zsolti bácsi". A Fidesz-KDNP kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében rágalomnak nevezte az állítást, és jelezték, megteszik a szükséges büntetőjogi lépéseket.
Öt- és tízéves gyermek vezetett külön jetskit - súlyos fejsérülés lett a vége
A nyári kikapcsolódás pillanatok alatt tragédiába fordulhat - ezt bizonyítja az a dunaharaszti jetskibaleset is, amelyben egy ötéves kisfiú súlyos koponyasérülést szenvedett, miután összeütközött tízéves testvérével. Az ügyben a rendőrség is vizsgálódik, mert a két gyerek önállóan vezette a vízi járműveket, ami a hatályos szabályok szerint nem megengedett.
Elhunyt a 18 éves Kiss Csanád Noel - gyászol a magyar vízilabda
Mély megrendülést váltott ki a magyar sportéletben a hír, hogy mindössze 18 éves korában elhunyt Kiss Csanád Noel, a KSI SE tehetséges vízilabdázója. A fiatal sportoló a korosztályos válogatott tagja volt, az elmúlt szezonban pedig már az OB I-ben is bemutatkozhatott. A család arra kér mindenkit, hogy tartsák tiszteletben gyászukat, és mellőzzék a találgatásokat a tragédia okával kapcsolatban.












betöltés...