SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Tragédia Mosonszentmiklóson: medencébe esett és meghalt egy másfél éves kisfiú

Németh Noémi [cikkei] - 2018-07-10
A kisgyermek a családi ház kerti medencéjébe esett.

/A kép csak illusztráció/

A rendőrségre 2018. július 9-én este érkezett bejelentés arról, hogy egy mosonszentmiklósi családi ház udvarán álló medencébe beleesett egy másfél éves kisgyermek. A szülők azonnal kihívták a mentőszolgálat munkatársait, azonban a kisfiú a kórházba szállítást követően életét vesztette - írja a police.hu.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja a haláleset körülményeit.

Nemrég egy másik családban is kis híján tragédiába torkollott a kisgyermek és a medence találkozása - míg szülei abban a hitben üldögéltek a lakás másik végében, hogy gyermekük épp a szobájában alszik, a másfél éves kisfiú kiosont a kertbe és a medencében kötött ki. Úszni nem tudott, 5 percig volt a víz alatt, ahol eszméletét vesztette - anyja azonban szerencsére időben húzta ki a vízből és az újraélesztés sikeres volt. Kamera is rögzítette a pillanatot, amikor felfigyeltek a szülők gyermekükre: Azt hitték, a szobájában alszik - öt percig volt a víz alatt a másfél éves kisfiú (VIDEÓ) 

Fontos, hogy minden szülő tisztában legyen a veszéllyel - soha nem szabad szem elől téveszteni a kicsiket! Jusson eszünkbe minden nap, hogy totyogó gyermekünk természeténél fogva kíváncsi és mindent szeretne felfedezni. Gondoskodjunk róla, hogy amikor alszik, akkor se legyen lehetősége észrevétlenül és felügyelet nélkül kimenni a kertbe - néhány perc figyelmetlenség is tragédiához vezethet.

Kép: pixnio.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Áramszünet esetén ezt tedd a hűtőben lévő ételekkel - ennyi ideig maradnak biztonságosak

Egy hosszabb áramszünet után sokan bizonytalanok: vajon még elfogyasztható a hűtőben lévő étel, vagy inkább ki kell dobni? A szakemberek szerint nem érdemes kockáztatni, hiszen bizonyos élelmiszereknél már néhány óra alatt elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok. Mutatjuk, mire figyelj, ha elmegy az áram.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja