SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Segítenek-e a várandós vitaminok a terhesség létrejöttében?

Családinet [cikkei] - 2015-03-10
Amikor a terhesség nem jön már egy ideje létre, akkor bizony sok nő többsége nagyon aggódik, szinte bepánikol. Ilyenkor előkerül a jól ismert klisé: előfordulhat, hogy másoknak gondjaik lehetnek a gyermekáldással, de velem ilyen nem történhet. Ez azonban sokszor nem így van. Azon felül, hogy a teherbeesés napjainkban egyre több párnak csak orvosi segítséggel, beavatkozással sikerül, a fölött a tény fölött sem szabad szó nélkül átsiklani, hogy Magyarországon ma minden negyedik elindult terhesség vetéléssel végződik. Ez pedig egy igencsak elkeserítő adat.

Vizsgálatok, problémák, megoldások

Tudni kell, hogy a legtöbb olyan esetben, amikor a fogantatás várat magára, illetve a vetélés bekövetkezik, olyan fel nem tárt egészségügyi, nőgyógyászati vagy andrológiai gond áll a háttérben, ami feltétlenül szakember bevonását igényli.  Sajnos az esetek egy részében semmilyen akadálya nincs a teherbe esésnek, a foganás mégis várat magára. Ilyenkor el kell gondolkodni azon, hogy túl sok-e a stressz, a pszichés körülmény megfelelőek-e, illetve hogy a test felkészült-e a terhességre. Azt ugyanis nem szabad elfelejteni, hogy a nők szervezetét a várandósság erősen igénybe veszi, így ha annak a vitamin és ásványi anyag raktárai üresek, akkor a foganás valószínűsége  csökkenhet.

Segíthetnek az ásványi anyagokat és vitaminokat tartalmazó  készítmények

Miután az orvossal konzultált a pár, és megkezdték az esetleges terápiákat, vagy abban az esetben, ha semmilyen indok nem támasztja alá a várandósság elmaradását, érdemes az ásványi anyagok, nyomelemek felé fordulni. Sőt, minden esetben, amikor a várandósság kiderül, vagy a pár azt tervezi, a szervezet támogatása jótékonyan befolyásolhatja az eredményeket.

„Sejtjeink működésének „lételemei” az úgynevezett ásványi anyagok, nyomelemek és vitaminok. Ahhoz, hogy minden szervünk, és együttesen szervezetünk működjön, ezeket nap, mint nap élelmiszerekkel magunkhoz kell, hogy vegyük. Ám nem mindegy, hogy milyen mennyiségben és minőségben tesszük ezt. A kiemelkedően fontos vitaminsoron kívül - mely az A, B, C, D, E - mindenképpen szükségünk van a magnézium, kalcium, vas,  cink és réz megfelelő - citrát vagy glükonát - szerves kötési formáira a kiegyensúlyozott élethez.

A várandósság tervezésben, úgy a terhesség mindhárom trimeszterében és a szoptatási időszak alatt különböző igényeket támaszt a női szervezet, hogy kielégítse a magzat és saját ellátottságát. Gondoljunk bele, hogy a magzat fejlődési szakaszaival egyre változó, emelkedő mértékben van szükségünk a vitaminokra és az ásványi anyagokra, illetve bizonyos anyagok akár feleslegessé válása is indokolható, hisz a női szervet „kiszolgálja” ebben az életszakaszban a magzat igényeit. Fontos, hogy a trimeszterenként más és más igényeket jól megválasztott összetétellel logikusan támogassuk.” – mondja Ratkó Tünde szülésznő.

Összefoglalva

Ha a pár abban a helyzetben találja magát, hogy egy év próbálkozás után sem jön a várva várt baba, akkor bizony el kell gondolkodni azokon a lépéseken, melyek elkerülhetetlenek a siker érdekében. Fel kell keresni az orvost, gondoskodni kell a stressz csökkentéséről, és a lehető legjobban fel kell készíteni a testet arra, hogy a várandósság probléma nélkül működhessen. A siker még ekkor sem garantált, de az esélyeket nagyban javíthatjuk ezzel.

Fotó: frolicsomepl/Pixabay.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Meghalt a kisfiuk, miután az autósülésben aludt el. Fontos figyelmeztetés minden szülőnek

"Azt hittük, jót teszünk vele, ha hagyjuk tovább aludni az autósülésben - három nappal később a gépekről kapcsolták le a 11 hónapos kisfiunkat. Egy szinte mindennapos szülői rutin miatt halt meg, amiről alig valaki tudja, milyen veszélyes." (Képünk illusztráció)

Sosem látott járvány tombol Magyarországon - veszélyben vannak a kisgyerekek

Egyelőre az influenzajárvány felfelé ívelő szakaszában tartunk, így még hetekbe telhet, mire lecseng. Ráadásul az idei járvány több szempontból is szokatlan, például mert főként a fiatalabb korosztályt érinti.

Változás jöhet az óvodákban: teljesen átalakulhat a rendszer

A 4-6 éves óvodások esetében a tízórai és az uzsonna energia- és sótartalma aránytalanul magas, ezen változtatnának. A kisétkezéseket teljesen újra gondolnák.

5 megdöbbentő ok, amiért a Z generáció mentálisan összeomlik (és ez nem az ő hibájuk)

A pszichológusok és orvosok egyszerre jelzik világszerte, hogy baj van. A Z generációs gyerekek mentálisan túlterheltek, kiégtek és nincs jövőképük. De miért érzi magát egy egész generáció reménytelennek, miközben mindent megkapott, amiről a szüleik csak álmodhattak?

645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép

Ha most babát terveztek, vagy épp betegség miatt jönne a táppénz, 2026-ban egy dolog biztos: a minimálbér emelése több ellátás plafonját is feljebb tolta. És ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés: "Oké, de mennyi lett a maximum, és én ebből látok-e bármit?"

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja