SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Halálosak lehetnek a tavaszi gyermekbalesetek

Családinet [cikkei] - 2010-06-04
A tavasz beköszöntével gyermekek tízezrei rajzanak ki a játszóterekre, az utcákra, a természetbe. Előkerülnek a biciklik és a focilabdák, az ugrókötelek és a görkorcsolyák. Az önfeledt játék során azonban számos veszélyes helyzet adódhat a szabadban. Az egy évnél idősebb gyermekek között a külső hatásra létrejövő balesetek vezetik a halálozási adatokat.

„A közlekedési balestek során elszenvedett sérülések a legfőbb halálokok. A gyerekek figyelme szórt, ezért a gázolások könnyen bekövetkezhetnek. Ez szinte minden esetben súlyos sérüléseket okoz, hiszen a gyermek testét nem védi semmi. Minél kisebb a gyermek, annál valószínűbb a súlyos sérülés esélye. Tavasztól a sportbalesetek száma is megnövekszik. Nyáron pedig a vízbefulladás okoz sajnos sok halálesetet.” - tette hozzá Dr. Krivácsy Péter az Országos Mentőszolgálat Gyermeksürgősségi Módszertani Csoportvezetője, a K&H gyógyvarázs egészségügyi-program zsűritagja.

Gyermekhalálozás 1-18 év között

„Egy és 18 éves kor között az összes többi betegségben együttvéve is kevesebben halnak meg, mint sérülések miatt. 5 év alatt annyi a gyermektraumás halálozás, amennyi egy átlagos általános iskola tanulóinak száma. Tapasztalatunk szerint a gyermekbalesetek harmada tavasszal és a nyári hónapok elején a szabadban töltött játékok során történik. A téli tétlenség után a szobából kimozdulva végre itt a játék, a mozgás lehetősége. A gyermekek viszont éppen életkori sajátosságaik - testi adottságuk, fejlődő személyiségük - miatt nem képesek előre gondolkodva a veszélyekre felkészülni, ezért sokszor kerülnek balesetveszélyes helyzetekbe.” - mondta Dr. Kassai Tamás a Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor Utcai Kórház Rendelőintézet és Baleseti Központ Gyermek-traumatológiai Osztályának osztályvezető főorvosa.

Haláloki sorrend 2005-2007 években

A közlekedés, a kerékpározás és egyéb szabadtéri- és sport játékok során elszenvedett balesetek azonban sok esetben megelőzhetők és elkerülhetők. Ha a szülők és a felnőtt környezet körültekintőbb lenne és betartana bizonyos óvintézkedéseket, a legtöbb baleset nem történne meg.  

„Gyakorló gyermek-traumatológusként, gyermek-mentőorvosként úgy tapasztalom, hogy a balesetek sok esetben megelőzhetők lennének. A szülők felelőssége elsődleges: a gyereket sohasem szabad felügyelet nélkül hagyni. A veszélyes tevékenységek, fulladások, mérgezések, balesetek gyakran olyankor jönnek létre, amikor a gyermekek egyedül maradnak, unatkoznak. Minden olyan társadalmi aktivitás, szerepvállalás, ami erre felhívja a figyelmet, sokszorosan megtérül. Ha már egy balesetet is sikerült megelőzni, nem dolgoztunk hiába.” - osztotta meg tapasztalatait Dr. Kassai Tamás.

A szakember szerint: „Ha a szülő betartja az alapvető szabályokat, már sokat tesz azért, hogy elkerülje a szerencsétlenséget. Autózás során például a gyermek korának megfelelő méretű, helyesen alkalmazott biztonsági gyermekülés életmentő lehet. Ennek használata elengedhetetlen, nincs olyan rövid út, amit enélkül lehetne megtenni. A közlekedési szabályok szerint már az újszülöttet is csak biztonságosan becsatolható hordozóban szabad hazahozni a kórházból. A kisgyermekeket kerékpáron is csak gyermekülésben lehet szállítani. A nagyobbak először gyalogosként, majd kerékpárosként vesznek részt önállóan a közlekedésben. A szülők felelőssége, hogy a kerékpárra csak bukósisakkal szálljon a gyermek, hiszen így súlyos koponyasérülések előzhetők meg. Európa sok országában kötelező a bukósisak viselése minden kerékpározó, görkorcsolyázó gyermek számára.”

Ha felmerül a gyanú, hogy a gyermek megsérült, nem szabad halogatni, mielőbb meg kell mutatni szakembernek.

„A szülők, laikusok képzése a baleset-megelőzési munkánk része. Sajnos sok olyan tévhittel találkozunk, ami akár életveszélyes lehet, például: „Nincs baja, mert alszik.”, „Nem tört el, mert tudja mozgatni a karját.”, „Elbírom, be tudom vinni az orvoshoz.” Szintén fontos, hogy a szülők, pedagógusok ismerjék az alapvető elsősegély-nyújtási feladatokat, információkat. Magasból esés, közlekedési baleset után, fejsérülés vagy gerincsérülés gyanúja esetén a sérültet nem szabad mozgatni, le kell fektetni, és mentőt kell hívni. A legfontosabb információkat: Hol történt? Mi történt? Hányan, milyen sérülést szenvedtek el? - el kell tudni mondani a mentőszolgálat munkatársának, mert ezen adatok nélkül csak késlekedéssel érkezik a segítség. Fejsérüléskor eszméletvesztés, tudatzavar, álmosság, fejfájás, szédülés, hányinger, hányás jelentkezik, ilyen tünetekkel orvosi vizsgálatra, kórházi ellátásra van szükség. Hasi, mellkasi sérülések esetén a belső szervek sérülését csak kórházban lehet kizárni. Ha egy végtagsérülés után megduzzad, vagy fájdalmas, vagy nem tud minden mozgást kivitelezni, akkor gyermek baleseti ellátására van szükség. A nagy deformitással járó törést elszenvedett sérültet (például könyök vagy combcsonttörés) csak mentővel és megfelelő rögzítés, fájdalomcsillapítás mellett szabad kórházba szállítani." - osztotta meg a tudnivalókat a szakember.

"A mentőegység a kiérkezés után felméri a helyzetet, megteszi a legfontosabb lépéseket, mint például a légzés, az oxigénellátás biztosítása vagy szükség esetén a vérzéscsillapítás és a nyaki gerinc rögzítése. Sérült gyermeknél más fontos teendők is vannak: a sérült végtagok rögzítése, a fájdalomcsillapítás is elengedhetetlen. Amellett, hogy gyorsan kell ellátni a beteget - hiszen fontos, hogy mielőbb kórházba kerüljön - elengedhetetlenül fontosak a jó minőségű, korszerű eszközök, melyekkel a sérült állapota javítható, fájdalma és szenvedései csökkenthetőek. Emellett épp annyira fontos, hogy a mentőszemélyzet jól képzett és empatikus legyen a kis sérülttel, hiszen egy kis beteg több törődést, vigasztalást igényel, mint egy felnőtt.” - tudtuk meg Dr. Krivácsy Pétertől.

Miután a mentők elszállították a sérült gyermeket a kórházba, fontos, hogy a kis beteg gyermekbarát környezetben találja magát. Amellett, hogy ezáltal a félelme is oldódik, biztonságban érzi magát és a barátságos környezet segít kialakítani a bizalmat - a gyermek és szülei részéről egyaránt - a kórházban dolgozók felé.

„A mi feladatunk olyan gyermekbarát környezet biztosítása ahol a gyermek inkább óvodában vagy játszótéren érzi magát, mint egészséggyárban. A kezelés során olyan gyermekbarát eszközökkel, módszerekkel kell ellátni a sérült gyerekeket, ami a legkisebb fájdalom, kényelmetlenség, heg, kórházi tartózkodás mellett biztosít maximális stabilitást, gyógyulást, és a mindennapi élethez, játékhoz történő visszatérés lehetőségét. Ezeknek az új módszereknek és eszközöknek beszerzése, bevezetése fontos feladatunk, hiszen katalizátorként hatnak és fejlesztik a gyermekbarát gyermek-traumatológiai ellátást.” - foglalta össze Dr. Kassai Tamás.

„A K&H Csoport K&H gyógyvarázs gyermek-egészségügyi programjának országos pályázata során idén is mindösszesen bruttó 25 millió forint értékben (pályázók intézményenként maximum bruttó 5 millió forint értékben) igényelhetnek műszereket és eszközöket a gyermekgyógyító intézmények és a mentők. A szakmai zsűrivel a bírálat során idén kiemelt (de nem kizárólagos) figyelemben részesítjük a gyermek-tüdőgyógyászati és gyermek-traumatológiai eseteket ellátó osztályok és/vagy járóbeteg szakellátók pályázatait. A pályázatra 2010. április 8-tól szeptember 17-ig lehet jelentkezni.” - hívta fel a figyelmet a műszer- és eszközbeszerzési lehetőségre Dr. Krivácsy Péter.

Az információs anyag összeállítása a Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor Utcai Kórház Rendelőintézet és Baleseti Központ szakértői segítségével, és a K&H gyógyvarázs program együttműködésével készült. A K&H gyógyvarázs program keretében meghirdetett részletes tenderkiírás a www.kh.hu oldalon, azon belül a közösségi szerepvállalás menüpont alatt található, illetve elektronikus levél formájában a gyogyvarazs@lwpk.hu e-mail címről is igényelhető.

LWp Kommunikáció

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kilenc napig feküdt a kádban egy 82 éves nő, miután elesett - a lábujjainak köszönhetően sikerült életben maradnia

Joan Rivet egyetlen rossz mozdulat miatt került életveszélybe: elesett, és nem tudott kimászni a fürdőkádból. A telefonját nem érte el, egyedül volt otthon, és napokig senki sem tudta, mi történt vele. Végül egy egészen váratlan megoldás segített neki életben maradni.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja