SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Feleslegesen hajtottak végre agyműtétet egy magyar kisfiún

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2018-02-20
A koraszülöttként érkezett Benett betegségét kétszer is félrediagnosztizálta egy ismert debreceni orvos, másodszor még agyműtétet is végrehajtott rajta, teljesen feleslegesen - írja a Blikk.

A kép csak illusztráció

A lap információi szerint Benett hét évvel ezelőtt a 31. hétre született, ekkor kisfejűséget állapítottak meg nála. Ez egy ritka születési rendellenesség, amelynek során a gyermek feje lényegesen kisebbre nő, mint a kortársaié. A kisfejűség következményei között szerepel az értelmi lemaradás, arctorzulás, törpenövés, hiperaktivitás, egyensúlyozási nehézségek és görcsrohamok.

Amikor 2016 elején egyre több hír jelent meg a médiában a Zika-vírus következtében kisfejűséggel született babákról, Benett szülei gyanakodni kezdtek, fiuk ugyanis - bár kétségtelenül küzdött fejlődésbeli lemaradással - egyáltalán nem hasonlított a hírekben szereplő babákra. Visszamentek az orvoshoz, aki újabb diagnózissal állt elő: koponyacsontosodási zavart állapított meg, amely véleménye szerint műtétet igényel.

Októberben meg is történt a beavatkozás, melynek során kioperáltak egy darabot a kisfiú koponyájából. Ez azonban nem hogy nem javított, inkább rontott Benett állapotán. A szülők nem nyugodtak bele az eredménybe. Találtak egy klinikát az Egyesült Államokban, amely kifejezetten erre a betegségre specializálódott. Sokak segítségével - még a körzeti orvos is gyűjtött nekik pénzt - kijutottak Amerikába, ahol kiderült: a veszélyes agyműtét teljesen felesleges volt.

"Hetente háromszor fejlesztésekre járunk, és keressük a további lehetőségeket. Az orvosok szerint az agyműtét során elhaltak bizonyos agysejtjei, és ezeket kell regenerálni. Van egy kezelés, amellyel ez lehetséges lenne" - nyilatkozta a lapnak az édesapa.

Benett hétéves. Jövőre iskolába megy, a szülők reményei szerint integrált intézménybe, de addig még sokat kell fejlődnie. Egyelőre kicsit ügyetlen még a mozgása, a ceruzát nehezen fogja meg, az értelmi képességein is van még fejlesztenivaló.

A szülők megtették az orvos ellen a büntetőfeljelentést és kártérítésért perelnek. Az orvos ismertségére való tekintettel - ügyvédjük tanácsára - nem a debreceni, hanem a fővárosi hatóságok végzik el a nyomozást. A klinika nem ismerte el a felelősségét az ügyben.

Indexkép: Pexels - Kat Smith

 

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Hatéves kisfiú halt meg a születésnapján egy játszóházban: a hatóságok vizsgálják, betartották-e a biztonsági előírásokat

Tragédiával ért véget egy hatéves kisfiú születésnapi ünneplése az oroszországi Ivanovóban. A gyermek egy bevásárlóközpont játszóházában szenvedett súlyos balesetet, miután megpróbált felmászni egy csúszdára. A kórházban már nem tudták megmenteni az életét.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja