SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Szentendre, a családbarát önkormányzat

Családinet [cikkei] - 2009-08-07
Dietz Ferenc, Szentendre polgármestere átvehette a Nagycsaládosok Országos Egyesületének Családbarát Önkormányzati Díját

A családok érdekeinek képviselete mellett a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) minden olyan kezdeményezést támogat, amely ösztönzi a gyermekvállalást, és javítja a gyermeket nevelő nők és családok életfeltételeit. Ezért alapította meg 2005-ben a NOE a „Családbarát Önkormányzat Díjat”, amelyet hagyományosan a Népesedés Világnapjához kötődve ad át az érintett önkormányzatoknak a sajtó nyilvánossága előtt. Idén dr. Dietz Ferenc, Szentendre város polgármestere is átvehette a megtisztelő elismerést.

„Azt az önkormányzatot tartják érdemesnek erre az elismerése, aki - a gazdasági válság ellenére - megpróbálta megtalálni a lehetőséget és a forrást arra, hogy segítse a családokat és támogassa a településeken élő gyerekeket, időseket, vagyis szociálisan érzékenyek voltak azoknak az embereknek a problémáira, akik segítségre szorulnak” - mondta a díjátadón Kormosné Debreceni Zsuzsanna, az Egyesület szociálpolitikai ügyvivője. Márpedig az életminőség javítására szükség van. A legutolsó vizsgálati adatok ugyanis kimutatják, hogy a gyermekkel rendelkező édesanyák 42%-a, azaz majdnem minden második nő aggódik a család és a hivatás összeegyeztethetetlensége miatt, és fél attól, hogy egyre növekvő feladatoknak nem tud majd megfelelni. A gazdasági válság pedig ezt a dilemmát tovább nehezíti, így csak becsléseink lehetnek arról, mennyire lehetnek nehéz helyzetben a gyermekkel rendelkező, dolgozni akaró édesanyák. A halmozódó társadalmi és gazdasági problémák mellett ráadásul nem jut elég idő az apróbb, mindennapi akadályok, kényelmetlenségek megoldására, valamint a társadalmi szerepvállalásra.



Szentendre városvezetése azonban időben felismerte a problémát, és gyors lépéseket tett azért, hogy intézkedéseivel segítse a nők mindennapjait, hozzájáruljon életminőségük javulásához. A városban 25 ezer fő él, de 78 ezerre tehető a térségi lakosság aránya. 6000 gyermek él Szentendrén, ebből évente átlagosan 200 gyermek születik. Ezért első lépésként a városban élő gyermekek egészségmegőrzését tűzte ki célul az önkormányzat és tette ingyenessé a 13 éves lányok számára a HPV-oltást. Akadálymentessé tették a hivatal épületét, sőt a gyermekek számára pelenkázót és játszósarkot hoztak létre.  A városban több női parkolóhelyet létesítenek, ahol könnyebb lesz a ki- és beszállás az autóból, valamint babakocsi barát, akadálymentesített járdákat készítenek. Fontos, hogy ezzel nem csak a nők érdekeit szolgálják, a kerekes székesek, a biciklisták, az idősek éppúgy élvezik az előnyeit. Megkülönböztetett figyelmet szentelnek a nőknek szóló rendezvényeknek, szakmai napoknak (Születés hete, Városi Nőnap, Esélyegyenlőségi Nap, Anyatej Világnap, Nagycsaládosok Napja).

"A jövőbe mutató tervek is az életminőség további javítását célozták meg, hiszen már folynak azok a tárgyalások, hogy több részmunkaidős álláslehetőséggel segítsék az édesanyák foglalkoztatottságát. Elsődleges célunk az életminőség javítása, valamint az, hogy biztonságosabb és kellemesebb város legyen Szentendre női szemmel”
- tette hozzá dr. Dietz Ferenc, polgármester.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Áramszünet esetén ezt tedd a hűtőben lévő ételekkel - ennyi ideig maradnak biztonságosak

Egy hosszabb áramszünet után sokan bizonytalanok: vajon még elfogyasztható a hűtőben lévő étel, vagy inkább ki kell dobni? A szakemberek szerint nem érdemes kockáztatni, hiszen bizonyos élelmiszereknél már néhány óra alatt elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok. Mutatjuk, mire figyelj, ha elmegy az áram.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

Több kevéssé ismert helyi családi kedvezmény, amelyet most lehet igényelni

Sok család csak az országos támogatásokat figyeli, pedig egyes önkormányzatok külön pénzzel, ingyenes utazással vagy az étkezési díj átvállalásával segítik a helyben élőket. Mutatjuk, hol milyen segítség kérhető 2026 augusztusában, és melyik határidőt nem szabad elmulasztani.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja