Rendkívüli évünk volt, tanároknak és szülőknek egyaránt. Mire újra kinyitott az ország a hagyományos osztálytermi tanítás felé, a szülők már a fáradtság legalsó bugyrában kucorogtak. Az érzelmek széles tárházát jártuk végig tanárként, szülőként, és természetesen gyermekként is, a nehezített körülmények miatt. A szélsőséges helyzet és az érdekek ütközése felkavart némi indulatot is, s az utolsó pár hét során visszaállt állapot még nem volt elég ahhoz, hogy mindent feldolgozzunk. És itt a pedagógusnap, a ballagás, jön az utolsó nap - a szülők pedig nem tudják, hogy nekik kell-e most ajándékot adniuk, vagy esetleg ők lesznek azok, akik kapják.

Talán nem is vagyunk biztosak abban, hogy ez az év is azok közé tartozik-e, amikor ismét bele kell vetnünk magunkat az ajándékozás ütközetébe. Hogy ez most belefér-e nekünk egyáltalán, amikor a munkahelyünket próbáljuk megtartani, a számláinkat kifizetni, a kényszerszabadságokat ledolgozni, a cafatokban lógó idegeinket visszavarrni a helyükre, a gyerek szünidejéről gondoskodni… Vagy mintha mi se történt volna, mozgósítsuk a tartalék energiánkat és a büdzsénk maradékait, és ünnepeljük meg istenigazából a pedagógusainkat. Akik átvezették a gyerekeinket ezen az éven is. Akik valahogy mégis megtanították nekik az egyenlő szárú háromszöget, meg a tajga élővilágát – bár a szárakat azért mi mértük meg velük, és mi rajzoltuk oda a feladatlapra a világos vörösfenyő hevenyészett képét.

A pedagógusunk, na jó, rendben, főleg, ha ő a gyermekünk szíve csücske. Meg a mazsorett tanára, persze. De nem maradhatunk szégyenben a néptánc tanárnőnél sem, és a logopédusnál, valamint a szakkörvezetőnél. Meg a kisfiú fociedzője, a hittanos, a helyettes tanár, az óvodavezető, a dajka. És aki annyira jól főz az intézményben… Akkor mindenki kapjon inkább egy kis valamit… Amit nem tud két év múlva majd hova tenni…Szétfolyt energiák újra, amikor épphogy újraindult az élet.

Legyen wellness utalvány, virágkompozíció, gravírozott pohár a gyerekek ujjlenyomatával, pálcikára tekert krepp papír, ásványékszer, dekor kavics (feliraton a gyerekek neveivel), táska osztályfotóval, vagy valami lehímeztetett rajz – egész kézművesipari ágazat épül az ünnep köré. És bosszankodhatunk, hogy olyasmire költöttünk, ami inkább kötelező, mint szükséges.

Fárasztó gondolni is a temérdek ötletkeresésre, szaladgálnivalóra, gyűjtésre, átadásra, köszöntőversike betanítására. Amikor a gyerek nem is járt be az iskolába. Amikor konfliktusunk volt az iskolával. Amikor haragszunk a tanárra, mert valakire haragudnunk kell…

Elfáradtunk. Mert gyereket tanítani nehéz. Szóval nehéz, no.

Lehet, hogy ez a különleges pillanat épp arra lesz elég, hogy a tanárok iránti tiszteletünk visszaálljon. Lehet, hogy mindannyiunk számára ez lenne most a legjobb ajándék. Talán most tárgyi formában tényleg elég lenne egy szál virág. Annak a tanárnak, akit valóban a szívünkben hordunk.

Ti megajándékozzátok a tanárokat az idén?

Indexkép: mayerferenc37 / Pixabay