SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Így segítsd kisbabád, hogy megtanuljon önállóan enni!

Martincsevicsné Jenei Gizella [cikkei] - 2020-11-19
Óriási mérföldkőnek számít egy kisbaba életében, amikor megtanul önállóan enni. Neked szülőként nagy könnyebbség, neki gyermekként pedig hatalmas sikerélmény.

A kisgyermek az önálló étkezés elsajátításával rengeteget fejlődik. Azzal, hogy megtanulja felcsipegetni az apró falatokat fejlődik a finommotoros képessége. Megfogni, megszorítani az evőeszközt, megtapasztalni a folyékony, darabos állagot, érezni a különböző illatokat, mind-mind új élményeket jelent.

Mit tehetsz szülőként, hogy elősegítsd ezt a folyamatot?


1. Készíts előre oda mindent!

Amikor éhes a baba, akkor türelmetlen. Nem szeret várni, hiszen a pocakja jelez. Mivel még nem tudja elmondani, hogy mit szeretne, ezért sírni fog és hisztis lesz. Ettől te szülőként szintén feszültté válsz. Ez az élethelyzet nem igazán alkalmas arra, hogy új dolgokat taníts a babádnak. Éppen ezért legyél előrelátó, készíts el előre mindent. Mikor tudod, hogy közeledik az evés időpontja, akkor már előre darabold fel az ételt, rendezd be a konyhát, etetőszéket, hogy amikor a babád jelez, akkor már minden készen várja. Így nem kell semmi másra koncentrálni, jöhet a felfedezés.


2. Legyen napirendetek!

Kisgyermekes szülőként talán a legnehezebb egy jól működő napirendet kialakítani. A kicsik viszont szeretik az állandóságot, szeretik a kiszámíthatóságot, mert ez biztonságot ad nekik. Ha a nap többi részébe nem is sikerül rendszert vinni, az étkezésnél mindenképpen próbáld meg.

A három fő étkezés közé kerüljön még egy délelőtti tízórai és egy délutáni uzsonna is. Ezek legyen nagyjából ugyanabban az időben. Jó, ha az étkezések között eltelik 2-3 óra, mert így kellően megéhezik a baba ahhoz, hogy hajlandó legyen enni. Ha nem éhes, akkor hiába a szépen elrendezett tányér, a megterített asztal, vagy a finomabbnál finomabb falatok, a kicsi rá sem fog nézni, csak ellöki magától.


3. Figyelj oda, hogy a korának megfelelően legyen elkészítve az étel!

A babák általában 9 hónapos koruk körül kezdenek el önállóan ismerkedni az evéssel. Figyelj oda, hogy olyan ételeket készíts a számára, amik biztonságosak. Ők még csak most tanulják a rágást, most ismerkednek a szilárdabb állaggal, ezért óvatosnak kell lenned. A banán, a főtt tök például jó választás elsőre. Készíts neki kisebb darabokat, hogy könnyedén a szájába tudja venni és ha véletlenül egyből lenyeli, akkor se legyen baj.

Törekedj a fokozatosságra, óvatosan vezess be új ízeket. Ha valami újat szeretnél bevezetni, akkor olyan étel mellé add először, amit már nagyon szeret. Például ha nagyon szereti a banánt és szeretnéd megkóstoltatni vele a sütőtököt, akkor először a banán mellé tegyél néhány apró kockát. Ha bátran megkóstolja, akkor dicsérd meg érte.


4. Az étkezés legyen együtt töltött idő!

Csábító az a kis szabadidő, amíg a gyermek lefoglalja magát, de mégse arra használd, hogy elolvasod az emailjeidet vagy gyorsan elpakolod az edényeket a konyhában.

A legjobb, ha együtt ül le a család enni, hiszen a közös étkezések nem csupán a táplálkozásról szólnak, hanem erősítik a családi kötődést. Ha azonban a baba olyankor eszik, amikor te nem, akkor is ülj le mellé és figyelj rá. Ne csak arra koncentrálj, hogy ne nyeljen félre, hanem tényleg figyelj rá. Beszélgess vele az ételről, az étkezésről, az ízekről és a színekről. Bármiről, amiről szeretnél. A lényeg, hogy az az ő ideje legyen.


5. Ne aggódj a káosz miatt!

A rendetlenség, a kiborult étel, az összekent etetőszék, a ragacsos padló mind csak múlandó dolgok. A kisbabád mosolya, amikor elégedetten rád néz, mert sikerült bekanalaznia a pürét örök marad.

Idegeskedés helyett inkább gondold végig, hogy milyen eszközökkel tudnád megkönnyíteni a saját dolgod. Ma már rengeteg praktikus kiegészítő közül választhatsz. A letörölhető előke praktikus, mert gyorsan tisztítható. Ha van egy nagyobb póló, amit nem sajnálsz, hogy foltos lesz, akkor legyen az az uzsonnás póló. Ezen felül az anyukás csoportokban számtalan praktikus tanácsot is kaphatsz. Volt olyan anyuka, aki nagyméretű nejlont tett az etetőszék alá, amikor a kisbabája elkezdett önállóan enni. Nem kellett aggódni a kiboruló ételek miatt, mert az étkezés végén egyszerűen összehajtotta és kidobta. De biztosan vannak ennél sokkal környezetbarátabb megoldások is.

Bármi is történik, gondolj arra, hogy ez a folyamat mind-mind a kisbabád fejlődését szolgálja. Állj hozzá pozitívan, nevess együtt vele, ha valami tetszik neki, élvezzétek a közösen eltöltött időt. És soha ne felejtsd el megörökíteni a nagy pillanatokat!

Kép forrása: amsw photography fotója a Pexels oldaláról

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Őrizetbe vettek egy 13 éves fiút, miután játszótéri balesetben meghalt egy 12 éves gyerek

Tragédia történt egy játszótéren: egy 12 éves fiú életét vesztette, miután leesett a körhintáról, amelyet egy elektromos kerékpár segítségével hajtottak meg. A rendőrség egy 13 éves fiút gyanúsítottként vett őrizetbe.

Tragédia az uszodában: egy 10 éves fiú 5 méterről ugrott a vízbe, rázuhant egy 67 éves férfira, aki a helyszínen elhunyt

Egy szomorú baleset rázta meg azt az uszodát, ahol egy 10 éves fiú az 5 méteres ugrótoronyról ugrott a medencébe, és egy 67 éves férfire zuhant. A férfi a helyszínen életét vesztette, miközben a gyermek is eltűnt a rendőrség elől. Az eset rávilágít a medencehasználat biztonsági szabályainak fontosságára.

Kétéves fiú halt meg, miután az orvosok sűrített levegővel próbálták eltávolítani az orrába szorult pattogatott kukoricát

Egy rendkívül felkavaró eset rázta meg Brazíliát, amikor egy két éves kisfiú vesztette életét azután, hogy az orvosok súlyos hibát követtek el egy egyszerű orrdugulás kezelése során. A fiú orrába szorult pattogatott kukoricaszem eltávolítása közben alkalmazott sűrített levegős eljárás következtében a gyermek tüdeje és gyomra is megrepedt, ami végzetesnek bizonyult.

Szívszorító tragédia: Egy anyuka lelőtte halálos beteg férjét és két gyermeküket - a legkisebb gyermekük árván maradt

Egy szívszorító tragédia történt New Hampshire-ben, ahol Emily Long, 34 éves anyuka lelőtte a halálos agydaganatban szenvedő férjét, két gyermeküket, majd végül önmagával is végzett. A tragédia után a legkisebb gyermekük, egy hároméves kisfiú árván maradt - ő sértetlenül került egy család gondozásába.

Tíz évnyi fogamzásgátlás harmadára csökkentheti a méhtestrák kialakulásának kockázatát

Akár 69 százalékkal is mérséklődhet a méhtestrák kialakulásának kockázata azoknál a nőknél, akik minimum tíz évig szednek fogamzásgátló tablettát - derül ki a Semmelweis Egyetem friss tanulmányából. Az elemzés eredményei időarányos védőhatásra utalnak: már rövidebb idejű ún. orális fogamzásgátlás is számottevően csökkentheti a betegség előfordulásának esélyét.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja