SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Meghalt egy gyerek az iskolai lövöldözésben Finnországban

Tóth Nikolett [cikkei] - 2024-04-03
A kiskorú elkövetőt elfogta a rendőrség. Kiderült, hogy a kézifegyver egy rokonáé, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy mi volt a gyilkosság motivációja.

A tanteremben lövöldözött, beismerte a tettét

Finnországban, egy Helsinki külvárosában található iskolában történt lövöldözés kedden. Az intézményben körülbelül 800 diák tanul és 90 pedagógus dolgozik. 

BBC azt írja, hogy meghalt egy 12 éves gyerek, két másik diák pedig súlyosan megsérült a lőfegyveres támadásban. A Sky News közlése szerint minden érintett kiskorú volt - a sérültek és az elkövető is. A Helsingin Sanomat (HS) című finn lap azt írta, az egyik tanteremben történt a lövöldözés. 

A támadás alatt többen is elbújtak.

Egy szemtanú szerint a gyanúsítottat az iskolától 50 percnyi sétára tartóztatták le. A gyerek ledobott a földre egy fegyvernek látszó tárgyat és letérdelt. 

Az elkövető a kihallgatáson beismerte tettét, elmondta, hogy ő lőtte meg a társait. A kiskorú ellen emberölés és emberölési kísérlet gyanújával nyomoznak, a gyilkosság motivációja viszont eddig még ismeretlen.

A rendőrség információi szerint a kézifegyver, amit használt, egy rokonáé. 

Finnországban 2010-ben szigorítottak a fegyvertartással kapcsolatos jogszabályokon, ekkor emelték például 18-ról 20 évre emelte a fegyverviselési engedély alsó korhatárát, továbbá alkalmassági vizsgát is kell tenni a megszerzéséhez. 

Az országban jelenleg 430 ezren rendelkeznek fegyverviselési engedéllyel. 

Indexkép: BBC News / Youtube

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Itt volt a legmagasabb a ponthatár idén és ezekre a szakokra volt a legnehezebb bejutni

Csütörtök este kihirdették a 2026-os felsőoktatási felvételi ponthatárokat, így több mint 140 ezer jelentkező számára eldőlt, szeptembertől megkezdheti-e egyetemi tanulmányait, és ha igen, melyik intézményben. Idén is akadtak olyan szakok, amelyekre rendkívül magas pontszámmal lehetett csak bekerülni.

Lehet, hogy te is ADHD-s vagy? A felnőttkori ADHD 8 árulkodó jele

Sok szülő akkor kezd el gyanakodni saját ADHD-jára, amikor a gyermekét kivizsgálják, és a tünetek feltűnően ismerősnek tűnnek. Nem véletlenül: az ADHD gyakran halmozódik a családokban, felnőttkorban pedig sokkal kevésbé látványos lehet, mint gyermekkorban.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"

Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja