SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Gyerünk a felsőoktatásba!

Kerek-Alföldi Éva Angéla [cikkei] - 2020-12-27
A diákok életében nagyban meghatározó évnek számít a 12. évfolyam. Általában erre az időszakra alakulnak ki azok az elképzelések, amelyek a jövőbeli munkavégzéssel kapcsolatosak vagy lehet, hogy még mostanra sem körvonalazódott számukra, hogy mivé is szeretnének válni a foglalkozásokat tekintve? Ekkorra az osztálytársak már összefonódtak, mély barátságok köttettek, szerelmek szövődtek és lehetőség szerint a tanárok is mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a felsőfokú továbbtanulási szándékokat elősegítsék. Nem könnyű évfolyam a 12., pláne az idei végzősöknek nem az! Nyomasztó teherként nap, mint nap jelen van az ÉRETTSÉGI vizsga ténye. Mindemellett átvillan gondolataikban, hogy van-e jövője a diplomás pályának, milyen szakra lenne érdemes menni továbbtanulni és tudják-e majd finanszírozni a szülők, ha pedig nem veszik fel állami képzésre őket, akkor vegyenek-e fel diákhitelt? Egy 10 pontból álló áttekintés nem fog ártani nekünk, szülőknek sem ebbe a még időben aktuális kérdéskörbe.

Továbbtanuláshoz vezető lépések

1. Elsőként meg kell, hogy szülessen az elhatározás arra nézve, hogy továbbtanulni azért jó, mert praktikus és hasznot hajtó ismeretekkel bővíthetjük tudásunkat, speciális kompetenciáink és szakértelmünk olyan mértékben fejlődhet, amely túlmutat az általános műveltségen. Széles látókörre tehetünk szert és még magasszintű gyakorlati ismeretek birtokába is juthatunk, kiemelten a duális képzések kereteit. Át kell gondolnunk azt is, hogy a diplomás szakmáknak van presztízse, az egyetemi éveket követően az elhelyezkedés is könnyebbé válhat és van esély arra, hogy akár kezdőként is magasabb bérekkel dobbanthassunk.

2. Ha már kialakult az elhatározás és fogalmunk is van az irányról, akkor érdemes tájékozódni a magyar felsőoktatás rendszeréről is. Csak és kizárólag online formában történhet a felsőoktatási intézményekbe való jelentkezés a https://www.felvi.hu/ weboldalon keresztül. De ahhoz, hogy tájékozódhassunk felvételi eredményekről ügyfélkapu nyitása is szükséges, amelyeket a lakóhely szerinti illetékes okmányirodában, kormányablakban, konzulátusokon, NAV ügyfélszolgátokon, vagy esetleg online formában nyithatunk a következő cím alatt: https://regi.ugyfelkapu.magyarorszag.hu/ .

3. A magyar felsőoktatási rendszer számos európai országhoz kapcsolódott, amit bolognai rendszernek nevezünk az átjárhatóság és összehangoltság okán. Lényege a kreditpontok gyűjtésében és a többciklusban rejlik, mint: BA (alapképzés), MA (mesterképzés), DLA (doktori képzés), továbbá gyakorlat irányultságú képzésnek tekintjük az osztatlan mesterképzést, a felsőoktatási szakképzést és a szakirányú továbbképzéseket.

4. Ezt követően érdemes alaposan áttanulmányozni az egyetemek és főiskolák listáját. Konkrét elképzelések esetén a tanulók egyéniségét sem szabad figyelmen kívül hagyni. A választásnál javasolt még számolni azzal is, hogy milyen településen található az adott intézmény, hiszen ha távolabbi célpontot jelölünk ki, akkor azt is tekintetbe kell venni, hogy valószínűleg kollégiumot kell igényelni, vagy fel kell merüljön gondolatként az albérlet lehetősége is. Máris egy újabb elgondolkodtató tény merülhet fel ennél a pontnál: Mekkora kiadással kell majd számolni a távolság miatt havonta? Megéri elutazni? Vagy érdemesebb a közelben maradni? Nyilván itt a lehetőségek, a diákok egyénisége és önállósodási vágya is megadhatja a kérdésre a választ. Szülőként ameddig csak lehet többségében a közelünkben szeretnénk tudni gyerekeinket, de fel kell készülnünk lelkileg arra is, hogy mi van akkor, ha semmiképpen sem szeretnének velünk együtt élni a továbbiakban.

5. Következő lépésként talán a legnagyobb döntéshez érkeztünk: Milyen szakirányon folytassa gyermekünk a tanulmányait? Érdemes körültekintően tájékozódni az egyes intézményeknél felsorakoztatott szakok és képzések lehetőségéről, továbbá arról, hogy nappali, levelező vagy államilag finanszírozott, esetleg költségtérítéses képzések valamelyike jöhet-e szóba. Súlyponti tény az is, hogy szükséges-e az adott szakirányhoz kapcsolódóan előzetes alkalmassági vizsgán átesni (pl.: tanárképzés, rendőrtiszti képzés, stb.) Olyan szakirányt kell választani, amely egy mozgékony, sportos diák esetében felveti a lehetőségét annak, hogy a jövőbeni munkavégzés során lesz-e alternatívája arra nézve, hogy ne csak egy íróasztal mellett élje le mindennapjait. Tehát számos tényezőt kell szem előtt tartani akkor, amikor ehhez a sarkalatos ponthoz jutunk.

6. Folyamatosan érdemes figyelemmel kísérni azokat az időpontokat, amelyek a fennálló felvételi jelentkezéssel kapcsolatosak. Ha az aktuális jelentkezést szeretnénk megcélozni, akkor a szeptemberben induló képzésekre vonatkozó időpontok közül kiemelném a jelentkezési idő végét, február 15. Maximum 6 helyet lehet egy jelentkezés során megjelölni, amit érdemes kihasználni és jó tanács lehet az is, hogy mindenképpen érdemes először az államilag finanszírozott képzést bejelölni és utána a költségtérítéseseket, valamint azokat az intézményeket kell előre venni a rangsorban, ahová nehezebb bekerülni, mert valószínűleg magasabbak a ponthatárok és ha esetleg a rangsor végére teszünk egy ilyen felsőoktatási iskolát, akkor akár elpazarolt helynek is tekinthetjük.

7. Ponthatárok évekre visszamenőlegesen is megtekinthetők, melynek előnye abban áll, hogy figyelembe tudjuk venni a realitásokat. Lehet tervezgetni, beindulhat a számolgatás és pontszámítás alkalmazására is lehetőség van. Használjuk ki a lehetőségeket! Hogyan? Kalkulátorral. Többletpontok kaphatók a következőkre: emelt szintű érettségi vizsgaeredményért (de nem mindegy az sem, hogy melyik intézmény milyen szakiránya milyen emelt érettségit fogad el), nyelvtudásért, esélyegyenlőségért, versenyeredményekért, legyen az akár tanulmányi, művészeti vagy sport terület. Célirányosan keressük a szakokhoz kapcsolódó kedvezményeket!

8. Érdemes arról is tájékozódni, hogy a diploma megszerzése után milyen esélyekkel indul gyermekünk a munka világában. Sokszor jól hangzó képzések esetében nem is tudjuk eldönteni, hogy milyen feladatokat kell majd ellátni diplomával a kezünkben. Fog-e tudni érvényesülni a szakmájában, el fog-e tudni helyezkedni, ha végez, meg tud-e majd élni és családot alapítani a keresetéből? Mindennek szintén utána olvashatunk az említett weboldalon vagy az intézmények honlapján.

9. Ha nincs ötlet, de terv van a továbbtanulásra nézve, érdemes az osztályfőnök vagy az iskolapszichológus véleményét is kikérdezni! Napi szinten sok időt töltenek el az intézményben, vagy online térben és az oktatás során, közösségi alkalmakkor emberismeretüket is kihasználva tapasztalatokat gyűjthetnek gyerekeinkről és nagyon remek és használható tanáccsal tudnak bennünket ellátni.

10. Magyarország vagy külföld? Érdemes körültekintően eljárni! Csábító lehetőségek kínálkoznak európai és tengeren túli térségekben, de ne feledkezzünk meg a magas tandíjakról sem. Vannak egyetemek, ahová jövedelemviszonyok alapján ingyenes képzésben, vagy csak csekély összegért is van mód tanulni, de a megélhetést sem szabad szem elől téveszteni. Okvetlenül készítsünk pontos kalkulációt!

Életünk egyik legnagyobb döntése közé tartozik, hogy milyen területen tanuljunk tovább. Nem könnyű ez egyik korosztály esetében sem. Ezen túl még a párválasztás tartozik az életet megrengető döntések közé, tehát ne kapkodjunk, gondoljuk át és feltétlenül tartsuk szem előtt a gyerekeink érdeklődési körét is, ne erőltessünk olyan szakokat, amelyeket ők maguk egyáltalán nem tudnak elképzelni maguknak, még akkor sem, ha az a terület valamikor régebben a mi vágyainkat közé tartozott. Ne erőltessük gyerekeinkre a saját magunk meg nem valósított elképzeléseit!

Fotók: Andrea Piacquadio-tól a pexels.com-on

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Kicsoda "Zsolt bácsi"? Megdöbbentő vallomások a magyar gyermekvédelem legsötétebb titkairól

Szülőként a legrosszabb rémálmunk, ha a gyermekünket bántódás éri. De mi történik akkor, ha pont azok bántják a legkiszolgáltatottabbakat, akiknek a védelmezésük lenne a feladatuk? Juhász Péter legújabb tényfeltáró videója olyan rendszerszintű visszaélésekre világít rá a magyar gyermekvédelemben, amik mellett egyszerűen nem mehetünk el szótlanul.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja