SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Vádat emeltek egy otthonszülésnél segédkező bába ellen

Családinet [cikkei] - 2014-11-20
Súlyos egészségromlást okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés a vád az ellen a budapesti bába ellen, aki tavaly év elején Mendén segédkezett egy otthonszülésnél. Az újszülött meghalt, az anya kritikus állapotba került - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Gyugyi Csilla elmondta: a szülésznőként, bábaként egy születésházban dolgozó vádlottat 2012 őszén kereste fel a harmadik gyermekével várandós későbbi sértett, aki első gyermekét császármetszéssel hozta világra. A második terhessége során egy dúlával (laikus segítő asszonnyal) mendei otthonában vajúdott, de végül még idejében kórházba ment, ahol a szülés problémamentesen lezajlott.

A harmadik, veszélyeztetett terhessége közben a nőt kezelő szülész-nőgyógyász szakorvos felhívta a kismama figyelmét: a legenyhébb fájások jelentkezésekor azonnal menjen kórházba, mert ez esetben a szülés teljes folyamata kórházi körülményeket igényel. Az asszony ennek ellenére arra kérte a korábbi terhességek lefolyását is ismerő bábát, hogy majd segítsen neki a vajúdáskor, illetve együtt döntsék el, hogy pontosan mikor induljanak a kórházba.

Miután mindenben megegyeztek, 2013 januárjában, a szülés napján a fájások erősödésekor az asszony nem orvost vagy mentőt hívott segítségül, hanem a bábának szólt, aki azonnal indult Mendére, ám mire a házba ért, a szülés már megindult - részletezte a történteket a szóvivő.

Tájékoztatása szerint a vádlott még ekkor sem értesítette a mentőket, hanem meleg vizet és takarót kért. A sértett rövid időn belül megszülte a magzatot, aki nem mutatott életjelet, ezért a bába megkezdte az újraélesztést, illetve már szólt az asszony férjének: hívjon mentőt. A kiérkező mentősök és egy koraszülötteket gyógyító alapítvány szakemberei is megkísérelték a halott magzat újraélesztését, de nem jártak sikerrel.

Az időközben életveszélyes állapotba került szülő nőt a budapesti Szent István Kórházba szállították, és azonnali műtéttel mentették meg az életét.

A vádlott ahelyett, hogy a kiérkező orvosoknak, mentősöknek beszámolt volna az előzményekről, elrejtőzött a ház egyik szobájában - mondta Gyugyi Csilla.

A Monori Járási Ügyészség súlyos egészségromlást okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a bába ellen.


Forrás: MTI
Kép: Wikipedia

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kilenc napig feküdt a kádban egy 82 éves nő, miután elesett - a lábujjainak köszönhetően sikerült életben maradnia

Joan Rivet egyetlen rossz mozdulat miatt került életveszélybe: elesett, és nem tudott kimászni a fürdőkádból. A telefonját nem érte el, egyedül volt otthon, és napokig senki sem tudta, mi történt vele. Végül egy egészen váratlan megoldás segített neki életben maradni.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja