SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Gyermekjogi mesekönyv készült nevelőotthonokban és nevelőszülőknél élő gyermekeknek

Családinet [cikkei] - 2015-05-29
Gyermekjogi mesekönyv készült nevelőotthonokban és nevelőszülőknél élő gyermekeknek; a kötet közérthető módon ismerteti meg a gyerekeket jogaikkal és kötelességeikkel - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a "Gyere K-épbe" elnevezésű gyermekjogi roadshow budapesti záróünnepségén.

A mesekönyvet - amelyhez hangoskönyv is készült - valamennyi nevelőotthonba, illetve nevelőszülőnél élő gyerekhez eljuttatják. A kötet boltokban nem lesz kapható, a 4 ezer példányt az érintett gyerekek közvetlenül fogják megkapni.

Az államtitkár azt mondta:  fontos, hogy a gyermekek is tisztában legyenek a jogaikkal. Hozzátette: az egyén, a család, a közösség és az állam felelőssége egyaránt hangsúlyos ebben. Ahol a család, illetve a közösség nem tudja ezeket az ismereteket biztosítani a gyerekeknek, az államnak kell nagyobb szerepet vállalnia - szögezte le.

Novák Katalin külön felhívta a figyelmet a gyermek- és betegjogi képviselőkre: a megyékben, valamint a fővárosban összesen húszan integráns részeivé váltak a gyermekvédelmi jelzőrendszernek és segítenek a gyerekjogok érvényesülésében. 

A programsorozatról azt mondta: a cél az volt, hogy a gyerekjogok ne elvont fogalomként jelenjenek meg a gyerekek számára, hanem azokat le tudják "fordítani" a mindennapi életükre.     

Novák Krisztina, az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) főigazgatója ismertette: a Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter fővédnökségével március 21-én indult programsorozatot nyolc  regionális helyszínen tartották meg azzal a céllal, hogy a nevelőotthonokban és nevelőszülőknél nevelkedő gyermekeknek "a gyermekek nyelvén" tanítsák meg jogaikat, ismertessék kötelességeiket. Összesen 3500 gyerekhez jutottak el, emellett szakmai kurzusokat is tartottak a szakembereknek - tette hozzá.

Az ismeretanyagot jogi egyetemekkel karöltve állították össze, a gyerekeket perszimulációs játékokba vonták be, játékos teszteket tölthettek ki, illetve különböző feladatok révén pecséteket gyűjthettek, amelyekért cserébe ajándékokhoz juthattak. Rajzpályázatot is hirdettek az egymás iránti tisztelet témakörében.

Novák Krisztina szerint a program tapasztalata az volt, hogy a gyerekek ismerik a gyermeki jogokat, hallottak már azokról, de konkrét szituációkban nehezen ismerik fel azokat, nem tudnak velük mit kezdeni. A roadshow fókuszpontjának azt nevezte, hogy a gyermekjogi képviselőkre felhívják a figyelmüket: ha például bántalmazás éri a gyermeket, tudja, hogy van kihez fordulnia.

A programsorozat az alaptörvényben rögzített alapjogok közül öt téma köré csoportosult: a jog és kötelesség, az emberi méltóság joga, a hátrányos megkülönböztetés tilalma, a tulajdonhoz való jog, valamint a kapcsolattartás joga. Példákat említve Novák Krisztina elmondta, beszéltek a gyerekekkel arról, vajon ha fáj a torkuk, mennyire kell levetkőzni egy háziorvos előtt, mit jelent egy nevelőotthonban nevelkedő gyermek számára a családhoz, kapcsolattartáshoz való jog, de arról is, hogy a 12 év feletti korosztályra milyen szexuális bűncselekmények leselkedhetnek.

Forrás: MTI
Fotó: Pezibear/pixabay.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kilenc napig feküdt a kádban egy 82 éves nő, miután elesett - a lábujjainak köszönhetően sikerült életben maradnia

Joan Rivet egyetlen rossz mozdulat miatt került életveszélybe: elesett, és nem tudott kimászni a fürdőkádból. A telefonját nem érte el, egyedül volt otthon, és napokig senki sem tudta, mi történt vele. Végül egy egészen váratlan megoldás segített neki életben maradni.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja